Miért kerül egy gyógyszer 700 millió forintba?

Mi a véleményed?
+1
+1
+1
+1
+1
+1
+1

Több mint egy évvel ezelőtt az egész országot bejárta a 1,5 éves kisfiú, Zente története, aki egy nem mindennapi betegségben, SMA 1-ben, azaz gerincvelői izomsorvadásban szenved. A kisfiú szülei a közösség erejében bízva a lakossághoz fordultak segítségért. A betegség teljesen elvehette volna a kisfiú mozgásszabadságát, ám az együttes összefogásnak köszönhetően tavaly szeptemberben összegyűlt a pénz, amelyből a 700 millió forintos Zolgensma nevű kezelést fizették a kisfiúnak, mely jelenleg a világ legdrágább gyógyszerének számít.

Nem Zente az egyetlen, akinek mihamarabb össze kellett gyűjteni ezt a hatalmas összeget.

Szia! Levi vagyok, SMA beteg és gyógyszerre gyűjtök.”-olvashattuk az egyik internetes közösségi portálon egy másik kisfiú segítségkérését. De vajon miért kerül ennyire sokba a kezelés? -merülhet fel bennünk a kérdés.

Sokáig nem létezett gyógymód ez ellen az öröklődő betegség ellen, tüneti kezelésként gyógytornát, masszázst alkalmaztak. A Zolgensma értékének meghatározásakor ezért, a készítmény gyártójának számolni kellett azzal, hogy a gyógyszert egy ritka betegség kezelésére fogják alkalmazni, mely átlagosan 10000 emberből 1 személyt érint, valamint azt is, hogy az SMA kezelésére azelőtt csak egy másik gyógyszer, a Spinraza állt rendelkezésre.

A Spinraza egy injekció formájában forgalmazott készítmény, melyet gerincvelőbe adnak be, és a betegeknek életük végéig, meghatározott időközönént meg kell kapniuk a hatás maximális kifejtése, az állapot fenntartása és javítása érdekében. A kezelés ára az első évben körülbelül 625.000-750.000 dollár között mozog, mely forintba átszámítva közel 150- 200 millió forintot jelent. Ezután évente átlagosan 375.000 dolláros kiadás a pácienseknek a gyógyszer megvásárlása. Hazánkban a kezelés árának finanszírozásához a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő támogatását lehetett kérni, egy egyedi méltányossági kérelem benyújtásával, így a betegek segítséget kaphattak a kezelés megszerzéséhez.

A Spinrazával ellentétben az újonnan megjelent Zolgensma kezelés egy egyszeri, infúzió formájában kapott terápiát jelent, ára pedig 700 millió forint.

Mi határozza meg a gyógyszer árát?

A gyógyszer árát három fő összetevő alakítja ki: a gyógyszerkészítés, a biztosítás és a gyógyszerkereskedelem. A Zolgensma esetében az árat a svájci Novartis- a készítmény forgalmazója -határozta meg. Az ár meghatározásakor az elemzők figyelembe veszik az előállítás költségeit, valamint a gyógyszer által hordozott értéket is. Értéke alapján az elemzők az árat kezdetben 1,2 és 2,1 millió dollár közötti összegre szabták meg.

Egy új gyógyszer kifejlesztése, klinikai vizsgálatok végzése és piacra vitele, tehát az előállításának költségei akár több milliárd dollárt is jelenthetnek. Egy Journal of Health Economicsban1 megjelent tanulmány szerint átlagosan 2,6 milliárd dollárba kerül egy új gyógyszer kifejlesztése, és a folyamat akár évszázadokig is eltarthat.

Figyelembe kell venni azt is, hogy az új gyógyszer nem feltétlenül lesz alkalmas páciensek kezelésére, a gyógyszercégeknek ezesetben a sikeresnek bizonyult gyógyszerekben kell bízni, s gyakran ezek ára fedezi a sikertelen vagy eredménytelen fejlesztések költségeit is.

A ritka betegségek több kihívást is tartogatnak a kezelésükre alkalmazott gyógyszerek árának megszabásakor. Ezen gyógyszerek piaca ugyanis limitált, a befektetés megtérülését kisebb mennyiségű vásárló fogja fedezni, ezáltal magasabb egyenkénti árat eredményezve az egyes készítményeknek.

A gyógyszerek ára ugyanakkor nem marad örökké magasan, egy FDA tanulmány2 szerint, ha egy gyógyszernek 6 vagy több versenytársa van a piacon, az áresés rövid idő alatt több, mint 95%-os is lehet.

Amennyiben egy olyan új készítmény kerül a piacra, melyhez hasonlóak már megtalálhatók, az új árat a versenytársak árához hasonlóan állítják be.

Emellett egy amerikai internetes oldal szerint az árat gyakran úgy alakítják ki, hogy vonzó legyen a páciensek számára: az emberek gyakran azonosítják a drágább terméket a jobb minőséggel, nagyobb hatékonysággal.

Fontos dolog az ár megszabásánál a technológia kifejlesztéséhez szükséges alternatív költségek, tehát, hogy a kutatásokhoz használt forrásokból milyen egyéb kiadásokat lehetett volna fedezni.

Általánosan elmondhatjuk, hogy új gyógyszer forgalomba hozatala esetén először a gyógyszercégek meghatároznak a készítményeknek egy becsült értéket, ez fogja megszabni, hogy milyen árkategóriában forgalmazható a termék. Ezután a nagykereskedők megvásárolják azt, és elérhetővé teszik a gyógyszertárak számára, miközben a biztosító cégek szavatolják. Mire a termék keresztüljut ezen a rendszeren kialakul egy végső ár, mely fejében a páciensek meg tudják azt venni.

Fontos megjegyezni, hogy a Zolgensma egyszeri kezelést jelent, valamint forgalmazója nyilatkozata alapján értékesebb, mint más hosszútávú kezelés.

A közösség összefogásának köszönhetően Zente tavaly októberben a Bethesda kórházban megkapta a 700 millió forintba kerülő Zolgensma kezelést, s állapota azóta is folyamatosan javul. Ha nyomon szeretnéd követni a kisfiú mindennapjait, az alábbi oldalon megteheted:

https://www.facebook.com/Zente-SMA-1-Tiny-Hero-Stronger-than-SMA-350892568989729/