Hőségben is hősiesen? Avagy sportolás a kánikulában

+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

“Ilyenkor csak az elmebetegek mennek el futni” – hallgattam sokszor édesanyám hangját, amikor hirtelen elhatározásból feltéptem a bejárati ajtót, hogy átadjam magamat a gőzölgő aszfaltnak és a mozgás örömének.

Nem vitatom, talán nem a legjobb ötlet ebéd után a negyven fokos melegben a fejünket egy futásnak adni, miközben a teli hasunkat súroljuk a forró betonon. Bár gyors módja lenne ez a hasi fogyásnak, ennek ellenére nem lehetetlen egy olyan alkalmat megragadni, amikor a lehető legkisebb veszéllyel tudjuk megmozgatni a testünket, anélkül, hogy a hasunkat kopásnak ítélnénk, vagy valami még rosszabb történjen velünk. De hogyan is lehet ezt okosan véghez vinni?

sport

Vitathatatlan, hogy mozgás során a szervezetünk hőt termel, amelynek számos fontos élettani funkciója van. A hőszabályzó központunk a hipotalamuszban helyezkedik el, amely mint egy légkondicionáló ment meg minket a melegben való megpusztulástól, télen pedig kazánként véd meg a fagyhaláltól. Ha esetleg úgy döntünk, szeretnénk magunkat szenvedtetni egy kis futással a nyári időszakban, és nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is kivitelezzük ezt, akkor Hipotalamusz, mint régi jó cimboránk a szolgálatunkban áll.

Mozgás alatt több oxigénre van szüksége a szervezetünknek, (ha már voltunk olyan rendesek hozzá, hogy a számtalan feladatai mellett még ezzel is megterheltük), ezért ilyenkor fokozódik a vérátáramlás az ereinkben, ennek hatására az izmok hatékonyabban tudják ellátni a funkciójukat. És ha egyszer az izmaink működésbe lendülnek, akkor onnan sose hiányozhat a hőtermelés. Ennek legfőképpen nyáron van jelentősége, és itt lép be a képbe a hipotalamusz. 

Hipotalamusz szerepe a mozgásban

sport

Testünk legkülönbözőbb pontjain megtalálhatóak az úgynevezett termoreceptorok, amelyek felfogják a külső és belső környezet jeleit (ez esetben az izmok által termelt hőt és a külső, magas hőmérsékletet), majd, mint postagalambok, továbbítják az információt a központ felé. Különböző útvonalakon ez az információ-áramlat eljut a hipotalamuszhoz, aki örömmel fogadja az új ingereket, és izgatottan indítja meg az erre megfelelő választ.

Mivel (mint már említettem), Hipotalamusz jó barátunk, nem fog még plusz hőtermeléssel zargatni minket a nyári forróságban, ezért igyekszik megszabadítani minket a hőtől, vagyis a hőleadáshoz folyamodik. Az ereink továbbra is kitágult állapotban maradnak, hogy a vér segítségével minél több hőt tudjunk eltávolítani a szervezetünkből, a vér pedig a testfelszínünkhöz közelebbi erekbe tömörül, hogy minél hatékonyabban tudjon távozni. Miközben a vérünk így próbál minket megóvni a hőgutától, a verejtékmirigyeink sem lopják a napot.

Miután Hipotalamusz admirális kiadta a parancsot, működésbe lépnek és megkezdik a váladéktermelést. Nagyon bosszantó tud lenni egy-egy hatalmas sötét folt a hónaljunk árkában, főleg, ha még átüti a ruhánkat is, a hozzá társuló szagélményekről már nem is beszélve. Pedig ennek is fontos szerepe van. A folyékony halmazállapotú izzadság cseppek gázállapotúvá válnak, elpárolognak, ezáltal csökken a hőhatás. Fontos megjegyzendő dolog azonban, hogy ennek is megvan az ára, hiszen verejtékezés alatt rengeteg ásványi anyagtól és nyomelemtől esik el a szervezetünk. Így ajánlott mihamarabb pótolni ezeket az elvesztett elektrolitokat, mielőtt a szervezetünk dühbe gurulna, és 

valami olyat tenne velünk, ami hosszútávon valamiféle egészségügy problémát okozna nekünk. Ha nem szeretnénk hadilábon állni saját magunkkal, vigyünk magunkkal megfelelő mennyiségű folyadékot, (ilyenkor a legpraktikusabbak az úgynevezett izotóniás italok), és ha szomjasak vagyunk, ne hősködjünk, ragadjunk meg bátran egy üveget és húzzuk meg jó erősen.

Csakis szívvel-lélekkel

Természetesen nemcsak a hipotalamusz vállal felelősséget értünk a testmozgás alatt; a szívünk is azért dolgozik nap mint nap, hogy teljesítse vágyainkat, kívánságainkat, amiket eltervezünk, de persze ezzel visszaélni nem szabad. 

Szívünk, mint egy állandóan működő pumpa, keringésben tartja a vért a szervezetünkben, és biztosítja, hogy szerveink, sejtjeink semmiben se szenvedjenek hiányt. Táplálja azokat, ellátja őket mindenféle jóval, cserébe pedig azok szófogadóan végzik a munkájukat. Hogyha egy jó kiadós futást tervezünk be a napba, és netalántán ez a terv meg is valósul valami csoda folytán, akkor a szívünk alkalmazkodik a körülményekhez.

Épp ezért sportolás alatt fokozódik a vérnyomásunk, megnő a pulzusszámunk, és nemcsak az izmaink, hanem az agyunkat tápláló erek is megtelnek vérrel. Ennek egy a “hátulütője”, mégpedig az, hogy a zsigeri területekhez (például emésztőrendszer) kevesebb vér szállítódik, hiszen általában nem egy kiadós kocogás alatt szoktuk elfogyasztani a hétfogásos vacsoránkat, így nincs miért túlzottan működnie a gyomrunknak, beleinknek és az egyéb járulékos szerveinknek. Azonban az elengedhetetlen, hogy agyunk megfelelő mennyiségű vért kapjon testmozgás alatt, aminek a segítségével biztosítsa az ép kognitív funkciókat.

Biztos Te is tapasztaltad már azt az érzést, amikor szíved szerint már rég ledobtad volna magadat a földre egy hosszabb edzés közben, de még vissza volt pár perc, meg az a bikini alak sem egy csettintésre jelenik meg rajtad sajnos, így fogcsikorgatva tovább kínoztad még magad. Nem véletlen a mondás: “Minden fejben dől el.” Kompenzáló mechanizmusnak nevezzük azt a folyamatot, amikor izmaink már legszívesebben bedobnák a törölközőt, de mi pszichés erőfeszítések árán még tovább sarkalljuk magunkat az edzés felé. Nyilván ezt nem lehet örökké fenntartani, de egy bizonyos ideig igen, és ezt a normálisan működő, optimális mennyiségű vérhez jutó agyunknak köszönhetjük.

Tehát ha legközelebb úgy indulsz útnak edzésre, hogy megkérdőjelezik a mentális egészséged, akár anyuka, apuka, testvér, barát, akárki, nem árt felmérni a helyzetet és kiválasztani egy olyat, ami a legkíméletesebben terhel meg ebben a hatalmas nyári kánikulában.

Képek: pexels.com