Szabadulószoba élménye otthon? Simán!

Mi a véleményed?
+1
+1
5
+1
+1
+1
+1
+1

Szabadulni otthonról, a mindennapi problémák elől, a bezártságból, az unalomból, egyforma hétköznapokból, az iskola, munkahely okozta stressztől. Szinte mindenki vágyik valamilyen forma szabadulásra, szeretne, hacsak pár órára is, de megfeledkezni mindenről, kicsit kikapcsolódni. Általában elég, ha az embernek nem kell kis ideig a problémáival foglalkoznia, majd később újult erővel vághat neki a kihívásoknak. Erre remek megoldást nyújthatnak a szabadulószobák, ám a jelenlegi helyzetben ez nem feltétlen megoldható. Mutatom, mit tehettek, ha szeretnétek átélni a szabadulószoba nyújtotta izgalmakat otthoni keretek között.

Mi a helyzet a szabadulószobákkal a járványhelyzetben?

Működhetnek ugyan, de rájuk is vonatkozik a 10 fős létszámkorlát. Több, ilyen szolgáltatással foglalkozó cég nyújt lehetőséget online játékra, erről Bereghszászy Anna cikkében is olvashattok. Sokan szeretnék minimálisra csökkenteni az idegenekkel való kontaktust, inkább otthon találkoznak a barátaikkal. Ezt a csoportot erősítem én is, illetve a barátaim is, így találtunk rá a szabadulószobákhoz hasonló társasjátékokra.

Szabadulópaklik

Egy számozott lapokkal ellátott kártyapakliról beszélünk ebben az esetben, mely végig vezeti a játékosokat a feladatok megoldása közben. A kártyákat megkeverni, előre megnézni nem szabad, erre a pakli első lapja fel is hívja a figyelmet. Amennyiben elakadunk, a segítségkártya rendelkezésünkre áll, így nem kell aggódni amiatt, hogy képtelenek leszünk befejezni a játékot. Általában öt, maximum hat ember részvételével ajánlják a játékot, azonban véleményem szerint több emberrel is működhet, hiszen több szem többet lát. A választék színes, így mindenki megtalálhatja a kedvére való történetet, megoldandó esetet. Áruk 3000 forint környékén mozog, megvásárolhatók különféle webáruházakban, nagyobb üzletláncok polcain is megtalálhatóak, így könnyen elérhető játékkedvelők számára. 

Szabaduló társasjátékok

Ez a kategória már egy kicsit összetettebben épül fel, mint a kártyapaklik. Míg az előzőt akár egy ember is könnyen játszhatja, ennél már több ember részvételét ajánlanám. Mi 5 fővel játszottuk le a játékot, néha kicsit megizzasztott minket, azonban ettől nem kell megijedni, teljesíthető a feladat. Érdemes a kezdés előtt számolni azzal, hogy általában 100-120 percre van szükség ahhoz, hogy eljuss a megfejtéshez. A doboz a legtöbb esetben tartalmaz egy kártyapaklit, dekódert és még sok különböző elemet, de természetesen nem szeretném lelőni a poént. Figyeljünk a játék közben, hisz olyan helyen lelhetjük meg a megoldást, amire nem is gondolnánk. A szabadulópaklikhoz hasonlóan ez a játék is rengeteg variációban elérhető, áruk egy kicsit magasabb, 5000 és 10.000 forint között mozog. 

Otthoni krimiélmény

Ezen a néven fut a Rejtélyek Háza logikai társasjátékokkal, szerepjátékokkal foglalkozó szervezet „karanténbarát nyomozós játéka”.  A többek között pécsi központtal is rendelkező Rejtélyek Háza a 2020 tavaszán bevezetett korlátozások miatt kezdett fejleszteni egy otthon is játszható programcsoportot. A játékhoz két csapat szükséges, csapatonként 2-5 főt ajánlanak a készítők. Első körben mindegyik csapat postán kapja meg a nyomokat és kellékeket. Az egyéni feladatok megfejtése után pedig a két csapat együtt személyesen, vagy az online térben rakja össze az utolsó darabokat, ezzel közösen eljutva a megfejtésig. Diákoknak kedvezményes áron érhető el a szolgáltatás, csapatonként 5.500 forintot kell fizetniük a játékért. Amennyiben felkeltette az érdeklődésedet, a további információkat ide kattintva érheted el. 

Személyes tapasztalatok

Megkérdeztem a barátaimat, akik jártak már „rendes” szabadulószobában, illetve akiknek hála megismerkedhettem ezekkel a játékokkal, hogy mi a véleményük, tapasztalatuk az otthon játszható szabaduló játékokkal, milyen előnyöket, hátrányokat tapasztaltak a hagyományos szabadulószobákhoz képest. (Innen is köszönöm a segítséget, szuperek vagytok!) Eddig a szabadulópaklit, illetve a társasjátékokat próbáltuk, az Otthoni Krimiélmény egyelőre várat magára. A következőket tudtam levonni a beszámolókból:

Pozitív élmények a játékokkal kapcsolatban:

  • jól átadja a szabadulószoba-élményt
  • remek alternatíva
  • független az egyéb programoktól, nem kell időpontot foglalni
  • rugalmasan játszható, nem kell aggódni azon, hogy lejár az idő, nincs másik csoport utánad
  • mindenképpen sikerélmény, nem számít, mennyi idő alatt teljesítesz
  • költséghatékonyabb, mint a hagyományos szabadulószoba
  • alkalmas arra, hogy egy csapat megismerje a képességeit, összeszokjanak, majd egy hagyományos szabadulószobában kamatoztathassák a megszerzett tapasztalatokat, könnyebben eljussanak a megoldáshoz
  • szórakoztató lehet azok számára is, akiket nem foglalkoztat a szabadulószoba „műfaja”
  • teljes kihasználtság

Negatív tapasztalatok: 

  • a normál szabadulószobát nagyobb társaság számára is meg lehet oldani élvezhetően, itt azonban jobban korlátozott a játékosok száma
  • egyszer lehet csak vele játszani, mivel már ismerjük a megoldást
  • egy-két feladat nehezebbnek tűnt, mint a hagyományos szabadulószoba feladatai

A fenti képen láthatod, mely játékokat próbáltuk már, ezek alapján vontuk le a következtetéseket. Különböző nehézségű játékokat vásárolhatsz meg, balról az első kettő a képen például haladó szintű. Az Exit játék sorozatról ezen a linken találsz bővebb leírást.

Remélem meghoztam a kedved egy kis nyomozáshoz. Próbáld ki valamelyik játékot, járj a végére egy izgalmas rejtélynek a családdal, barátokkal, vagy akár egyedül is!

EZT OLVASTAD MÁR?  Új magyar filmet mutattak be a mozikban!

Linkek: 1, 2, 3

Képek: Főképkép1, kép2

kép3: saját