Szoros mérkőzésen nyerte meg a női kézilabda Európa-bajnokság döntőjét Norvégia

Mi a véleményed?
+1
+1
+1
+1
+1
+1
+1

A rendezésről végül lemondó, és a rendezési jogot egyedül Dániára átruházó norvégok egy sima félidőt követően két gólos győzelmet arattak Franciaország ellen a torna döntőjében. 

A találkozó elején a franciák kezdtek jobban, aminek köszönhetően 4-3-ig vezetni is tudtak, viszont ekkor kicsit beragadtak, a norvégok pedig annyira elhúztak, hogy 10-6 után állandósult a végső győzelem várományosának előnye. A fordulás után aztán belendült Franciaország és szép lassan, de végül 17-17-nél egyenlíteni, majd 18-18 után fordítani is tudott a pályaválasztó. Az öröm azonban nem tartott sokáig, hiszen 19-19-et követően ismét a norvégoknál volt az előny, az utolsó támadásokból pedig Norvégia jött ki jobban, így 22-20-ra diadalmaskodott az együttes.

A bronzmérkőzésen a magyarokat is legyőző horvátok Dániával néztek farkasszemet. A torna üde színfoltjaként számontartott Horvátország nagyszerűen kezdett, 4-3-ig vezetni is tudott, de ezután a házigazda 7-4-re is elhúzott, viszont a szünetre kiegyenlítődött az összecsapás, így 11-11-es döntetlennél vonulhattak szünetre a felek. A horvátok a fordulás után végig kezükben tudták tartani a találkozót, folyamatosan egy két góllal vezettek, majd 18-18-nál beragadtak a dánok, következett egy 7-0-s horvát szakasz, ami aztán a bronzérem sorsát is eldöntötte. Horvátország remek teljesítményével végül 25-19-es győzelmet aratott, amivel megszerezte a torna harmadik helyét.

Női kézilabda, Európa-bajnokság

Bronzmérkőzés:

Horvátország-Dánia 25-19 (11-11)

Döntő:

Franciaország-Norvégia 20-22 (10-14)