nemzet-szepe

Szabó Barbara – a Nemzet Szépe jelöltje

Mi a véleményed?
+1
+1
+1
+1
+1
+1
+1

SZAVAZNI IDE KATTINTVA LEHET BARBIRA!

Hogy lehet valaki egyszerre a PTE ÁJK sikeres hallgatója és a Nemzet Szépe jelöltje is?

Mi a titka a fiatal pécsi lánynak?

Szabó Barbara a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója, és az idei Nemzet Szépe megmérettetés versenyzője. Barbara az eddig elért sikereit nem csak a szépségének köszönheti, hanem az eszének is, ugyanis kiemelkedő tanulmányi átlaggal rendelkezik. Karunk életében elengedhetetlen szerepet tölt be a 22 éves versenyző. Aktív tagja a Hallgatói Önkormányzatnak, ahol PR és marketing referensként dolgozik, illetve elnökségi tagként a Pécsi Fiatal Értelmiségi Klubban is tevékenykedik. 

A tavalyi évben az Intézményi Tudományos Diákköri Konferencián is indult. Pályamunkája egy számára fontos témát érintett, a közösségi tereken jelenlévő bűncselekmények digitális nyomainak a kutatására helyezte a hangsúlyt, ahol a gyermekek védelmére és biztonságára hívta fel figyelmet. A versenyt III. helyezéssel zárta, így az Országos Tudományos Diákköri Konferencián is részt vehetett.

A Nemzet Szépe verseny nem csak azokat a lányokat keresi, akik a szépségükkel felelnek meg a kritériumokkal, hanem személyiségükkel és gondolkodásukkal is növelik hazánk hírnevét.

Itt olvashatjátok a jelölttel készült interjút melyből megtudhatjátok hogy lehet valaki egyszerre sikeres több mindenben is, hogyan készülnek fel a modellek egy egy versenyre, milyen indíttatásból jelentkeznek egy versenyre és mennyi munka helyt állni egy nőnek a mai világban, hogy egyszerre lehessen csinos és eszes is.

 

Media Iuris: Számos szépség versenyt tudhatsz már a hátad mögött. Mesélnél nekünk az eddig elért sikereidről?

szabo-barbaraSzabó Barbara: Egy éve indultam az első versenyemen a Miss Alpok Adria Megyék szépe versenyen, ahol első helyezettként Miss Baranyaként én képviselhettem Baranya Megyét az Országos Döntőben. Az országos döntőt követően az a megtiszteltetés ért, hogy II. udvarhölgyként a Nemzetközi Döntőben már nemcsak Baranya megyét hanem Magyarországot is képviseltem, ami elképesztő érzés volt.

Media Iuris: Hogyan szoktál készülni egy-egy megmérettetésre, van valami különleges, sajátos felkészülési technikád, esetleg bármi tanácsod a fiatal lányoknak? 

Szabó Barbara: Úgy gondolom, hogy egy ilyen megmérettetésre tudatosan kell készülni, mind fizikálisan, mind mentálisan. Igyekszem odafigyelni arra, hogy jól érezzem magamat a bőrömben, rendszeresen sportoljak, egészségesen étkezzek és az egyetem mellett jusson idő a kikapcsolódásra is. Számomra nagyon fontos, hogy a rohanó világban jusson idő azokra a tevékenységekre, amelyek feltöltenek energiával, ami lehet egy jó előadás végig hallgatása, érdekes könyv elolvasása, barátokkal, családdal együtt töltött idő. Azt tanácsolom a fiatal lányoknak, hogy találják meg azt a tevékenységet, ami által úgy érzik, hogy kiteljesedhetnek, feltöltődnek. Számtalan kiváló lehetőség áll rendelkezésünkre csak meg kell találni azt, ami boldoggá tesz és ha megvan akkor merjünk belevágni!

EZT OLVASTAD MÁR?  Studying law as a foreign student -Interview with Pham Thi Phuong Lihn

Media Iuris: Mi volt az, ami ösztönzött a Nemzet Szépe versenyen való jelentkezéshez?

Szabó Barbara: A Nemzet Szépe azért olyan különleges számomra mivel van mögötte egy értékteremtő cél, a természetességre való törekvés, és az önelfogadás. Úgy gondolom, hogy ez egy kiváló kezdeményezés, hogy felhívjuk a következő nemzedék figyelmét arra, hogy nem kell megfelelnünk a közösségi média és bizonyos magazinok által kreált sztereotípiáknak a tökéletesnek gondolt nőkről.

Media Iuris: Mit gondolsz a mai világban az okos és egyben szép nőket éri-e bármi hátrány, vagy előnyhöz tudnak-e jutni akár karrier, magánélet vagy a hétköznapok során?

Szabó Barbara: Úgy gondolom, hogy a társadalomban még napjainkban is élnek olyan sztereotípiák, amelyek alapján teljes mértékben előre megítélnek adott személyeket. Maga a „szépség” szó hallatán is számtalan sztereotípia jut eszébe az embernek, holott a szépség egy teljesen szubjektív megítélés alá tartozik, amely egyénenként változik. Számomra szép az, aki képes pozitívan hozzáállni az élethez látszik rajta, hogy jól érzi magát a bőrében és boldog. Aki pedig képes az életét az öröm oldaláról élni azt, úgy hiszem, hogy nem érheti hátrány az életében. 

Media Iuris: Az egyetemi aktivitásod mekkora részét veszi el a napjaidnak, jut-e még időd a tanulásra, önmagadra?

Szabó Barbara: A napjaim nagy részét az egyetemi teendőim kötik le, hiszen elsősorban hallgató vagyok. Igyekszem aktívan részt venni az egyetemi életben is ezért több Tudományos Diákkörnek vagyok tagja ugyanakkor az OTDK-n én is képviselhettem a karunkat, mint versenyző. Mindemellett a Hallgatói Önkormányzatban is tevékenykedem, ahol azoknak a hallgatóknak az érdekképviseletét látjuk el társaimmal, akik bizalommal fordulnak hozzánk egy őket érintő ügyben.  Az önmagamra fordított időben pedig szeretek olyan előadásokra, workshoppokra járni, amelyek hozzátesznek valamit a személyiségemhez, bővítik a látókörömet és az emberi kapcsolataimat is.

A Media Iuris csapata sok sikert kíván Szabó Barbarának a Nemzet Szépe versenyhez, illetve további megmérettetéseihez! 

1 thought on “Szabó Barbara – a Nemzet Szépe jelöltje

Comments are closed.