Vannak időszakok az életünkben, amikor nehezebb békében lenni önmagunkkal. Ilyenkor borúsabbnak látjuk a világot, az életünket, és még a minket körülvevő segítőkész embereket is.
Olyankor, mikor influenzások leszünk, eltörik egy csontunk vagy valami belső fájdalmat érzünk, rögtön orvost hívunk. De, amikor a lelki problémák ütik fel a fejüket, legyen az bűntudat, veszteség vagy akár a magány, akkor miért nem keresünk fel hozzá egy szakembert, barátot, vagy családtagot? Túl sokat foglalkozunk egyedül a nemcsak ránk tartozó, pszichológiai- és egészségügyi problémákkal, mikor nem kellene.
Amennyiben arra kérnek bennünket, hogy soroljuk fel kiket is szeretünk igazán, magunkat kevésszer vagy egyáltalán nem említjük. Sokan a szemüket forgatják arra a mondatra, hogy „amíg nem szereted önmagad, addig más sem fog szeretni”. Klisé, azonban valamennyi igazság mégiscsak van benne. Az önmagunk iránti szeretet kiindulópont egy egészségesebb és boldogabb élethez, illetve az abban levő kapcsolatokhoz.
Vannak, akiknek az önszeretetről a magukat imádó, nárcisztikus személyek jutnak az eszükbe, azonban erről szó sincs. Pontosan evégett a társadalmunk fél kinyilvánítani az ilyesfajta szeretetet, mert tart az elutasítástól és a negatív megjegyzésektől. Továbbá ezt erősítik azok a gondolatok is, miszerint csak akkor lehetünk 100%-ban boldogok, hogyha másokkal fogadtatjuk el magunkat, és másokért élünk, nem pedig magunkért. De tudunk így egy teljes és őszinte éltet élni? Tele örömmel, és pozitív gondolatokkal? Vagy csak mások szeretetével lehetünk igazán „boldogok”?
Napjainkban az önszeretet igen népszerű kifejezés. De mit is jelent pontosan?
Az önmagunk szeretete, vagyis, hogy elfogadjuk kik is vagyunk egyfajta állapot, ami olyan fizikai cselekvések által kezdődik, ami kihat a fizikumunkra és a lelkünkre egyaránt. Ez egy nagyon dinamikus folyamat, és hogyha beletanul az ember, akkor akár hegyeket is megmozgathat, erősebbé válunk ezáltal, ami a kisugárzásunkból is látszódni fog. Összeköthető ez az önbizalommal is, amire azt mondják, hogyha nem is rendelkezünk belőle túl sokkal, de eljátsszuk, mintha lenne (vagyis elhisszük magunkról azt, hogy milyen sokat is érünk valójában), akkor a környezetünk is úgy fog ránk tekinteni. A gondolat szavakat, a szavak pedig cselekedeteket szőnek, amellyel fejlődhetünk és érettebbé válhatunk. Amennyiben úgy állunk hozzá a dolgokhoz, mint a motivációs mintánál, és úgy viselkedünk, hogy növeljük az önmagunk iránt táplált szeretetet, akkor idővel teljes mértékben képesek leszünk elfogadni pozitív és negatív tulajdonságainkat, gyengeségeinket és erősségeinket is. Annyiban változunk meg, hogy nem akarjuk többé megmagyarázni hiányosságainkat, hibáinkat másoknak, megengedjük az önmagunkkal való együttérzést és elfogadjuk, hogy mi is emberből vagyunk, aki nem tökéletes, és néhanapján hibázik is.
Ami pedig igazán fontos, hogy életcéljainkat is tisztábban látjuk majd, vagy könnyebben megtaláljuk azokat. Sokszor hallottam már, hogy „Az önszeretet az, amikor úgy kezeljük önmagunkat, mint azokat, akiket szeretünk.” És ezzel teljesen egyetértek, illetve azzal is, ami ehhez köthető, hogy bánjunk úgy egymással, ahogyan elvárnánk, hogy velünk is bánjanak.
Másokra felnézni, másokat szeretni azért könnyebb, mert bennük könnyebben meglátjuk a szépséget, a különlegességeket, a jó tulajdonságokat, és a hibáit könnyebben fogadjuk el, hiszen (jobb esetben) mi nem szenvedtünk azoktól. Sajnálatos módon néhányunk megfeledkezik az önszeretet lényegéről, és mindenki mást előtérbe helyez, hogy nekik legyen jobb, hogy őket szeressék, és ezáltal ők is „boldogok” legyenek. Ami maximum átmenetileg igaz csak. Természetesen olyan embereknek, akiket mindennél jobban szeretünk, családtagjainkat, barátainkat, párunkat, nekik valamilyen szinten meg akarunk felelni. Ez oda-vissza történik, ezért vagyunk boldogok, és érezzük a valódi, teljes szeretetet.
Hogyan szeressük önmagunkat?
Legyünk öntudatosak. Tudjuk, mit szeretnénk, mikor és hogyan. Tartsuk szem előtt, hogy mik a vágyaink, és hogyan juthatunk hozzá tisztességes módon. Mindemellett ne feledkezzünk meg önmagunk gondoskodásáról, hogy olvassunk sokat, lelkünk ápolása érdekében, és sportoljunk is fizikumunk karbantartásáért. Definiáljuk határainkat, tudjuk, hogy meddig tudunk elmenni, elsősorban a bukások kiküszöbölése végett. Hogyha valami nagyon nagy falatnak tűnik, várjunk vele, amíg odáig jutunk, hogy már a kisujjunkból rázzuk ki. Ilyenkor pedig, bocsájtsunk meg magunknak, hogy még nem tartunk ott, ahol szeretnénk, de jobb később, mint még később…
Fontos tudni azt is, hogy beszélni könnyű, cselekedni már kevésbé. Nem megy minden egyik napról a másikra, és ezt senki nem is várja el. Olyan tempóban haladjunk, ahogy nekünk kényelmes.
1 thought on “Önmagad szeretetének a logikája”
Comments are closed.