Ilyen lesz a PTE BTK Gólyatábora 2021-ben Sikondán!

+1
0
+1
0
+1
2
+1
0
+1
0
+1
0

A gólyatábor minden elsős számára meghatározó élmény tud lenni, amit kár lenne kihagyni. Ott köttetnek igaz barátságok és szerelmek, az egyetemi évek első meghatározó élménye tud lenni.

Lesznek gólyatáborok!

A koronavírus okozta korlátozások miatt kétségessé vált, hogy megszervezhetőek-e ezen események. Május végén érkezett a jó hír, Koltai Arnold, az EHÖK elnöke nyilatkozott a magazinnak: „Igen, a hatályos jogszabályok lehetőséget biztosítanak arra, hogy újonnan felvett hallgatóink részére gólyatáborokat szervezzünk, így az EHÖK és kari részönkormányzatai már nekiláttak a táborok szervezésének, előkészítésének.”

A karok pedig nem tétlenkedtek, már javában folynak az előkészületek, hogy kevesebb, mint egy hónap múlva megnyílhassanak a gólyatáborok kapui, és az elsősök boldogan özönljenek be az egyes helyszínekre. 

Pécsibölcsész gólyatábor 2021 – #pbgt2021

A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar már évek óta Sikondán rendezi meg gólyatáborát a leendő pécsibölcsészek számára. A #pbgt2021 augusztus 19. és 22. között kerül megrendezésre, melyen kötelező igazolni a védettségeteket, ezt két módon tehetitek meg. Érvényes védettségi igazolvány  mellé felmutatjátok a személyi igazolványotokat is, vagy az EESZT telefonos alkalmazást is lehet használni, ehhez szintén a személyazonosságot igazoló okmányotok szükséges. A további hivatalos részleteket megtaláljátok a BTK-s gólyalevélben, melyet postai úton kaptok majd kézhez. 

Még a gólyatábor előtt érdemes belépnetek a Facebook-os gólyacsoportotokba, ahol megismerhetitek egymást, és a fontos információk is könnyebben eljutnak hozzátok. Jelentkezni ezen a linken keresztül tudsz. 

Jelentkezzek a Gólyatáborba? – IGEN!

Én már az első pillanattól kezdve tudtam, hogy szeretnék a gólyatáborban részt venni, és amint lehetett, már jelentkeztem is. Szuper élményekkel gazdagodtam, és ami a legnagyobb segítséget nyújtotta számomra, hogy megismerhettem a szaktársaimat, így már úgy mentem az orientációs napokra és a beiratkozásra, hogy tudtam, lesznek ott ismerős arcok, ami könnyedséget jelentett. Természetesen annak sem kell kétségbe esnie, aki nem tud elmenni Sikondára. A szakunkon nem az alapján alakultak a kapcsolatok, hogy ki volt gólyatáborban vagy ki nem, ez csak egy plusz élményt adott az első évünknek. Az egyik legkedvesebb barátnőmet nem a gólyatáborban ismertem meg, mégis úgy érzem, hogy – az online oktatás ellenére – szoros kapcsolatot tudtunk kialakítani. 

Akik úgy döntenének, hogy szeretnék pécsibölcsész létüket egy hatalmas bulival kezdeni, nekik ajánlom Fiser Bencével, a PTE BTK ügyvivő elnökével készült interjúmat, melyben a gólyák választ kaphatnak a gólyatáborral kapcsolatos kérdéseikre. 

Milyen jellegű programokra számíthatnak a gólyák?

gólyatáborFiser Bence: A Gólyatábor elsősorban az ismerkedést és a kapcsolatépítést szolgálja, így a tábor programjainak fókuszában is természetesen ez áll. Készülünk vetélkedőkkel és csapatépítő játékokkal, esténként pedig koncertek várják a hozzánk látogató gólyákat. A feladatok kapcsán számos meglepetéssel készülünk, a fellépőink nevét pedig hamarosan nyilvánosságra hozzuk, amihez érdemes követni a PécsiBölcsész és a Szenes Klub Facebook oldalakat. 

Kell attól félnie egy leendő elsősnek, hogy nem fog összebarátkozni senkivel?

Fiser Bence: Egyáltalán nem. Feltételezem, hogy a gólyák többsége úgy érkezik, hogy senkit nem ismer, ami egyáltalán nem probléma, hiszen a többiek pontosan ugyanígy vannak vele, ezért is könnyű ismerkedni a gólyatáborban, ahol évről-évre azt látjuk, hogy nagyon komoly barátságok alakulnak ki, melyekben a seniorok szerepe is nélkülözhetetlen. 

Kétségbe kell esni, ha valaki nem tud elmenni a gólyatáborba?

Fiser Bence: Az ismerkedésre természetesen nem a gólyatábor az egyetlen lehetőség. Augusztus utolsó napjaiban kerülnek megrendezésre az Orientációs Napok, ahol szintén lehet ismerkedni, de említhetném a remélhetőleg hamarosan újrainduló Szenes bulijait vagy más közösségi eseményeket is, amikből szerencsére nem lesz hiány a BTK-n.  

Miért nem szabad kihagyni a pbgt2021-et?

Fiser Bence: Úgy gondolom, a gólyatábor amellett, hogy egy fontos mérföldkő, nyilván egy életre szóló élmény is, ami meghatározhatja a későbbi egyetemen töltött éveket is. Fontos az is, hogy minden gólyacsapatnak lesz 2-3 seniorja, akik mind a táborban, mind utána számos hasznos tanáccsal látják el a gólyákat, ami szerintem egy páratlan lehetőség. 

Mit tanácsolsz a leendő elsősöknek?

Fiser Bence: Hogy használjanak ki minden lehetőséget, amit csak lehet, ezáltal még tartalmasabbá téve az egyetemi éveiket. 

Kövessétek figyelemmel Facebookon a Gólyatábor eseményét, és ha szeretnétek még többet megtudni a PTE BTK előző gólyatáborairól, kattintsatok ide a fotókért, hogy átéljétek a fergeteges hangulatot, ami leteríti Sikondát abban a néhány napban. 

Ha pedig érdekel, hogy melyik egyetemnek mikor és hol lesz gólyatábora, akkor kattints ide. Arról pedig, hogy milyen is egy tábor ide kattintva olvashatsz. 

Források: 1. 2. 3. 

Fiser Bencéről a fotót Sütő Richárd készítette.

Képek forrása: 1. 2. 3.