Néma kiáltás – Interjú egy szíriai diákkal

Mi a véleményed?
+1
0
+1
0
+1
1
+1
0
+1
2
+1
0
+1
0

A 2011-ben kezdődött szíriai polgárháború az 50 éves diktatúra következményeként jött létre. Ami egy békés tüntetésként indult a szabadságért, az az erőszakos beavatkozások miatt lázongásba torkollott. A lázadók a szomszédos országok támogatásával komoly fegyveres erőkké alakultak, végül beszálltak a kurdok is, akik egy Szíriában élő, önálló országgal nem rendelkező kisebbség. Eközben természetesen a kormányerők sem adták fel a harcot, akiknek fő támogatója Oroszország. A felfordulást kihasználva terrorista csoportok szivárogtak be a felkelők közé, akik végül átvették az irányítást Szíria északi részén 2013-ban. Az elfoglalt területeken kikiáltották az Iszlám Kalifátust. A történet közel sem ilyen egyszerű, rengeteg aspektusa van, több szereplő folytat harcokat, mindenkit más támogat, az érdekek pedig ütköznek. Hihetetlenül bonyolult a helyzet, épp ezért lett csak felszínesen érintve több téma. 

Ezen információk ismeretében figyeltem fel egy szír diáktársamra, aki megdöbbentő bevezetést írt esszéjébe Orwell 1984 című művéről saját példával, melyben országát a regényben szereplő Oceánia diktatúrájához hasonlította, ahol szisztematikus elnyomás, megfigyelés és „gondolatbűnözés” létezik. Akkor elhatároztam, hogy megkérdezem, lenne-e kedve szerepelni egy interjúban, ahol elmondja a tapasztalatait egy olyan világról, amiről nekünk fogalmunk sincs. A tapasztalatairól, hogy megtudjuk, miket látott és élt át az évek során.

Most Nasir Hak-ot kérdezem, ami egy fantázianév, az igazit nem vállalta, mert félti a Szíriában maradt családtagjait a megtorlástól. Az ő története következik. Az interjú angol nyelven zajlott, ami elérhető itt.

Azt mondtad, ne használjuk az igazi neved, mert félsz, hogy bosszút állnak a családodon Szíriában azokért, amiket mondasz. Kitől félsz? Miért és hogyan vannak még ott? 

Nasir Hak:Alapvetően egy diktatúráról beszélünk, amelynek kiterjedt megfigyelési képességei vannak. Lenyomozzák az embereket, majd bezárják őket vagy a családtagjaikat. A kormánynak több hírszerző szerve van, például katonai hírszerzés, rendőrségi hírszerzés, mindnek saját neve van. Egynek Palesztin Hírszerzési Igazgatóság a neve, semmi köze nincs Palesztinához, csak így mutatják ki, hogy támogatják a palesztinokat és a törekvéseiket. Ezektől a szervektől félek, mert egy olyan államban nőttem fel, ahol mindig azt mondták az idősebbek, hogy még a falaknak is füle van.

A szüleim és a rokonaim még mindig ott vannak, mert nem tudják az ország elhagyását megfizetni. Ha menekülni szeretnél, vagy illegálisan kell, ami az embercsempészek és egyéb szervek lefizetését takarja, vagy legálisan, viszont ahhoz vízum kell. A háború kitörésével sok ország bezárta a képviseletét Szíriában. Senki sem akar többé a szíriai kormánnyal közösködni, mert rájött mindenki, hogy egy véreskezű diktátor irányítja, aki gyilkolja a népét. A nagykövetségek bezárása negatívan érintette azokat, akik el kívánták hagyni az országot. 

A szüleim még mindig a szülővárosomban vannak, mert az a régió kevésbé volt érintett a háború és bombázások által, ott mi egy vallási kisebbség vagyunk. A legtöbben úgy döntöttünk, nem bonyolódunk bele, mert féltünk a tüntetés következményeitől. Ez nem azt jelenti, hogy nem voltak demonstrációk nálunk, viszont a többi városhoz képest elhanyagolható mértékben. Mikor már 6 hónapja folytak a felvonulások, a kormány elrendelte a fegyveres erőknek, hogy lőjék a tömeget. Az én népem nem akarta, hogy a gyerekeik más szíreket öljenek, ezért nem engedték őket csatlakozni a katonasághoz. 

