Interjú a Történettudomány Intézet mentoraival

+1
4
+1
0
+1
3
+1
1
+1
0
+1
0
+1
1

Minden személy életében jó, ha van egy mentor, aki terelgeti az embert az élet rázós útjain. Ezen a héten a Történettudományi Intézet mentorai tiszteltek meg interjúval, akik, ha az élet rögös útjait nem feltétlen, de a kezdeti éveinket az egyetemen nagyban megkönnyíthetik. Az interjúban többek között lesz szó a mentorprogram céljáról, szakelhagyásról, a mentorok mentalitásáról, és hogy miként számíthatnak az oltalmazóik segítségére.

Jelenleg a BTK Történettudományi Intézetnek 3 mentor oktatója van; Dr. Vitári Zsolt, Dr. Barabás Gábor és Dr. Nagy Levente személyében, mindamellett az intézet összes oktatója támogatja az programot. Hallgatók tekintetében pedig Weisz Anna (2.évfolyam), Balogh-Vadász Barnabás (3.évfolyam), Hont Zsanett (4.évfolyam), Várnagy Réka és Kovács Dániel (5.évfolyam), Pintér Tamás (doktori iskola), Horváth-Zalavári Réka és Strasszer László (régész) segíti hallgatótársaikat. Az interjúban Hont Zsanettet, Kovács Dánielt és a program vezetőjét, Dr. Vitári Zsoltot kérdeztem.

A BTK Történettudományi Intézet létrehozott egy mentor programot, tavaly februárban. Mi a célja ennek a projektnek?

történet

Dr. Vitári Zsolt: Évek óta terveztük Gőzsy Zoltán kollégámmal, hogy a Kari Mentorprogram mellé szükséges volna egy Intézeti Mentorprogram létesítése, mivel régóta szembesülünk azzal a nem kívánatos körülménnyel, hogy a hallgatóink egy része menet közben eltűnik, megszakítja, felfüggeszti vagy akár véglegesen abbahagyja tanulmányait. Szerettük volna feltárni e jelenség okait, hogy az így előálló lemorzsolódás már rövid távon is kezelhető legyen. Úgy véltük, hasznos lenne, ha bármilyen felmerülő probléma esetén nemcsak informálisan lehet odafordulni egy-két kollégához, hanem e célból létrehozunk egy intézményesítettebb programot. Ha a hallgatók látják, hogy megpróbáljuk végigkísérni őket a tanulmányaik során, s támaszt és támogatást tudunk kínálni, amikor arra szükségük van, akkor talán ők maguk is több erőfeszítést tesznek a sikeres tanulmányok érdekében.

Hont Zsanett: Ezen kívül a hallgatók tanulmányiban bekövetkező fontosabb mérföldkövekről és ebben rejlő lehetőségeikről nyújtunk tájékoztatást. Ilyen például, hogy mikor kell a tanárképzésben résztvevőknek szakosodniuk, az alapképzésben tanuló történészeknek milyen specializációs lehetőségeik vannak. A hallgatókat abban is igyekszünk segíteni, hogy a tudományos életbe is bele tudjanak tekinteni, őket a TDK és doktori képzésre vonatkozó fórumainkon tudjuk segíteni. Célja a programnak, hogy mindenki sikeresen eljusson a diplomáig és adott esetben a tudományos életbe. 

Kiket vár a Mentorprogram rendezvényeire? Kik alkotják a célközönségét?

Kovács Dániel: Elsősorban azokat várjuk programjainkra, akik kicsit elveszettnek érzik magukat tanulmányaik egy-egy mérföldkövéhez érve (szakosodás, szakdolgozatírás stb.). De ha éppen egy-egy komolyabb tárgyhoz való felkészülésben lenne szüksége valakinek egy kis iránymutatásra, akkor is bátran tudom ajánlani a Mentorprogram foglalkozásait – a beugrókra való gyakorlás a leggyakoribb eseményeink közé tartozik.

Hont Zsanett: Az Intézeti Mentorprogramunk azért is jó, mert senkinek sem kell jelentkezni, nincs a hallgatónak semmiféle kötelezettsége. Minden félévben meghirdettünk fórumokat, amikre szabadon el lehet jönni, kit éppen mi érint vagy érdekel. Ezen felül természetesen a hallgatók megkereshetnek egyéni problémákkal is minket személyesen vagy e-mailben egyaránt.

A mentoráltak miként, és hogyan számíthatnak a segítőkre? 

Dr. Vitári Zsolt: A program alapvetően két lábon áll. Van egy csoportos mentorálás, amely egy-egy hallgatói csoport, jellemzően egy-egy képzés évfolyamának hallgatói igényeit méri fel, gyűjti be a hallgatói kéréseket és problémákat, s ezekre próbál megoldást biztosítani egy-egy fórum keretében. Itt olyan kérdések merülnek fel, hogy miként lehet például sikerrel teljesíteni a vizsgák előtti beugrókat, miért érdemes TDK-zni, mi várja a hallgatókat a mesterképzésen vagy a doktori képzésen, hogyan működik a szakosodás stb. A program másik ága az egyéni mentorálás, melynek során bármilyen tanulási, életvezetési stb. problémára igyekszünk javaslatokat adni.

