Tippek a sikeres műanyagmentes júliushoz

+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Július elsején elstartolt a műanyagmentes július, amely kezdeményezés még 2011-ben indult útjára Ausztráliából. A cél, hogy minél kevesebb műanyag szemetet termeljünk, ezzel kímélve bolygónkat és könnyítve a szelektív szemetesünket. 

Fontos szem előtt tartani, hogy „Nem néhány emberre van szükségünk, akinek életmódja tökéletesen hulladékmentes, hanem több millióra, akiknek ez tökéletlenül sikerül.” (Anne Marie Bonneau). Nem nekünk egyedül kell megváltanunk a világot, de mi is bőven tehetünk hozzá.

Első körben elég néhány lépést megtenni, és utána minden megy a maga útján. Nem érdemes elkeseredni, ha belekerült a kosárba egy jégkrém, ami be van csomagolva, hiszen nem az Instagram kompatibilis, zerowaste életmódra kell törekedni, hanem arra, hogy kihozzunk mindent a lehetőségeinkből. A hónap a szokásaink megváltoztatásáról szól, amelyeket nehéz egyik pillanatról a másikra a gyakorlatba bevinni, azonban apró lépésenként nem törhet le a lelkesedésünk, nem szabad az elején feladnunk. 

Bevásárlás

műanyag

A műanyagmentes bevásárlás kezdődhet egy szupermarketben is, ahol a műanyag zacskók helyett a saját szütyőnkbe vásároljuk a gyümölcsöt, zöldséget vagy a pékárut. Most már a legtöbb üzletlánc polcain is megtalálhatóak ilyen szütyők. Tekintve, hogy nyár van, és a szezonális gyümölcsnél és zöldségnél kevesebb jobb dolog van a világon, így a piacra is érdemes ellátogatni, ahol szintén átnyújthatjuk a saját szütyőinket az árusoknak.

Az igazán műanyagmentes bevásárlást a legkönnyebben a csomagolásmentes boltokban tudjuk elintézni, ahol fűszerek, szálas teák, különböző lisztek, száraz tészták és egyéb kimérősen kapható termékek várják, hogy a saját üvegeinket megtöltsük velük. 

Fürdőszobai hulladék csökkentése

műanyag

Rengeteg műanyag szemetet termelünk a fürdőszobán belül is, nem is gondolnánk, hogy az a rengeteg tusfürdős, samponos flakon és eldobható borotva milyen nagy veszélyt jelent a földünkre, így ránk is. A flakonos tusfürdő helyett érdemes kipróbálni a szilárd szappant, amely a legtöbb drogériában már beszerezhető, pár száz forintért.

A samponnal hasonlóképpen működhet a dolog, szilárd sampon is megvásárolható, amelyet körkörös mozdulatokkal tudunk a vizes hajunkon felhabosítani. Amennyiben a szappanok nem válnának be és ragaszkodunk a folyékony állaghoz, a csomagolásmentes boltokban már tusfürdőt, sampont, sőt kézmosó szappant is vásárolhatunk kimérősen, a saját tárolónkba. Az eldobható borotva helyett érdemes kipróbálni azon fajtákat, amelyekben csak a pengét kell cserélni, így hosszútávon pénztárcakímélő opcióként működhetnek.

A golyós dezodor csomagolása egyáltalán nem újrahasznosítható, így beszerezhetünk olyan izzadásgátlót, amelyet tégelyben árulnak, és az ujjunk segítségével tudjuk felvinni a kívánt bőrfelületre. A sminklemosó, egyszer használatos vattakorong helyett meg lehet próbálni a textil anyagú vattakorongot, melyet használat után csak beledobunk a mosógépbe, és a következő alkalommal ugyanúgy használhatjuk.

A női higiéniai termékek, mint a betétek és tamponok alternatívái a mosható betétek és intim kelyhek, amik egyáltalán nem ördögtől valóak, sőt hosszú távon igazán kifizetődőek. Ezen Facebook csoportban az érdeklődők segítséget kaphatnak és tájékozódhatnak, ha még ezen női termékek megvásárlása előtt állnak. 

Kilépés a komfortzónánkból 

műanyag

A műanyagmentes élettel érdemes kísérletezni, egy kirándulás vagy piknikezés egészen új dolgokat mutathat meg számunkra. A kulacs már a legtöbb ember táskájában ott lapul, az újraszalvéta még nem egy elterjedt eszköz. Ugyanúgy funkcionál, mint egy szendvicscsomagoló fólia vagy szalvéta, de PUL béléssel van ellátva és tépőzárral, így könnyen kitörölhető és ismét felhasználható, továbbá a szendvics sem indul útnak benne, mert könnyen lezárható.

Amennyiben nem ragaszkodunk a szalvétához, a szendvicseket dobozba is elcsomagolhatjuk, abban az esetben érdemes a zöldségeket mellé pakolni, nem pedig bele. A bambusz evőeszközök nem létfontosságúak, én kifejezetten nem szeretem, mert nehéz tisztán tartani, így akár kirándulás, akár piknik, a fiókból elővett és magunknál tartott kés, kanál, villa sokkal praktikusabb (és olcsóbb) tud lenni. A rágcsálnivalókat szintén be tudjuk szerezni csomagolásmentes boltokból, de már több hipermarketben is találkozhatunk olajos magvakkal, amelyeket a saját tárolónkban tudunk megvásárolni.

Remélem, segítséget tudtam nyújtani ezzel a néhány ötlettel, és nem szabad elkeseredi, ha valami nem az elképzelésünk szerint alakul, időt kell adni magunknak. 

Amennyiben érdekel titeket a környezetvédelem, ajánlom David Attenboroughról szóló cikkünket, a Geofy tulajdonosával és az első pécsi csomagolásmentes bolt tulajdonosaival készült interjúnkat. A húsmentes étkezést a környezetvédelemhez is lehet csatolni, ebben a témában is találtok cikkeket nálunk. 

Forrás: 1.; kiemelt kép, cikkben kép 1. 2. 3.