A tartományomat úgy hívják, hogy As Suwayda, Szíria déli részén van, Dara’a mellett, ott, ahol a forradalom kirobbant. Sok embert megmozgatott az Arab Tavasznak nevezett tüntetéssorozat, ami más arab országokban, mint Egyiptom vagy Tunézia kezdődött. Utcára mentek a diktatúrák ellen, követelték az jelenlegi rezsim eltávolítását. Egy Dara’a-ban lévő iskola falára felírták a gyerekek, hogy „Le a rezsimmel!”. Az ő elfogásuk és megkínzásuk volt az utolsó csepp a pohárban, ami feltüzelte a zavargásokat. 

Emlékszel a napra, amikor tudatosult az emberekben, hogy polgárháború van? Milyen volt? Egyáltalán lehetett különbséget tenni a gyakori zavargások és a polgárháború között?

Nasir Hak: Kezdetben nem volt polgárháború, mert a tüntetők békések voltak. Másfél évig csinálták így. 2011 március 15-én kezdődött fegyverek nélkül. Az egész arab világban voltak hasonló tüntetések. Mindegyiket diktátor irányítja. Szíriában 1970-ben vette kezdetét a diktatúra, egy elnök volt 2001-ig. Aztán a fia lett az elnök, miután módosították az alkotmányt, így volt lehetséges, hogy apáról fiúra szállt a hatalom. A fia már majdnem 20 éve van hatalmon, tehát egy 50 éves diktatúráról beszélünk. Szinte ugyanez van Egyiptomban, Tunéziában és Jemenben. Az említett országoknak mind 1-2 vezetőjük volt, amióta elnyerték a függetlenségüket a gyarmatosításuk óta. Tehát nem volt polgárháború, amíg az emberek el nem kezdtek disszidálni a katonaságtól, mert nem akarták megölni a sajátjaikat. A disszidált katonák megalapították a Szabad Szíriai Hadsereget, és védték a tüntetéseket. Nem lőttek először, csak védelmezték a tüntetőket. Ha a hivatalos hadsereg elkezdett lőni, akkor visszalőttek. Ekkor kezdték az emberek azt gondolni, hogy ez már polgárháború. 

Amikor Homs városa elkezdett tüntetni, 500.000 – 1 millió ember vonult a főtérre. Akkor kezdték el bombázni az épületeket repülőkről. Bombákat dobáltak rájuk. Halálra lettek ítélve. Azt mondták, hogy ha nem akarnak minket, akkor majd móresre tanítjuk őket. Főként ilyen bombázások készítették elő a menekültáradatot 2013-tól 2015-ig. Először Szírián belül menekültek, majd a szomszédos országokba. Törökország, Libanon, Jordánia, de a kapacitásuk nekik is véges volt, így Európa felé indultak. Biztonságos helyet kerestek, mert a szomszédos arab országokban hajlamosak voltak őket rabszolgának eladni. Jött egy gazdag ember, és elvette feleségül egy család 16 éves lányát, csak mert sok pénze volt és megtehette, a család pedig rá volt szorulva. Ezek az emberek nem akartak ilyen körülmények alatt élni. Az európai táborok sokkal jobbak voltak, legalábbis nem sátrak. 

Hasonlóan rossz lett volna a szituáció a gazdag arab országokban is, mint Szaúd-Arábiában?

Nasir Hak: Igen, mert Szaúd-Arába sem akart minket befogadni. Különbözünk tőlük. Igaz, hogy ellátták a Szabad Szíriai Hadsereget, de az emberekért sosem akartak semmit tenni, mert nem törődtek velünk. 

Sokan Európában azt kérdezték, hogy miért nem akarnak menni a menekültek a gazdag arab országokba, amelyek közel vannak.

