Százesztendős Keleti Ágnes, a világ legidősebb olimpiai aranyérmese – Keleti 100 „Mert szeretek élni…”

Mi a véleményed?
+1
2
+1
5
+1
3
+1
+1
1
+1
+1

A magyar tornatörténet legeredményesebb alakja, Keleti Ágnes, egykor még Klein Ágnes, a mai napon töltötte be századik születésnapját. Ezen nap tiszteletére még 2020 novemberében került megírásra a Keleti 100 „Mert szeretek élni…” c. könyv Dávid Sándor és Dobor Dezső tollából. A remekmű Keleti Ágnes életét mutatja be, amelyet a Magyar Torna Szövetség adott ki.  Mai cikkemben a könyvéről mesélek Nektek!

A sajtótájékoztató otthonát a Testnevelési Egyetem adta, mivel Ági néni az egykori TF egyetlen olimpiai bajnoka, aki főiskolai egyesületi színeiben szerzett olimpiai bajnoki címet talajgyakorlatával 1952-ben, Helsinkiben. 

36 interjú olvasható az életrajzi művében, amelyekben egykori sporttársai, olimpiai csapattagjai, rokonai, tanítványai és barátai nyilatkoztak. Köztük Kárpáti György, Köteles Erzsébet és Tass Olga számára életük utolsó elbeszélgetése volt. Interjújuk megjelenését sajnálatos módon nem élhették meg.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, dr. Szabó Tünde e szavakkal illette meg a tájékoztató résztvevőit: „Ági néni élettörténete nemcsak a hosszúsága miatt különleges, hanem azért is, mert a tornász mellett egy édesanya és egy sportszakember életét is megismerjük. Az az egészséges, pozitív életszemlélet, amely Ági nénit jellemzi, mindannyiunk számára példa lehet” – hangsúlyozta. Köszöntőjében megemlítésre került, miszerint mindig is nagy örömöt okozott neki a sportban élők életrajzi könyvét kézben tartani, mivel úgy gondolja, minden sportoló életútja tanulságos lehet az olvasók számára.

„A Nemzet Sportolója cím 2004 óta megszerezhető. Bevezetésénél Keleti Ágnes neve merült fel elsőnek, hogy elnyerje ezen elismerést. Továbbá a 125 éves olimpiai mozgalom sikerességéhez kiemelkedő alakként járult hozzá” – nyilatkozta Schmitt Pál olimpiai bajnok vívó. 

Keleti Ágnes, a világ és Magyarország legidősebb olimpiai bajnoka könyvbemutatójának sajtótájékoztatóján ily módon köszönte meg az irodalmi művet: „Örömmel fogadom a rólam szóló könyvet, és alig várom, hogy nekikezdjek az olvasásának.”

Dobor Dezső és Dávid Sándor szerzőpárosa január 9-ére tette a bemutató időpontját, ugyanis akkor lesz Keleti Ágnes százesztendős. 

A Magyar Nemzet kiemelte az egyik fejezetét a könyvnek:

KALANDOS 100 ÉV

 „Egyenes, megbízható és türelmes, nagy önuralommal rendelkezik. Az erkölcs és a hangyaszorgalom élő szobra, egyszerűség és puritánság. Mindent a célszerűség és a megfoghatóság alapján kategorizál” – írja a Bak nő horoszkópja.

„Igen, ő valóban ilyen, a mi Keleti Ágnesünk. De hogy mi minden még? Ágnes a világ legidősebb olimpiai bajnoka, Magyarország legeredményesebb olimpiai érmes sportolónője (tíz olimpiai medál, köztük öt arany!). A közel száz eddigi éve hiánytalanul mindent felmutatott neki az életből, a poklok tornácaitól a mennyek kapuin át minden szegletet megismerhetett, a szépeket és a nyomorúságosakat egyaránt.

A jeles tanuló előtt származása miatt zárva maradt a sportolás és a továbbtanulás kapuja. Amikor híre ment, hogy a férjes asszonyokat nem viszik munkatáborba, villámgyorsan férjhez ment az edzőjéhez. A „nászéjszakát” az óvóhelyen, a pincében töltötték a párjával, akit hamarosan Mauthausenbe hurcoltak. Ágnes magára maradt, minden értékét átadva egy keresztény hölgy papírjaiért, azt hitte, hogy így átvészeli az átvészelhetetlent. Végül megérte azt a percet, amikor annyi rettegés és megaláztatás után szinte nincstelenül, de újra önmagaként bújhatott elő a pincéből a fényre.”

Olimpiai szereplése

EZT OLVASTAD MÁR?  Felvételi vizsga edző és testneveléstanár szakon? – Interjú Benkő Bálinttal, Cserpán Virággal és Telek Istvánnal

Első olimpiai részvétele 1948-ban kerülhetett volna sorra, azonban egyik edzésén lesérült (szalagszakadást szenvedett egy helytelen talajra érkezés következtében). Ez a szerencsétlenség erőt adott a későbbi sikereihez. 1952-ben Helsinkiben 31 évesen lett olimpiai bajnok, ráadásul talajon. Ugyanakkor csapatban sikerült egy ezüstérmet szerezniük, míg felemáskorláton és kéziszercsapatban bronzéremmel térhettek haza magyar sportolóink. Ezt követően 1956-ban Melbourne-ből már ötszörös olimpiai bajnokként térhetett haza. Melbourne-ben talajon, gerendán és felemáskorláton szerzett aranyérmet. Mindemellett az olimpiai bajnok kéziszercsapat tagja is. Ezen a Nyári Olimpiai Játékokon négy aranyérem mellett két ezüstérmet szerzett. Tarics Sándor és Lydia Wibeman halála óta Ági néni a világ és Magyarország legidősebb élő olimpiai bajnoka.

 

Ezúton is kívánunk neki nagyon sok boldog születésnapot a Pécsi Egyetemisták Magazinja nevében! Remélem, mihamarabb lesz lehetőségem elolvasni a Keleti 100 Mert szeretek élni…” c. remekművet.

Források: 1, 2, 3

EnglishGermanHungarian