linkedin

Miért érdemes LinkedIn profilt létrehozni?

+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Rengetegszer hallottam, hogy érdemes egy LinkedIn profilt létrehozni, de sosem tudtam igazán, hogy milyen előnyöm származhat belőle. Az amerikai filmekben gyakran említik, de többnyire egy közösségi média felületnek gondoltam, ahol az emberek a barátaikkal, ismerőseikkel tarthatják a kapcsolatot.

A LinkedIn története

Lényegében tényleg egy közösségi média felületről beszélünk, de az üzleti kapcsolattartás van a középpontban. 2002-ben alkották meg az oldalt, és az azt követő évben indult el az oldal, de csupán 2007-ben lett nyereséges az alkotói számára. 2011 óta pedig a New Yorki Tőzsdén is kereskednek a cég részvényeivel. 2016-ban pedig a Microsoft tulajdonába került a vállalat.

Több mint 500 millió felhasználója van mintegy 200 országból a felületnek. A jól elkészített profillal egy sikeres énmárkát tudunk kiépíteni, ami felkeltheti a cégek érdeklődését és új ajtók nyílhatnak meg előttünk. A képességeinket, tapasztalatunkat és a kapcsolatainkat tudjuk a portálon megmutatni. A felület egyfajta életrajzként szolgálhat, ahol megmutathatjuk az eddigi képesítéseinket, üzleti tapasztalatainkat.

linkedin

A LinkedIn profil előnyei

Hasonló oldalak, mint az Indeed és Snag a munkáltatóknak sokba kerülnek ahhoz, hogy ezen felületeken tartsák a kapcsolatot lehetséges munkavállalókkal, éppen ezért többen lesznek megtalálhatóak a Linkedin oldalán. Ingyenes regisztráció mellett, ha kiismerték a főbb funkciókat, a cégek hajlandóak prémium fiókot fenntartani, ami a körülbelül 500 dolláros éves költséggel is pénztárcabarátnak számít a vetélytársakhoz képest. 

A felvételiztetők a profilunkat látva jobban megismerhetnek minket, utánajárhatnak a tudásunknak, a munkahelyi tapasztalatunknak. A Linkedin profil egyfajta önéletrajzként szolgál, épp ezért különös odafigyeléssel kell létrehoznunk azt.

A legnagyobb előny, hogy a keresőoptimalizálásnak (SEO) köszönhetően a keresőmotorok előrébb rangsorolnak, ha valaki a nevünkre rákeres, de ez leginkább a vállalatok profiljánál jelent nagy előnyt. A kisvállalatok számára különösen hasznos lehet az új trendekkel lépést tartani, mert az oldalon a legújabb információk megtalálhatóak, követhető, hogy milyen termékek fogynak, melyek érdeklik éppen a vásárlókat.

LinkedIn Csoportokhoz lehet csatlakozni. Új embereket lehet megismerni, akiknek hasonló az érdeklődési körük, így tanulhatunk másoktól, saját magunkat képezhetjük. Sok új lehetőséget találunk online, állás után nézhetünk, hirdetésfigyelőket állíthatunk be. Mások ajánlhatnak a múltbeli munkád vagy képességeid miatt, írhatnak véleményt, mely látszódik a profilodnál. Ez nagyon gyakran hasznosnak bizonyul kisvállalatoknál, de kifejezetten jól működik az egyéni felhasználóknál is. Cégeket követhetünk a platformon, naprakészek lehetünk az álláshirdetéseiket illetően.

linkedin

A LinkedIn profil hátrányai

Mielőtt azonban egy LinkedIn fiókot kreálunk, érdemes megvizsgálnunk a negatív oldalát is. Rengeteg spam üzenet érkezik, azaz rengeteg e-mail érkezhet a fiókunkba, amik közül számos nem bizonyul hasznosnak. Sok idő szükséges a felület kiismeréséhez, illetve a kapcsolatok kiépítéséhez, beszélgetések elkezdéséhez. Prémium előfizetői opció is van, amivel lényegében időt vehetünk magunknak, de ennek a havi díja kifejezetten magas.

Az interaktivitási lehetőség kevés a többi közösségi média felülethez képest. A Twitter vagy a Facebook használata után csalódás lesz számunkra, mert nem egyszerű a kommunikáció a felületen. A kommentek, posztok írása a fontosabb. Az üzenetváltások nem valós időben történnek, Facebookon, ha üzenünk, akkor elég hamar választ is kapunk, azonban a LinkedInen nagy valószínűséggel hetek vagy hónapok is eltelnek, mire reagálnak arra, amit írtunk. Ha saját vállalkozásunkat szeretnénk hirdetni, akkor jobb, ha nem ezen az oldalon tesszük azt, mert drágák a hirdetési tarifák.

Megéri-e létrehozni felhasználói fiókot?

Habár sok a negatív oldala a LinkedIn oldalnak a kutatásom szerint, ennek ellenére egy friss diplomásnak nagyon jó eszköz lehet különböző cégek megismerésére, megnézni, hogy mi az, ami érdekli, sőt, ha külföldön szeretne állást szerezni rövidebb, hosszabb időre, akkor itt dúskálhat a lehetőségekben. 

Üzleti kapcsolatok fenntartására kiválóan szolgál a felület, mind munkaadó, mind munkavállalónak hasznosak az oldal által nyújtott szolgáltatások. 

Számos videó is megtalálható az interneten, amelyek arra hivatottak, hogy segítsenek egy jó énmárka kiépítésében. Nekem a következők tűntek a leghasznosabbnak: How To Get STARTED On LinkedIn in 2021 és LinkedIn Profile for College Students.

 

 

Felhasznált források: 1, 2, 3, 4, 5

Kiemelt kép

Belső képek: 1, 2

 

1 thought on “Miért érdemes LinkedIn profilt létrehozni?

Comments are closed.