Nasir Hak:Mert nem nyitották meg a határokat. Oda nem lehet csak úgy átmenni. Rengeteg kisebbség van Szíriában, és nem mindegyik muszlim. Én a drúz nevű kisebbség tagja vagyok, ez a levantei országokban egy szektaként van számon tartva az iszlámon belül. Viszont szigorúbb arab országokban, mint az Arab-félsziget országai, nem ismernek el minket, mert saját filozófiánk van. A drúz vallás másik neve a Monoteizmus Hívei, és néhány forrás azt mondja, hogy a keletkezése az iszlámtól korábbra nyúlik vissza. Szíriában amúgy rengeteg iszlám szekta is van, mint például az aleviták és iszmáiliták, ezeken belül szintén vannak szekták, na meg ott van a kereszténység is. A népesség 10%-a keresztény. Vannak katolikusok, ortodoxok, stb. Sokféle etnikum is van, mint kurdok, zsidók, örmények és sok más. Egyébként mindegyik felsorolt etnikumból vettek részt a tüntetéseken, egy emberként álltak ott. Tehát nem egy teljesen muszlim ország vagyunk, és ez nehezíti meg azt, hogy a szigorúan szunnita, gazdag országokba menjünk.

Ha az lennétek, befogadnának?

Nasir Hak:Nem. Egyszerűbb bejutni Európába illegálisan, mint az Egyesült Arab Emirátusokba vagy Szaúd-Arábiába legálisan. 

Sokan nem tudják, hogy Szíriában diktatúra volt. Miben nyilvánult meg? Mesélj nekünk a mindennapokról. 

Nasir Hak:Mint már említettem, az első diktátor, az apa, Hafez Al Assad 1970-ben szerezte meg a hatalmat egy katonai puccs után, majd megölte a riválisait. Diktatúrát épített fel egypártrendszerrel. Ennek Al Baath Party a neve. Voltak választások minden 7 évben, de csak egy jelöltre lehetett szavazni. 

Rengeteg megfigyelés volt. Nem mondhattál semmit, a kormányt se kritizálhattad. A 80-as években Hama városában tüntetések voltak, szinte ugyanezek történtek meg. A tüntetők bombázva lettek, aki nem halt meg, azt letartóztatták. Ha ránézünk a szír börtönök lakóinak összetételére, rájövünk, hogy még most is többségük politikai elítélt. Csak mert felemelték a szavukat a kormánnyal szemben. A kínzások és gyilkolás mindennapos jelenség, elektrosokk és vízbe fojtás is szerepeltek a bevett gyakorlatok között, de néha kitaláltak egy történetet valakiről, hogy becsukhassák, miszerint az amerikaiaknak vagy Izraelnek dolgozik, és azért fizették, krizitálja a rezsimet. 

Ez az ember volt hatalmon 2001-ig. Alkotmánymódosítással elérték, hogy a fia, Bashar Al Assad legyen az államfő. Nem voltak választások vagy jelöltek, csak megjelent az emberek előtt a Parlamentben és a tévében, majd kijelentette, hogy mostantól ő az elnök. 

Mielőtt a fia megszerezte a hatalmat, csak szír tévécsatornák voltak elérhetőek. Nem engedték, hogy az emberek külföldi csatornák tájékoztatásának legyenek kitéve. Ez 2001-től megváltozott, továbbá Bashar Al Assad már a számítógépes piacot is megnyitotta a nyilvánosság számára. Ekkor tudott egy átlagember is vásárolni magának otthoni gépet. Internet azonban csak 2007-ben lett beköthető. A Facebook hozzászólásokat teljes mértékben ellenőrizték, mindenhol ott voltak a besúgók.  

Sok interjú volt menekültekkel akkoriban, mind azt mondták, hogy Szíria gazdag ország volt, sok pénzt kerestek. Amennyire én tudom, egy diktatúra nem arról ismeretes, hogy a népnek tisztességes megélhetést biztosít. Hogy emlékszel erre?

