Milyen laptopot érdemes vinnem egyetemre?

+1
3
+1
0
+1
2
+1
2
+1
2
+1
2
+1
2

Amint megérkezik a felvételünkről szóló SMS júliusban, különböző feladataink fognak adódni a szeptemberi évkezdésre. Lehet ez például a tanszerek beszerzése, ruhák vásárlása, illetve a térkép nézegetése, hogy hogy fog kinézni a város, amiben a következő éveinket töltjük, ha esetleg nem helyiek lennénk.

Azonban középiskolai tanárom is megmondta, hogy a felsőoktatás elengedhetetlen része egy laptop. Már akkor előre jelezte a szülőknek, hogy minél előbb játsszanak el a gondolattal, hogy egy ilyen masinára be kell ruházni, mert nagyban megkönnyítheti a gyerek tanulmányait.

Természetesen nem követelmény ez sem, ugyanis vihetjük tanulni az asztali gépünket is a kollégiumba, esetleg az albérletünkbe, de ez bajos több okból is. Ha haza kell mennünk és nincs másik gépünk, akkor az otthoni tanulást vagy jegyzetből kell megvalósítani, vagy mást kell megkérnünk, hogy engedjen már oda az övéhez, legyen kedves. A másik ok szintén a hordozhatósághoz kapcsolódik. Nem tudjuk az asztali gépet előadásra se bevinni magunkkal, se könyvtárba elvinni tanulni, se az ágyra odapakolni, hogy hason fekve tanuljunk például.

Emlékszem, 2019 augusztusában – első félévem előtt – nekem is fejtörést okozott a beruházás egy laptopra. Szerencsére tapasztaltabb vagyok a témában, így könnyen megtaláltam egy olcsó és megfelelő specifikációkkal rendelkező laptopot, ami máig villámgyors és megbízható. Azonban mi a PEM-nél gondolunk azokra is, akik nem feltétlen mozognak olyan otthonosan a számítástechnika világában, ezért úgy döntöttem, segítek nekik egy picit a megfelelő eszköz kiválasztásában.

Ebben a cikkben Hantos Balázst, egy rendszergazda barátomat kérdezem a laptopokról, illetve hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, megkértem arra is, hogy konkrét modellekkel is támassza alá a kijelentéseit, így nektek sokkal könnyebb lesz választani.

Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésem! Te ugye rendszergazdaként dolgozol egy magyarországi önkormányzatnál. Mit gondolsz, mely specifikációk a legfontosabbak, amikor laptop vásárlása előtt áll valaki? Mit kell nézni?

laptopHantos Balázs: Üdvözlöm az olvasókat, köszönöm a felkérést!

Ez egy elég komplex kérdés, mivel egy rendszer minden eleme fontos, van, ami jobban, van, ami kevésbé. A gyártók igyekeznek azért többé-kevésbé összhangban lévő gépeket megalkotni, de a használattól függően lehet, hogy nekünk valamelyik komponense túl gyenge lesz.

Szerintem a legnagyobb vízválasztó két általános célra használt laptop között az az SSD (Solid State Drive) megléte a hagyományos HDD (Winchester) helyett.

Saját tapasztalatom szerint a leggyengébb gépek is elfogadható sebességgel üzemelnek SSD-vel, nem kerül több másodpercbe a fájlok elérése, könyvtárak listázása, programok megnyitása ezzel a technológiával. Míg egy hagyományos HDD esetében a rendszer is több perc, míg feláll, SSD-vel ez az idő sokszorosan lerövidíthető. Nem mellesleg megbízhatóbbak is és kevesebbet fogyasztanak, ezáltal nő az akkumulátorról történő üzemidő. A hátránya a magasabb ár és rosszabb ár/tárhely arány.

Egy általános célra használt számítógép esetében minimum 120 GB-os tárhelyű SSD-t ajánlanék, de általában 240 vagy 500 GB-al adják már az új gépeket.

Léteznek SSHD meghajtók is, amik kombinálják a két technológiát, de ezekkel nekem csak negatív tapasztalatom van, mert nálam hamar tönkrementek, és legtöbbször ugyanolyan lassúak voltak, mint a hagyományos társaik.

Ha valakinek további tárhelyre lenne szüksége, akkor egy külső HDD megfelelő megoldás lehet, vagy szerencsésebb esetben van lehetőség a laptopba egy másodlagos meghajtó beszerelésére.

Továbbá fontos a megfelelő mennyiségű RAM megléte is. Árulnak manapság 4GB-os modelleket is, de ezt a mennyiséget a Windows és pár böngésző ablak már teljesen kiaknázza, csak szenvedés ilyen gépen dolgozni. Akkor sincs baj, ha ilyen géppel rendelkezünk, szerencsére ez cserélhető alkatrész, úgyhogy a későbbiekben nyugodtan tehetünk bele nagyobb kapacitású memóriát. Ilyen esetben figyelni kell, hogy csak olyan kerüljön a gépbe, ami a specifikációknak megfelelő.

