Újabb magyar pilóta a F1 előszobájában- Tóth László aláírt a F3-ban szereplő Campos Racinghez

+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

2012 után, ismét egy hazai pilóta csatlakozott a Forma 1 utánpótlás szériájának számító F3-hoz, a patinás múlttal rendelkező spanyol Campos Racinghez igazolt Tóth László.

 Legutóbb 2011 és 2012 között volt jelen hasonló kategóriában magyar pilóta. Kiss-Pál Tamás, az akkor még GP3-nak nevezett sorozatnak. A 2019-es FIA Motorsport Játékok sorozatban hívta fel magára a figyelmet először, ahol a magyar csapat két legjobb eredményét ő szerezte, egy 4. és egy 7. helyezéssel, Formula-4-es  kategóriában. A tavalyi szezon nem igazán sikerült jól számára, a Formula Renault Európa-kupában csak a 16. helyet szerezte meg. Idén viszont lehetőséget kap arra, hogy bizonyítsa a tehetségét. A szerződés aláírása után így nyilatkozott

„Öröm és megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy múltú istállónál folytathatom a versenyzői pályafutásomat, amelyben az eddigiekhez hasonlóan szeretnék lépésről lépésre haladni. Ez lesz az első F3-as szezonom, természetesen az elsődleges cél a folyamatos tanulás, és a lehető legtöbb tapasztalat megszerzése”

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetségnek (MNASZ) nem titkolt szándéka évek óta, hogy Baumgartner Zsolt után, ismét egy magyar pilóta szerepeljen a sportág királykategóriájában. Legutóbb 17 éve, Baumgartner Zsoltnak sikerült teljes szezont futnia, az azóta megszűnt Minardi csapat színeiben. A Formula 3-as bajnokság  május 8-án kezdődik barcelonában, és a sorozat 4. állomása a Hungaroring lesz, így remélhetőleg nézők előtt, hazai környezetben is láthatjuk a magyar pilótát. 

forrás: 1, 2