Nasir Hak:2001 után valamennyire normális életnek lehetett nevezni. Azelőtt az emberek a szegénység küszöbén álltak. Utána már egy hivatali munkával a szülők megkerestek annyi pénzt, amivel fent tudtak tartani egy bizonyos életszínvonalat, de semmi luxus. Volt fizetésük, ami helyi szinten magasnak számított, de az európai fizetésekhez képest sehol nem volt. A többség a munkásosztályhoz tartozott. Viszonylagos békében éltek, mert senki sem merte krizitálni a kormányt. Nem volt más választás, mint elfogadni a sorsot, de igazán senki sem volt boldog. Mindenki tudta, hogy jobb életük és több pénzük is lehetne, de alázatosak voltak, megelégedtek az otthonukkal és a családjukkal. Ha ezek megvannak, a többi nem érdekli őket. Voltak értelmiségiek, akik felemelték a szavukat, hogy bátorítsák az embereket, hogy meggyőzzék őket, hogy többre hivatottak. Természetesen ezeket az embereket üldözték, végül vagy elfogták őket, vagy elhagyták az országot. Szíria egyébként nagyon gazdag hely. Van olaj, pamut és búza, sokat exportálunk. A költségvetés 80%-a mégis a hadseregbe megy, mert a kormány mindig azzal hitegetett minket, hogy Izraellel harcolunk. Fegyvereket vásároltak. De valójában sose támadtuk meg Izraelt, és nem is tettünk olyasmit, amivel nemtetszésünket fejeztük volna ki Palesztina elfoglalása miatt. Ütőkártyának használták, amire mindig lehet hivatkozni, de valójában a pénz az elnök családjának és barátainak a zsebébe vándorolt. Az embereknek csak morzsákat hagytak. Ez épp elég volt egy normálisnak mondható élethez. Amióta az eszemet tudom, édesapám 2 munkahelyen dolgozik. Nappal tanár, este pincér. Sokan csinálják így. Szükséges a 2 munkahely, hogy boldoguljanak.

2011-ben hogy élted meg ezt az egészet? Voltál menekülttáborban? Ha igen, meddig? Hogy kerültél ide? Milyen más országokon mentél át, míg itt nem kötöttél ki? 

Nasir Hak:2011 izgalmas év volt, mert az emberek végre áttörték a hallgatás falát. Felemelték a szavukat a jogaikért. Furcsa volt, mert mindig félelemben éltünk. „Nem tehetek semmit, mert mi lesz, ha bántanak? Mi lesz, ha elviszik egy családtagom?” Szóval rengeteg ember utcára vonult. Először senki sem gondolta, hogy szabadságharc lenne. 

A gyerekek már 6 éves koruktól fogva agymosás alatt állnak. Emlékszel Orwell regényére? A Kémek nevű mozgalom, amiben a gyerekek arra vannak nevelve, hogy a gondolatbűnözőkről, akár a szüleikről is jelentsenek. Valami ilyesmi volt nálunk is. Amint egy gyerek belép az iskola kapuin, besorolják egy szervezetbe, aminek Az Al Baath Párt Gyermekei a neve. Abban elkezdik propagandával és nagy mondatokkal tömni a fejüket, mint „Harcosok vagyunk, a földünket fel kell szabadítanunk a megszállás alól!” 

Amikor 2011-ben a 11. osztályba jártam, azt gondoltam, hogy ilyen nincs. Ezek forralnak valamit. Nem kiálthatnak szabadságért. 1 hónappal később, mikor láttam, ahogy a kormány gyerekeket kínoz, megváltozott a véleményem, és én is azt mondtam, hogy igenis mind részt kell vennünk ebben. Vegyük vissza az életünket. Jelentős év volt az életemben. Ezek az emlékek örökre velem maradnak.

Gimnáziumban gyakran kritizáltam a kormányt, ezért megkerestek. A gimnazista éveim a nyomomban lévő biztonsági emberekkel teltek. Néha odajöttek hozzám, megkérdezték, mit csinálok, kivel beszéltem, miért beszélek az iskolában a kormányról. 

Én személy szerint sosem voltam menekülttáborban. Azonban vannak barátaim és rokonaim, akik megjártak ilyen táborokat Európában, Libanonban és Jordániában. Azt mondják, sokkal jobb Európában. Adnak egy helyet, ahol élhetnek. Nem sátorban kell tengődniük. 

Úgy kötöttem ki itt, hogy otthon építészmérnöknek tanultam Lattakia tartományban. Ez egy partmenti tartomány északon. Az otthonom pedig délen volt. 

