Azt kívánom, hogy találkozzunk szeptemberben a PTE-n! – mondta Vera, a KPVK Arca

+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Sokszor nem várt események eredményezik azt a jelent, amit éppen megtapasztalunk. Bizony, Soós Vera, a KPVK Arca sem számított arra, hogy végül tanító szakon köt ki a Pécsi Tudományegyetemen! „Minden út Rómába vezet.” – ezt a mondást mindannyian ismerjük. De mennyivel jobban hangzana, ha inkább ezt mondogatnánk: minden út Pécsre vezet!

veraDe végül hogyan is jutott el idáig? Nos, ebből a videóból megtudhatod, hogyan is játszott közre a sors keze abban, hogy Vera sorrendet módosított.
Az élet kanyargós útjai kifürkészhetetlenek. Vera életében mindig is fontos szerepet játszott a zene, ám mielőtt zeneművészeti szakközépiskolába jelentkezett volna, elhatározta, hogy inkább diplomát szerezne, hogy a szakmájában dolgozhasson. Most következik a csavar! Melyik szak legyen?!
Minden bizonnyal bennetek is felmerült a kérdés, hogy vajon jó döntést hoztatok-e a jövőtökkel kapcsolatban. Ez alól Vera sem kivétel, többszöri átgondolás és nyugtalankodás után azonban határozottan állítja, hogy jó döntést hozott: a tanító szakot választotta, hiszen ezzel nem csak zenei tudását tudja kamatoztatni, de másoknak is segíthet.
Persze nem kis akadályokkal kellett szembenéznie ahhoz, hogy most itt lehessen. A helyes döntés felelősségének súlya mellett a nyelvvizsga és az emelt szintű érettségi teljesítésének kötelessége is nyomta a vállát, de ez sem volt elég ahhoz, hogy a célt szem elől tévessze. Neked sem szabad elvesztened a célod!

„Én azt tudom tanácsolni nektek, hogy ha úgy érzitek, hogy valamelyik szak a sorrendetekben mégis a szívetekhez közel áll, akkor hallgassatok arra és fordítsátok meg a sorrendet. Találkozzunk szeptemberben Pécsen és Szekszárdon is!” – hangzik el a videóban búcsúzóul.

Ha ez sem lett volna elég, akkor a videóból bővebben kiderül, milyen kalandos út áll Vera háta mögött:

Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy a KPVK oktatói miért választanák továbbra is az egyetemet, illetve melyik 5 érv szól a kar mellett, akkor ezeket a cikkeket csak nektek találták ki: A KPVK oktatói ezért döntenek most is a PTE mellett!, 5 érvem a KPVK mellett!

Ne feledd, a döntés a te kezedben van! Na, és te hogy döntesz?

Források:  kép1

1 thought on “Azt kívánom, hogy találkozzunk szeptemberben a PTE-n! – mondta Vera, a KPVK Arca

Comments are closed.