Kovács Dániel: Természetesen programjaink előtt vagy után is meg lehet minket találni gondokkal, bajokkal, vagy éppen hétköznapokon is, ha éppen összefutunk a Rókus utcai épület folyosóin két előadás vagy szeminárium között. Elsősorban egyfajta iránymutatást tudunk biztosítani. 

Mentorokra tekinthetünk úgy, mint a tudás, és a lehetőségek központjaira, akik hasznos tanácsokkal látnak el, és bármikor kérdezhetünk tőlük, mint mentoráltak. Alapvetően ez egy nagybecsben tartott, lelkiismeretes hivatás. Hogyan lehet valakiből mentor? 

Kovács Dániel: Voltaképpen olyan személyeket keresünk a programba mentornak, akik a Történettudományi Intézet képzéseiben résztvevő hallgatók különböző csoportjait tudják képviselni. Célkitűzésünk, hogy minden évfolyamról legalább egy-egy mentort sikerüljön beszerveznünk, így rálátva mindenki problémáira. A mentorok között vannak osztatlan tanári képzésben résztvevők, történelem alap- és mesterszakos hallgatók, PhD-zők és régészek is. 

Dr. Vitári Zsolt: Igen ez volt a cél. Egyrészt, hogy olyan hallgatókat toborozzunk, akik erre alkalmasak, akik ezt szívesen vállalják, másrészt akik éppen azért, mert maguk is hallgatók, könnyen elérhetők társaik számára, s így biztosítani tudják a hallgatóság és az oktatók közötti jobb információáramlást, növelik az interakció sikerességét.

Mi volt az a személyes motiváció, amely arra indítatott, hogy elvállald a mentori feladatokat?

Kovács Dániel: Legnagyobb motivációm a Mentorprogramban való részvétel során az, hogy segítsem alapszakos, mesterszakos történésznövendék-társaimat „megmenteni” a szakelhagyás veszélyétől. Tanulmányaim alatt sajnos saját bőrömön is megtapasztaltam, milyen nagymértékű a lemorzsolódás a történész-, illetve régészképzés keretein belül. Sokan tanári szakra váltottak inkább, mások hosszú éveket csúsztak tanulmányaikkal, egyesek pedig teljesen elhagyták az egyetemet. Jó lenne látni, ha többen tudnának eljutni az MA diplomáig mentori segítséggel, illetve többen kapcsolódnának be a tudományos körforgásba (konferenciákra járással, Tudományos Diákköri Konferencián való részvétellel stb.). 

Hont Zsanett: Szerintem egy mentornak már az is erőt ad, ha valaki problémájával megkeresi és megbízik benne, mert akkor ráébred arra, hogy megéri csinálni és nem hiábavaló a munkája. Legtöbb motivációt az adja számunkra, ha segíthetünk valakinek. Mindannyiunknak vannak nehéz napjai azonban mint mentor csapat egy nagyon jól működő közösség vagyunk és segítjük, motiváljuk egymást. Amikor összeülünk, és azon ötletelünk, hogyan lehetne mindezt még jobban, eredményesebben  csinálni, amikor egymás ötleteit továbbfejlesztjük, ekkor azt érzem, hogy ez nem is munka, hanem feltöltődés.

történet
csoportkép hátsó sor, balról; Pintér Tamás, Balogh -Vadász Barnabás, Kovács Dániel. Alsó sor, balról: Hont Zsanett, Dr. Vitári Zsolt, Weisz Anna.

Releváns tapasztalat és a tudás kétséget kizáróan egy jó mentor alapismérve. Milyen további kardinális tulajdonságokkal kell, rendelkezzen egy jó mentor?

Hont Zsanett: Egy jó mentor egyik legfontosabb alapismérve, hogy mindig elérhető és mindent megtesz azért, hogy a hallgatótársain segítsen. Szerintem tanulmányokon felül sokkal fontosabb, hogy kreatívok, hallgatóbarátok és jó kommunikációs készséggel rendelkezzünk. A mi helyzetünkben a fórumok tartása okán fontos, hogy a hallgatók és a tanáraink közt egy kommunikációs hidat képezzünk.

Dr. Vitári Zsolt: Legyen egy igazi közösségi ember, ismerje fel, hogy egy adott hallgatói csoportot mi foglalkoztat, milyen nehézségekkel küzd. Legyen jó szervező, s persze a jó kommunikációs készség sem árt. Legyen elérhető, közvetlen és élvezze a hallgatótársai, s persze az oktatók bizalmát.

Összeségében a legfontosabb dolgok elhangzottak, amiket érdemes tudni a programmal kapcsolatban. Ha valaki úgy érzi hogy szüksége lenne segítségre nyugodt szívvel keresheti a mentorok egyikét, biztos lehet benne hogy a profi, szakértő csapat bárminemű problémára  talál megoldást.