Amikor egyetemista lettem, az egész országot át kellett szelnem busszal. Az út 12 órás volt, itt Budapestről Berlinbe értem ennyi idő alatt úgy, hogy átmentem 4 országon. De Szíria egy kis ország. Biztos érdekel, hogy volt az út 12 óra. Mert minden órában megálltunk egy katonai ellenőrző ponton. Meg kell mutatni a papírokat, bizonyítani, hogy egyetemista vagy, mert ha nem tudod, visznek besorozni. Ha rosszkedvük volt, ott tartottak 1 órát, amíg elment a busz. Hát ezért hagyta el sok fiatal az országot. Nem akarták megölni a sajátjaikat, és meghalni sem akartak. 

Tehát 12 óra alatt értem oda az egyetemre, az út pedig idegtépő volt. A busz átment bombázás alatt lévő területeken is, a sofőr segédje pedig odajött elhúzni a függönyt, majd a szemembe nézett és azt mondta, kint mesterlövészek vannak. Azért volt szükséges elhúzni a függönyt, mert rálőhetnek a buszra. Veszélyes és ijesztő volt. Később otthagytam az egyetemet, mert nem tudtam egy távoli városban finanszírozni a tanulmányaimat a pénz elértéktelenedése miatt. 

Hazamentem, és elkezdtem ösztöndíjak után kutatni. 2 évig fordítottam, ugyanis ez az egyetlen pénzzé tehető képesítésem, majd egy magyar ösztöndíjért folyamodtam, amit elnyertem, és idejöttem fizikát tanulni. Aztán szakot váltottam, mert valami bölcsészettudománnyal foglalkozót akartam csinálni. Újságíró szeretnék lenni, a meg nem hallott emberek hangja. 

Sokan Európában nem értették, hogy a fiatal férfiak miért ide jönnek ahelyett, hogy harcolnának a terroristákkal. El tudod magyarázni? 

Nasir Hak:Mert civilek, nem katonák, és nem akarnak meghalni. Legtöbbük nő, idősek, gyerekek. Nem lehet kérni valakitől, hogy ezt tegye. Ez a kormány feladata, de ő nem harcol a terroristákkal. 

3 éve, mikor az első évemet töltöttem Magyarországon, visszamentem Szíriába a nyári szünetben. A tartományomban körülbelül 5 öngyilkos merénylet volt. Az ISIS támadta a partmenti városokat is, a kormány pedig nem tett semmit, mert ezt ők hozták létre. Az én népem volt az, aki szembeszállt velük, amivel tudtak. Botokkal, kövekkel, késekkel. Ez úgy történt, hogy amint a polgárháború elkezdődött, a szír rezsim trükkös dolgot tett. A börtönökből szabadon engedték a bűnözőket, és zsoldosnak akarták felbérelni őket, hogy harcoljanak a tüntetőkkel. Pont úgy, ahogy Afganisztán esetében az Al-Kaida. Ezt az egészet azért csinálták, hogy a kritikus hangokat tüntessék fel terroristaként. 

Hogy érzed magad Magyarországon? Sokan itt is diktatúrát kiáltanak. Mi a véleményed erről?

Nasir Hak:Először is kedvelem Magyarországot. Esélyt adott nekem, hogy megváltoztassam az életem, és biztonságban legyek. Ez a legfontosabb dolog most. Biztonságban lenni, és embernek érezni magam. Szíriában nem kezelnek emberként. Másodszor is tervezek megpályázni egy ösztöndíjat, amivel a mesterdiplomám is elvégezhetem itt. Annyira nem koncentráltam a szociális életre Magyarországon, mert tanulni akartam, és valamire vinni az életben. Már így is nagyon sok évet elpazaroltam, amikor Szíriában abbahagytam az egyetemet. Az egyetemi légkör jó, az oktatók, a diákok, mindenki barátságos volt velem, soha nem tapasztaltam semmi kellemetlent. Bár a bevásárlóközpontban megnéznek az emberek, de elfogadom, külföldi vagyok. Már régóta nem aggódok miatta. Ahova gyakran járok boltba, ott már ismernek, a nézések mosollyá alakultak időközben. Néhányan próbálnak velem angolul beszélni, mert nekem még nem volt esélyem magyarul tanulni. Pécs csendes és szeretnivaló város. A sajátomra emlékeztet. 

