Megválasztották az év madarát Új-Zélandon!

Mi a véleményed?
+1
+1
+1
+1
+1
+1
+1

Kisebb botrány kerekedett idén Új-Zélandon az év madarának megválasztásából. A versenyen idén 1500 hamis szavazatot adtak le a szinte nemzeti jelképnek számító foltos kivire, ezzel majdnem letaszítva a trónról a bagolypapagájt, vagy más néven kākāpōt. Két hétig lehetett voksokat leadni a Forest & Bird nevű új-zélandi szervezet honlapján, végül a világ legnagyobb, legröpképtelenebb papagája szoros versenyben legyőzte a diomedea antpodensis névre hallgató vízimadarat, aki a megmérettetés másik nagy esélyese volt.

A kezdeményezés 15 évvel ezelőtt indult, azért hogy felhívja a figyelmet az Új-Zélandon őshonos madarakra, amelyek közül a legtöbb veszélyeztetett. Az idén november 2-án indult a szavazás, és egészen november 15-ig tartott. A kezdetekben egy nyomtatásban megjelent magazin, az „NZ Forest & Bird” első oldalát kellett kitépni, majd kitölteni és feladni postán annak, aki részt szeretett volna venni a szavazáson. Ma természetesen a voksolás az interneten zajlik. A tavalyi évben 40.000-en, míg idén már rekordot jelentő 55.000-en választották ki 5 kedvencüket (ugyanarra a madárra is le lehet adni az öt szavazatot). A madarak eszerint 1-től 5-ig kapnak pontokat, és aki a legtöbbet gyűjti, az nyeri a versenyt. Az idei győztes a kākāpō lett.

Idén igazán heves vita alakult ki a választás kapcsán, ugyanis sokat lehetett hallani szavazathamisításokról. A szervezők azt észlelték, 1500 hamis szavazatot adott le valaki hamis e-mail címeket használva, amelyek mind ugyanarra az IP címre voltak visszavezethetőek. Ezzel a foltos kivi került az élre, de csak rövid ideig. Érdekes módon a versenyben esélyes madaraknak saját kampánycsapatuk és kampánymenedzserük is van, akik mindenféle platformon keresztül próbálnak szavazatokat szerezni. A Takahe nevű madárnak többek között saját Tik-Tok fiókot is létrehoztak, hogy ezáltal a fiatalokhoz is eljussanak. Minden próbálkozás hiábavaló volt, bár szoros versenyben az egyik albatroszfajjal, de a kākāpō 2008 után másodszorra is elvitte az első helyet. Jelzi azt, hogy az új-zélandiaknak mennyire jelentőségteljes ez a verseny (néha a második legfontosabb választásként emlegetik), hogy politikusaik, és hírességeik is aktívan kampányolnak a kedvenceik mellett. Az ország miniszterelnöke, Jacinda Ardern például évről-évre népszerűsíti a fekete viharmadarat.

A kākāpō egy kellemetlen szagú, duci, röpképtelen bagolypapagáj, amely kizárólag Új-Zélandon őshonos. Éjszakai madár, többnyire fák gyökerei közötti üregekben él. Testtömege meghaladhatja akár a két kilogrammot is, testhossza nagyjából fél méter. Alapjában véve növényevő, de ritkán gyíkokat és rovarokat is elfog. Tollazata barna-sárga-zöld, ezen kívül nagy szaruszínű csőréről és szürke lábáról lehet felismerni. A kākāpōk nem sajátították el a természetes ellenségeik elleni védekezés képességét megfelelően. Sokáig a tudósok úgy vélték, a vadászok, és a behurcolt ragadozó emlősökkel teljesen védtelenek voltak, a természetes élőhelyeik nagyon lecsökkentek és végül kipusztultak. 1976-ban találtak néhányat véletlenül, azóta is nagy hangsúlyt fektetnek a megmentésükre. Az 1990-es évekre mindössze 50 példány maradt belőlük, egy szaporító-program segítségével indult növekedésnek a populáció. Számuk mára meghaladja a 200-at, és mindegyikük nyomkövetőt visel a lábán. A kākāpōról ide kattintva megtekinthető egy rövid videó.

A verseny tavalyi nyertese a Hoiho, a sárgaszemű pingvin volt. Ezzel 14 év után újra tengeri madár lett az év madara. Ez a világ legritkább pingvinfaja, különleges ismertetőjegye pedig természetesen a sárga szeme, és az azt körülölelő világos csík. Az elmúlt 30 évben nagyot csökkent a populációjuk, mára csupán 165 fészekről tudnak a szakemberek. A kākāpō győzelme már tavaly is számbavehető volt, de idén is sok kihívója akadt. Az esélyesek között tartották számon a korábban említett albatroszfajt, a fekete cinegelégykapót, az új-zélandi sólymot, és az óriás gyümölcsgalambot is.

Bizonyítottan sikeres volt „Az év madara” kezdeményezés, jelentősen nőtt az elmúlt 15 évben a törődés és az érdeklődés a veszélyeztetett fajok iránt. A szárazföldi madarak 75%-a és a tengeri madarak 90%-a veszélyeztetett, vagy a kihalás szélén áll. Az élőhelyeket a behurcolt ragadozók, a szennyezés, és az éghajlatváltozás pusztítja jelentősen. Figyelemreméltó, hogy Új-Zélandon egy látszólag jelentéktelennek tűnő versenyre is mennyien odafigyelnek, komolyan veszik, és valódi tetteket hajtanak végre ezen állatok megmentéséért. 

kiemelt kép forrása: Lydia Uddstrom

képek forrása: guardian.com