Fontos a processzor is természetesen, de az új gépekkel már minden általános feladat végrehajtható.

Akár még tervezőprogramok, mint a CAD vagy fotószerkesztők is használhatóak egy alsókategóriás gépen, de nagyon nyögvenyelősen. Bonyolultabb feladatok már megakaszthatják a programot, le is fagyhat, vagy egy művelet sok másodpercbe, esetleg percekbe is kerülhet. Hosszú távú munkánál csak egy mazochista vállalná ezt be.

A rafináltabbak nézhetik az integrált videokártyát, vagy ha van, akkor a dedikáltat, de integrált videokártyával csodát nem lehet tenni, legfeljebb csak 2D-s játékok futnak rajta megfelelően, a modernebb játékok már mind dedikáltat igényelnek, és nyilván abból se mindegy, hogy melyiket.

Szinte minden programnak és játéknak van nyilvánosan elérhető gépigénye, ahol a minimum és ajánlott rendszerigényt feltüntetik, érdemes ezek a leírások szerint gépet vásárolni.

Photoshophoz ne vásároljunk például 4 gigabyte-tal szerelt gépet, de még a 8GB is necces lehet, mivel annak annyi a minimum igénye, 16GB az ajánlott.

Laptop esetén figyelembe kell venni a hordozhatóságot és a méretet, illetve hogy mennyit szeretnénk használni az eszközt. Egy kicsi kijelzőn nehezebb dolgozni, mint egy nagyobbon, és jelentősen korlátozza a felhasználhatóságot is szerintem.

A munkahelyeden vannak képviselők. Ők milyen típust használnak, illetve ezek mennyire jók?

Hantos Balázs: A képviselők gépei is az adott feladathoz lettek szabva, ezek éppen Dell márkájúak, de sok márka megtalálható nálunk. Irodai felhasználásra szánt gépek, így csak SSD van bennük és közepes mennyiségű memória, illetve tárhely.

Mennyi az a lélektani határ, amitől már egész használható gépeket kapni, és nem 2 perc neki a felállás és egy program megnyitása, mert mondjuk, kevés a RAM?

Hantos Balázs: Sokan szeretnének 100 ezer Ft alatt használható gépet vásárolni, de ez csak a használt piacon életszerű árkategória. Új gép vásárlása esetén inkább olyan 150 ezer környékére lőném be a minimumot. Van alatta is gép, de olcsó húsnak híg a leve. Találkoztam olyan géppel, amelyiknek a billentyűzete 3 hónapig se bírta, és teljesen simára kopott. Ilyen árkategóriánál fokozottan kell figyelni a processzorra, mert nem ritka az összesen 2 magot és magonként csak 1 szálat használó processzor sem, ez pedig az alacsony órajellel társítva egészen használhatatlan gépet eredményez. Inkább egy kicsit költsön rá az ember, és többszörösen jobb gépet kaphat a pénzéért.

Konkrét példát felhozva az AMD Athlon belépő szintű processzorokkal szerelt gépek tényleg csak a nagyon alap dolgokra képesek, míg egy kicsit feljebb már van I3-as gép is, ami sokkal jobb teljesítményt nyújt.

Ilyet ne:

HP 255 G8 27K65EA 

Inkább ilyet:

HP 250 G8 27J97EA 

Papíron mind a kettő processzor 2 magos és 1,2 GHz-es, de adott esetben az Intel magonként 2 szállal dolgozik, és 3,4 GHz-es Turbo Boosttal operál, míg az AMD 1 szállal és 2,6GHz-el rendelkezik csak.

Milyen gépet ajánlanál egy bölcsészhallgatónak, akinek mondjuk, csak a böngészőre és a szövegszerkesztő programra van szüksége?

Hantos Balázs: Amennyiben tényleg csak ezeket a programokat használná, akkor az előbb mutatott gép (HP 255 G8 27K65EA) is elegendő lehet, de szerintem nincs az az ember, aki tényleg csak szövegszerkesztésre venne gépet, így azért neki is inkább a másodikhoz hasonló gépet ajánlanék, vagy természetesen jobbat. Ha játszani is szeretne, akkor egy dedikált VGA-val bíró gépre essen inkább a választása.

A legelkötelezettebb egyetemista is megunja valamikor a tanulást, ilyenkor nem árt valahogy kikapcsolódni, esetleg játszani a haverokkal.

Annak idején te is egész jó gépet választottál, de azért valljuk be, hogy hiányzott néha a komolyabb teljesítmény, illetve játék.

Bölcsészhallgatóknak a következő gépeket ajánlanám:

Allview Allbook J

Mit ajánlanál egy építészhallgatónak, esetleg egy grafikával foglalkozó tanulónak, akiknek már komolyabb számításokat elvégző programokat is megnyitni képes gépekre van szükségük? 

