Rendkívüli iskolabezárás a vírus ellen-interjú Tornyos Virággal

Mi a véleményed?
+1
+1
+1
+1
+1
+1
+1

Hazánkban a Covid-19 második hulláma miatt a parlamentnek újabb döntéseket kellett meghoznia. Mint már arról több korábbi cikkünkben is beszámoltunk, ezek közé tartozik a vendéglátóhelyek éjszakai zárva tartása, az éjfél utáni kijárási tilalom, kötelező maszkviselés a tömegközlekedésen. Viszont 2020. november 09-én hétfő délelőtt megint intézkedéseket hozott a kormány.

Ezek a már ebben a cikkben említett kötelezettségek radikálisabb formáiról szóltak. Bár az este 8 utáni kijárási tilalom, a szórakozóhelyek zárva tartása és az utcai maszkviselés óriási változást hoznak a mindennapokba,a diákokat az iskoláknak a bezárása és az online oktatásra való újbóli átállás foglalkoztatja leginkább. A már bevált megoldás most valamiért sokkal jobban felkavarta a kedélyeket mint tavasszal. A középiskolákkal és a felsőoktatási intézményekkel együtt a számos kolégiumnak is zárva kell tartania, aminek a híre mindenkit máshogy érintett és különböző módokon dolgozott fel.

Nálunk, Pécsen is több kollégium is bezárta kapuit még jelenleg nem ismert időre. A helyzet átéléséről kérdeztem Tornyos Virágot (fuvolaművész BA 3.év), aki a Szalay László Kollégium-ból költözött ki, minden ott lévő tárgyával felpakolva, a keddi napon.

Hogy érintett, amikor megtudtad az egyetem bezárását?

Virág:„Váratlanul. Nyilván számítottam már rá, hogy bekövetkezik ez a közeljövőben, de a hétfő délelőtti bejelentés abszolút meglepő volt. Úgy voltam vele, hogy az őszi szünet után nem fogunk majd visszajönni, de hát erre akkor még nem volt szabályozás, így amikor elkezdődött az iskola november elején, azt hittem tovább húzzuk majd. Ami jobb most, hogy legalább nagyjából tudjuk, mire számítsunk az elkövetkező időszakban, már nem ismeretlen a szituáció.”

Milyen érzés kipakolni a koliból és újra otthonról,online tanulni?

Virág:„Most sokkal könnyebben és gyorsabban ment, mint márciusban, ha lehet ilyet mondani. Bosszantó volt azért, hogy arról nem volt döntés keddig, hogy a kollégistáknak végleg ki kell-e költözni, de pontosan azt sem tudtuk, hogy meddig kéne ezt megtenni. Azért most toleránsabban kezeltük a helyzetet, mint az első alkalommal, mindenki próbál segíteni a másiknak. Próbálom nem hagyni magamnak, hogy lehúzzon ez a dolog, de mikorra hazaértem az összes holmimmal és elkezdtem kipakolni, elszomorodtam, dühös voltam a világra, hogy megint ez történik.”

EZT OLVASTAD MÁR?  Amit másképp csinálnék -Üzenet a gimnazista énemnek

Milyen tapasztalatod van az online hangszeroktatásról?

Virág:„Szerencsés vagyok ebből a szempontból, mert az én főtárgy tanárom megpróbálta a maximumot kihozni a helyzetből. Nekünk minden héten volt online óránk is és még felvételeket is kellett küldenünk magunkról, tudtunk azért haladni. Sok olyan dolog van, amit az online térben nem lehet kivitelezni, ezeknek a hiányát éreztem is, de a felvételkészítés például olyan hibákra is rá tudott mutatni, amik felett élőben lehet elsiklanánk. Ami nekem nehéz, hogy kimarad az élő kontakt, nincs közös zenélés, nincsenek a zongorakíséretes és kamara óráink, gyakorlatilag karaokézunk a youtube-kíséretekre a vizsgafelvételeken is… Meg hát mindenkinek van családja és szomszédja, nehez úgy beosztani a több órás gyakorlásokat minden nap, hogy ne nagyon zavarjuk vele a környezetünket. Ami fontos lenne a mi képzésünkön, az a koncertezés, ami teljesen elmarad most, sőt nagyon az ősszel sem volt rá alkalom. Tavaly december óta én azt hiszem háromszor álltam színpadra, abból kettőn olyan izgulás jött rám, amit nehezen is tudtam kezelni. Ki lehet esni ennek a rutinjából sajnos.”

Hogy érzik magukat a többiek, akik veled együtt pakoltak ki a blokkból? Milyen volt az utolsó napotok?

Virág:„Fura volt azért most is, volt olyan blokktársam, akitől el sem tudtam köszönni, mert korábban átállt a karuk az online órákra és nem találkoztunk. Egyszerre telt a kipakolás csalódottan és vidáman, közben azért sokat nevettünk, próbáltuk pozitívan lereagálni a helyzetet. Még utoljára bementünk a suliba együtt a szobatársaimmal elbúcsúzni a többiektől meg úgy az iskolától is. Próbáltunk segíteni a mi nagyon aranyos büfésünknek elfogyasztani a romlandó ételeit, hogy ne kerüljenek a kukába. Fent még hosszasan beszélgettünk és poénkodtunk páran, igyekeztünk felszívni magunkat jó élményekkel, meg együtt tölteni azt a kis időt még, amit tudtunk.”