A kormányról nem mondhatok semmit, mert nem vagyok adófizető. Vendég vagyok, így nem kritizálhatom. Ha állampolgár lennék, meglenne a véleményem. 

Hogy reagálnak az emberek, amikor megtudják, hogy szír vagy? Sok kérdésük van az otthoni helyzetről?

Nasir Hak:Nem igazán. A legtöbben szánalommal közelítenek felém. Ezt nagyon nem szeretem. Annak jobban örülnék, ha azt mondanák, hogy „Bátrak vagytok! Szép munka! Nem fognak legyőzni titeket! Ne adjátok fel a céljaitokat!” Nem mindenkinek van sok kérdése, mert főleg olyan emberekkel beszéltem, akik az én korosztályom, és azt vettem észre, hogy a magyarokat nem igazán érdekli a politika. Megdöbbentem, hogy még az anglisztika szak tanulói sem érdeklődnek különösebben a dolog iránt. Számomra ez az egyik fő ok, amiért ezt a szakot választottam. Mert érdekel a politika és a kultúrák.

Beszélgetsz az otthoni barátaiddal? Merre vannak most?

Nasir Hak:Minden nap. Minden egyes nap beszélünk. Mindenfele vannak. Vannak barátaim és családom Németországban, a legjobb barátom Hollandiában él, aztán páran Spanyolországban, Ukrajnában és Romániában. Velük nőttem fel. 

Nekem azért nem kellett katonának mennem, mert egyedüli fiúgyermek vagyok a családban. Csak én és a húgom vagyunk a szüleimnek. A legtöbb barátomnak vannak fiútestvéreik, szóval nekik kellett volna csatlakozniuk, de inkább elhagyták Szíriát. Ők is egyetemre járnak. Otthon is egyetemisták voltak. Menekültként érkeztek, de miután megtanulták a nyelvet, integrálódtak, majd jelentkeztek egyetemre. Építészetet, fotográfiát, újságírást, képzőművészetet tanulnak. A legtöbbünket a velünk történt események miatt fogták meg a bölcsésztudományok. 

Mi hiányzik a legjobban?

Nasir Hak:Jelenleg a szüleim. A kis dolgok is hiányoznak. A barátaimmal lenni, beszélgetni velük. Megölelni őket, ott lenni, ha szükségük van rám. A kishúgom és a rokonaim. A nagynénjéim, akik együtt neveltek a szüleimmel. 

Mit gondolsz, mikor lesz Szíria újra biztonságos? Szeretnél valaha visszamenni?

Nasir Hak:Fogalmam sincs, mikor lesz újra biztonságos. A jelenlegi helyzet túlmutat Szírián. Nagyhatalmak harcolnak az ország egész területén. Ororszország, Irán, Amerika. A földemért harcolnak. Nem hiszem, hogy a közeljövőben rendeződni fog. Persze, szeretnék visszamenni, de nem tudom, mikor. Nem élhető ott a környezet jelenleg. Főleg akkor nem, ha a húszas éveidben vagy, és épp kezdenéd az életet. Egy olyan helyen nem lehet élni, ahol egy amerikai dollár értéke 3000 szír font. Ha jelentkezel egy munkára, körülbelül 50.000 szír fontos fizetést kapsz, ami 20-30 dollárnak felel meg havonta. El tudod ezt képzelni?

A szüleid hogy tudnak ott megélni? 

Nasir Hak:Mindketten nyugdíjasok. Nincs többé állami munkájuk. Édesapám a helyi gimiben turizmust tanított, most privát órákat ad turizmust tanuló diákoknak, illetve angolt és németet is tanít, mert mindkettő nyelvet jól beszéli. Édesanyám is az utóbbi időben matekból és arab nyelvből korrepetál általános iskolásokat. Hát így jönnek ki.

Köszönöm az interjút! Sok szerencsét a tanulmányaiddal!

Kiemelt kép forrása: https://cdn.portfolio.hu/articles/images-xl/s/z/i/sziria-haboru-359900.jpg