Sorozatajánló: Good Omens (Elveszett próféciák)

Mi a véleményed?
+1
+1
+1
+1
+1
+1
+1

Mik a legfontosabb hozzávalói az Apokalipszisnek?
Nos, kell egy elkényelmesedett démon, egy könyvesbolt tulajdonos angyal, egy elcserélt Antikrisztus, egy fura motoros banda, akik csak bajt kevernek, és természetesen egy elvadult boszorkány. 

Ha mind ez megvan, és megfűszerezzük egy jó adag angol humorral és fantáziával, eljuthatunk az Elveszett Próféciákhoz.  

Az Elveszett Próféciák (Good Omens) című sorozat Neil Gaiman és Terry Pratchett által írt, immáron 30 éves könyvnek az adaptációja. Bár Terry Pratchett 2015-ben elhunyt, halála előtt azt kérte barátjától és írótársától, hogy mindenképp vigye a képernyőkre a nagy sikerű könyvüket.

A történetünk két főszereplője egyértelműen a már említett angyal-démon párosunk. Aziraphale, a sushi imádó és prófécia-gyűjtő angyal, és Crowley, a szabadelvű és lelkes növénytartó démon, már a világ kezdete óta ismerték egymást és nehezítették meg a másik életét. Egy idő után azonban megunták a sok felesleges munkát, így inkább alkut kötöttek és megkönnyítették egymás életét. Hosszú évezredekig éltek nyugodt, kiegyensúlyozott életet a Földön, míg el nem jött a nap, amitől rettegtek. Az Antikrisztus a Földre érkezett. És természetesen a Pokol az egyáltalán nem boldog Crowleyt bízta meg a csecsemő megfelelő családnál való elhelyezésével. Végeredményként, egy sátánista apácarendnek és egy kaotikus éjszakának köszönhetően, az Antikrisztus nem jó családnál köt ki. Erről főhőseink azonban mit sem tudnak, így teljes lelki nyugalommal kezdik el megtervezni, hogy hogyan fogják tökéletesen átlagos gyerekké nevelni az Antikrisztust, ezzel is megakadályozva az Apokalipszist. Hiszen mi lehetne jobb egy angyali kertésznél és egy démoni dadusnál? Míg ők gyereket nevelnek, a Menny és a Pokol is belekezd nagyszabású terveik megvalósításába, ezzel is újabb érdekes és komikus karaktereket ismertetve meg a nézőkkel. Vegyük csak példaként Gabriel arkangyalt („Don’t talk to me about the greater good, sunshine. I’m the Archangel Fucking Gabriel.”), az Apokalipszis Négy Motorosát vagy a hivatásos boszorkányvadászt. 

Mivel egy könyvadaptációról beszélünk, az első gondolatok minden bizonnyal inkább szkeptikusak, mintsem bizakodóak voltak a könyv rajongók körében, azonban a sorozat mindenki számára kellemes csalódást jelentett. Neil Gaiman írta a forgatókönyvet és végig felügyelt is a forgatáson producerként, és ennek meg is lett a hatása: hű adaptáció, a könyvbéli szereplők szinte mind szerepelnek, és a jelenetek majdhogynem szó szerint jelennek meg a képernyőn. 

A színészek véleményem szerint kiválóak a szerepeikben. A két főszereplő, David Tennant (Crowley) és Michael Sheen (Aziraphale) között tökéletes a kémia, zseniálisan hozzák a karaktereiket és a köztük lévő kapcsolat annyira szórakoztató, hogy akár szólhatna róluk is egyedül a sorozat, akkor se tudnám megunni. De persze nem csak róluk szól, hangsúlyt fektetnek az Antikrisztusra (Sam Taylor Buck) és barátaira is, akiket meglehetősen jól alakítanak a gyerekszínészek. Mellékszerepben pedig olyan színészek is feltűnnek, mint Benedict Cumberbatch, aki magát a Sátánt alakítja, vagy az Oscar-díjas Frances McDormand, akit Isten hangjaként hallhatunk. 

Összességében én nagyon jól szórakoztam a sorozaton végig, rögtön utána elkezdtem a könyvet is olvasni. Mégse tudom azt mondani, hogy mindenki számára tudom ajánlani ezt a sorozatot, mivel vagy érti a néző, vagy nem. Nem azért, mert nagyon bonyolult lenne a történet, sokkal inkább a stílusa és a hangvétele olyan, amely egy kissé másféle látásmódot igényel. A történet néhol nagyon is abszurd, hiszen megjelennek benne random űrlények, egy aranyos pokolkutya, egy fura, néha repkedő Antikrisztus és még sorolhatnám. Sőt, ha már az alap kontextust nézzük, miszerint egy angyal és démon évezredeket átívelő barátságot köt és próbálják megakadályozni a világvégét, be kell látnunk, hogy nem egy átlagos sorozatról van szó. Az is egy érdekes pont, miszerint mind a Menny, mind a Pokol szinte már erőszakosan próbálják véghez vinni a világvégét, ám mind a két világ kissé esetlen, és főszereplőink nélkül nem igazán sikerül nekik semmi. 

A képivilága is remek, London és Anglia minden mennyiségben, néhány kitekintéssel más országokra. A látványvilág és az animációk is viszonylag jók, bár manapság már elég magasra van téve a léc, így senki ne számítson egy Trónok harca és Marvel filmek szintű animációra. És a zene. Tökéletes, hiszen a Queen ikonikus dallamai hangzanak fel végig a sorozatban. A Queen-életérzés remekül passzol a részek hangulatához, és öröm újra hallani ezeket a klasszikusokat.  

Végeredményként egy remek, kissé megosztó, kissé abszurd, kissé ironikus sorozatról van szó, amely tele van angol humorral és furcsa helyzetekkel. Bátran ajánlom mindenkinek, aki úgy érzi, hogy kedve lenne kissé kilépni a mindennapok mókuskerekéből és valami újat megismerni.     

Főkép: http://www.ahmagazin.com/elveszett-profeciak/