Hantos Balázs: Nekik tényleg csak a videokártyával rendelkező gép jöhet szóba, igaz, nem ismerem egy építészhallgató szoftvereit, de gépészethez, grafikához és informatikához mindenképp komolyabb gépre lesz szükség. Néha nem is elég egy laptop beszerzése, vagy nem éri meg pénzügyileg, mert egy asztali gép sok szempontból jobb és teljesítményarányosan olcsóbb, mint egy laptop.

Van ismerősöm, aki mesterséges intelligenciával foglalkozik, és neki több darab GTX 1080Ti van az asztali gépében. Azóta már kijöttek a 20xx és a 30xx szériás kártyák is, de sajnos az utóbbi időben ezek a megfizethetetlen kategóriába estek. A jelenlegi legjobb videokártya ára bőven meghaladja az egymilliót, de ez egy elég összetett probléma, ami érinti a cryptobányászatot, chiphiányt, scalpereket is. A földi halandóknak be kell érniük a gyengébb kártyákkal.

Acer Aspire 3 A315-23G-R7LA NX.HVSEU.014

HP 250 G7 1L3L8EA 

Lenovo V145 81MT001LHV 

Mit jelent az, ha egy laptopban van videokártya, illetve mennyivel tud többet azoknál, amelyekben nincs?

Hantos Balázs: A szó szoros értelmében mindegyik laptopban van videokártya, csak van, ahol egy gyengébb teljesítményűt integráltak a processzorba, így elérve egy minimális grafikus képességet.

Egy dedikált videokártya viszont egy céleszköz, ami csak a grafikai számításokkal foglalkozik, vagy azokkal a számításokkal, amik jól skálázhatóak a sok kicsi mag között. Ez leveszi a terhet a processzorról is adott esetben, és ez simább használatot eredményez például a videók lejátszásakor (hardveres gyorsítás), vagy a tervező és grafikai programok is a videokártya segítségével számolnak, így téve simává a program futását.

A legtöbb esetben a dedikált videokártya mellett megtalálható az integrált is a processzorban, és a kettőt kvázi együtt használja a gép úgy, hogy csak akkor kapcsol be a dedikált, ha szükség van rá, így hosszabbítva meg az akkumulátorról történő munkát.

Melyek azok a konkrét specifikációk, amelyeket 1-1 hirdetésben látva érdemes elkerülni?

Hantos Balázs: Elsősorban azokat a tulajdonságokat emelném ki, amik nem változtathatóak meg utólag.

Eddig nem esett nagyon szó a kijelzőről, de én a mai korban a minimum felbontást Full HD-ban definiálnám, ami ugye 1920×1080 pixelt jelent. Ha a laptop kijelzője ettől jóval kisebb, akkor én semmiképp sem választanám az adott modellt.

A garancia is fontos lehet, nem lenne jó, ha mondjuk, a harmadik évben tönkre menne a szemeszter közepén a gép, és újat kéne venni.

Itt jegyezném meg, hogy mindenkinek ajánlatos a dokumentumairól biztonsági mentést készíteni, legyen az offline, mint egy külső merevlemez vagy felhő alapú, mint a Google Drive, Dropbox, Mega és társai. Ezeknek ingyenes a használatuk egy bizonyos kereten belül.

Mit ajánlasz, hol szerezzék be a gólyák a gépüket? Van valami olcsó, de biztonságos fórum, esetleg weboldal?

Hantos Balázs: Gólyaként érdemes lehet új gépet venni, mert nem avul annyira el az évek alatt, mint egy alapból használt számítógép. Az Árukeresőt szoktam használni szinte mindenhez, amit veszek, mert egész jó szűrővel rendelkezik, és ki tudom választani ugyanazt a terméket több webshop közül.

Vállalkozó szelleműek nézhetnek gépeket például a hardverapro.hu-n is. Ott is előfordulnak új és használt eszközök, nem ritkán olcsóbban, mint egy webshopban, de érdemes a józan paraszti eszünket használni és megfelelően tájékozódni az adott modellről, illetve az eladóról is. A Hardverapró szerencsére értékeléses rendszert használ, így tudjuk értékelni a vásárlást, ami elég megbízható támpontot nyújt az eladókról és a vevőkről is az utánunk következőknek. Kövessük az oldal szabályait és ne utaljunk senkinek előre. Nekem eddig csak pozitív tapasztalatom volt az oldallal.

Balázs válaszaiból megtudhattuk, hogy mire érdemes figyelni új laptop vásárlásánál. Reméljük, ezek a tanácsok hasznosak lesznek számotokra, és a javasolt gépek valamelyike nektek is kiváló társatok lesz a következő évek alatt, ha vásárlásra adnátok a fejetek.

Mellékesen megjegyzem, amit Balázs említett, hogy jó gépet választottam, az egy HP 255 G7 6BN09EA#AKC FHD, amit 2019 augusztusában vásároltam a megjelölt linken 130.000 forintért, aminek az ára mostanra 150.000 forintra emelkedett. Köszönhető ez a gyengülő forintnak, a chiphiánynak és egyéb drágulásoknak.

Képek forrásai:1, saját forrás

1 thought on “Milyen laptopot érdemes vinnem egyetemre?

Comments are closed.