Online beiskolázás a BTK-n – Interjú Fiser Bencével

Mi a véleményed?
+1
+1
+1
+1
+1
+1
+1

 Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon elindult a beiskolázási szezon. Több módon igyekszik a Kar eljutni a középiskolás diákokhoz. Online nyílt nap sorozat kezdődött december 1-jétől, Bölcsész Keddek  néven, amikor a ZOOM felületén kapnak információt a diákok a különböző szakokról. Egészen február másodikáig tart a program, hogy minden szakra sor kerüljön. Közben a BTK YouTube csatornájára is felkerült több videó, ami segíti a leendő diákoknak bemutatni a különböző szakokat. Valamint, több középiskola rendez online programokat, ahol felkérnek egy-egy egyetemet, kart, hogy mutatkozzanak be. 

Nekem is ilyenen volt lehetőségem részt venni, online formában. A Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégiumban beszélhettem a Kommunikáció és Médiatudomány szakról , valamint a „pécsibölcsész” és nagyvárosi létről, mint idén ballagott, öregdiák. Kicsit izgultam, hogy nem-e lesz unalmas, ahogyan előadok, de az igazgatónő, 3 öregdiákot szervezett be egy előadásba, így egy kerekasztal beszélgetés alakult ki, ami közben kérdezhettek a diákok. Azt gondoltam, hogy mindenki félénk lesz és nem fognak kérdezni, de pozitívan csalódtam, mert volt, aki kérdezett és a végén néhányan bekapcsolták a kamerát is és láthattam a régi diáktársaim arcát. Kaptam több visszajelzést is, hogy érdekes volt, én pedig nagyon örültem, hogy beszámolhattam a pozitív élményeimről és kicsit újra a régi, gimis közegemben lehettem.  

A barcsi gimnáziumban a PTE BTK-ról többek között Fiser Bence, orosz-történelem osztatlan tanári szakos, negyedéves hallgató, a Bölcsészet és Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának elnökhelyettese, beszélt, így őt kérdeztem a beiskolázási programokról, hogyan veszik az akadályokat ebben a nehéz időszakban. 

Mióta veszel részt beiskolázási programokban? 

Fiser Bence: Ez a 3. év, hogy részt veszek a BTK beiskolázási kampányában. Alapvetően a Hallgatói Önkormányzat szokott megkereséseket kapni, hogy küldjön hallgatókat különböző beiskolázási rendezvényekre, így kialakult egy nagyon jó munkakapcsolat BTK Kommunikációs és Marketing Irodával, azóta rendszeresen dolgozunk együtt. A beiskolázási programokkal a középiskolák szokták megkeresni a PTE Karrier Irodát vagy magát a BTK-t, akik koordinálják, hogy hol, milyen program fog megvalósításra kerülni. Illetve, ők kérnek segítséget abban a Hallgatói Önkormányzattól, hogy hallgatók is legyenek jelen ezeken a beiskolázási rendezvényeken.  Vannak olyan kollégáim, akik sokszor mennek, de igyekeztünk folyamatosan új embereket is bevonni, azonban az idei év sok szempontból nehezebb, a járvány miatt csak online tudunk ilyen rendezvényeket tartani. Barcson hárman szerepeltünk, Neichl Nóra a BTK Kommunikációs és Marketing Iroda részéről és részt vett dr. Bene Krisztián, beiskolázásért felelős dékáni megbízott is. Én elsősorban arra lettem felkérve, hogy a tanárképzést mutassam be, de emellett beszéltem sok minden másról is, többek között arról, hogy milyen a hallgatói élet és Pécsen milyen lehetőségeket kínál az egyetem

Hogyan szoktatok lebonyolítani egy beiskolázási előadást online formában?

EZT OLVASTAD MÁR?  Interjú Tarpál László Tamással, szociális munkás alumnival

Fiser Bence: Nekem a barcsi beiskolázás volt az első, ami online formában zajlott. Hatékony volt, legalábbis én bízom benne, hogy sok mindenről tudtunk beszélni. Számomra nagyon pozitív volt, hogy a diákok is mertek kérdezni, ez egyébként a személyes jelenléttel zajló beiskolázási programokon is komoly probléma szokott lenni, hogy nem mernek kérdezni. Bár, nem ez a legjobb forma, sokkal jobb, ha személyesen tudunk találkozni vagy ők személyesen jönnek el egy BTK nyílt napra, de jelen helyzetben ez a legtöbb, amit megtehetünk. 

A BTK YouTube csatornájára is készülnek beiskolázási videók. Minden szak fog készíteni ilyen jellegű videókat? 

Fiser Bence: Ez a tanszékektől, intézetektől függ, a mi tanszékünk, az Orosz Tanszék, még a nyáron találta ki, hogy szeretnének reklámvideót forgatni, amiben szerepeltünk többen hallgatók és oktatók is. Nagy öröm volt ebben részt venni. 

Mik a jövőbeli tervek beiskolázás terén? 

Fiser Bence: Ezekre a beiskolázási rendezvényekre mindig csak pár nappal, esetleg héttel, előre szoktunk felkéréseket kapni, úgyhogy elképzelhető, hogy még több helyre eljutunk. A következő ilyen program a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban lesz, természetesen nem személyesen, hanem ZOOM-on. Educatio sajnos nem lesz az idei évben, de ha tudok menni beiskolázási rendezvényekre, akkor nagyon szívesen megyek. 

Amikor nincsen vírushelyzet, sok középiskola igényli a beiskolázást vagy inkább a diákokra bízzák, hogy menjenek el egy-egy egyetemi nyílt napra? 

Fiser Bence: Én azt tapasztaltam, hogy évről-évre többen kérik az egyetemeket, hogy látogassanak el hozzájuk, ennek pedig a BTK igyekszik maradéktalanul eleget tenni. Voltam már Bonyhádon, Dombóváron, szinte az összes nagyobb pécsi középiskolában, illetve tudom, hogy mások mentek már Barcsra, Fonyódra, tehát a Dél-Dunántúlt jól lefedjük. 

Kiemelt kép forrása: https://btk.pte.hu/hu/galeria/campus