Konferencia felhívások a tudomány iránt érdeklődőknek

+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Az alábbi válogatásban az idei tavaszi szemeszterben esedékes hallgatói vagy kutatói konferenciákat ajánljuk a különböző képzési szinteken lévő hallgatók figyelmébe, s nem csak az előadási, publikálási lehetőség iránt érdeklődőknek lehetnek ezek hasznosak, hanem akár azoknak is, akik hallgatóságként lesnek bele egy-egy kutatásba.

Események

ETDK

A Reál és Humántudományi ETDK, vagyis az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia minden évben megrendezésre kerül Kolozsváron, a Babes-Bolyai Tudományegyetemen. Idén sajnos már lemaradtatok a jelentkezésről, de a szekciók előadásaiban májusban biztosan bele tudtok majd hallgatni. Van művészettudományi, kommunikációs, de természettudományos szekció is, melyek egytől egyig várják a tudományos igényű kutatásokat, dolgozatokat. Ez egyrészről szuper, mert amikor nincsen járványhelyzet, akkor Kolozsvárra utazhattok, továbbá szakmailag is fejlődhettek. Ha valakit érdekel, akkor írja már most föl a naptárába és méretesse meg magát az Erdélyi TDK-n a jövő év során.

PTDK

A Partiumi Diákköri Konferenciának az idei határidejét meghosszabbították, így március 16-ig tudtok jelentkezni, továbbá kivonatokat (absztraktokat) feltölteni. Milyen szekciókban várják a szervezők a hallgatók jelentkezését? Például Képzőművészet – alkotói, Képzőművészet – elméleti, Gazdaságtudományi, illetve Magyar nyelv és irodalmi szekcióban is. Bővebben a PTDK honlapján kaptok információkat a jelentkezés menetéről és a konferenciáról. Alapszakos, mesterszakos, illetve osztatlan képzésben lévők tudnak benyújtani pályaművet. Idén online rendezik meg a hallgatói szakmai találkozót, így kifejezetten érdemes jelentkeznetek. A konferencia egyébként nagy múltnak örvend, hiszen immáron a 24. alkalommal rendezik meg.

XVIII. és XIX. Szentágothai Multidisciplináris Konferencia (JSMC-2021) 

Tudományos konferencia és hallgatói verseny is? Igen! A két konferencia együttes megtartásának oka a tavalyinak az elmaradása, mely kiesését a járványhelyzet okozta. A konferenciára még március 14-ig van lehetőségetek jelentkezni. A konferenciát egyébként a PTE TTK Szentágothai János Protestáns Szakkollégium és a Szentágothai Szakkollégium Egyesület együtt szervezi. A konferencián indított szekciókat megleshetitek a megadott linken, illetve a jelentkezéssel kapcsolatos fontos információkat is ott találjátok.

Saját tapasztalatok

A korábbi években graduális képzéseim során – más egyetemek ”színeiben” – én is részt vettem ETDK, PTDK eseményeken több alkalommal. Mindkettőt teljes szívből tudom ajánlani, főként a tudomány iránt elhivatott alapszakos és mesterszakos hallgatóknak, akik a későbbiekben szeretnének jobban elmélyülni a tudományban, akár fontolgatják a PhD-képzést. Egy-egy ilyen konferencia továbbá külföldön konferenciaszereplésnek minősül (ez az első kettő példa esetén értendő), továbbá helyezéseket is lehet kapni, mely szintén nem csak a szakmai tudást, de az önéletrajzot is bővíti. Mindenkit biztatok, akinek ilyen irányú érdeklődése van, hogy keressen egy számára izgalmas szakmai szegmenst és csak írjon és írjon, kutasson, továbbá keressen szaktanárt a témavezetéshez. A kutatás nagyszerű és csodálatos dolog tud lenni, s az ilyen szakmai események pedig végtelenül inspirálók: számomra mindig ez volt az egyik legfontosabb érv, amiért jelentkeztem. Sajnos már olyan képzési szinten vagyok, ahol a fent említett diákköri tudományos konferenciákra nem tudok jelentkezni, ellenben ezúton biztatok mindenkit! Általában szuper a hangulat és szakmai zsűritől kaptok visszajelzést a dolgozatokra. Ez utóbbi segíti azt, hogy nem csak a szaktanárotok véleménye, kritikái színesítsék, illetve segítsék a kutatásaitokat, hanem hogy más intézmények azonos tudományterületen tevékenykedő szakemberi szintén megvilágítsanak bizonyos szempontokat és támogassák tanácsaikkal a szakmai előremeneteleteket. Természetesen nem kell megijedni ettől, én legalábbis még nem találkoztam ezeken az eseményeken olyan bírálókkal, olyan zsűrivel, akik túlságosan kritikusak lettek volna – a cél a jó hangulat, a szakmai segítség és a dolgozat bírálata kellemes légkörben, barátságosan. 

Aki idén lemaradt vagy le fog maradni a lehetőségekről, az se csüggedjen, hiszen évről évre megrendezik ezeket az eseményeket. Plusz akár hallgatóságként be tudtok csatlakozni, melynek során megnézhetitek kívülről a kereteit a tudományos hallgatói konferenciáknak, hiszen lehet, hogy pont ez fog kedvet hozni majd egy jövőbeli nevezéshez.