Interjú Palkó Attilával, a KPVK HÖK elnökével

Mi a véleményed?
+1
2
+1
+1
+1
+1
+1
+1

A legutóbbi alkalommal Palkó Attilával készítettem interjút, aki jelenleg a KPVK Hallgatói Önkormányzatának ügyvivő elnöke. Attila 2020. március 1-jétől tölti be ezt a szerepet a HÖK-nél, ugyanis elődje lemondott tisztségéről. Elnökké válása előtt is bőven kivette a részét a feladatokból, hiszen elnökhelyettesként tevékenykedett. Jelenleg utolsó évét végzi tanító szakos hallgatóként, és nagyon fontos számára a hallgatók élete a karon és szívügyének is tekinti, hogy minél szebbé tegye az életüket. Fogadjátok szeretettel a következő interjút vele.

Pár mondatban hogyan írnád le a kar tavalyi évét az eltervezett események szempontjából? Mik sikerültek és mik azok, amik nem váltak valóra?

Palkó Attila: Elképesztően izgalmas volt és nagyon kemény ez a 2020-as év nekem a HÖK elnökség szempontjából, mert az a helyzet, hogy a korábbi elnök március elsejével mondott le, és röviddel azt követően lettem megbízott ügyvivő elnök. Emellett ugye tudjuk, hogy március 11-én lett kihirdetve a veszélyhelyzet, illetve az egyetemekkel kapcsolatos intézkedések. Tehát már előtte is tevékenykedtem, mint elnökhelyettes és körülbelül az a 11 napom volt, amikor szerencsésen sikerült még egy Egyetemista keddet megszervezni. Ez egy régi hagyományokra visszavezethető esemény itt a KPVK-n.  Olyasmi, mint a TTKedd vagy Közgáz Szerda, nekünk is van ilyen Szekszárdon. Szerencsére azt még sikerült megcsinálni, úgyhogy, ha azt kérdezed, hogy milyen volt az év a rendezvények szempontjából, hogy mi sikerült, akkor gyakorlatilag az az egy, mert ugye rögtön utána már nem lehetett rendezvényt tartani. Még terveztünk egy bowlingozást, de azt le kellett mondani. Ami nagy szívfájdalmunk igazából az a Felhőtlen Nap nevű rendezvényünk, ami talán még régebbi, mint az Egyetemista kedd. Az szokott lenni májusban, egy ilyen kis sütögetős, zenélgetős, délutáni rendezvény. Az egy elég nagyszabású rendezvény szokott lenni, sok hallgatót megmozgat, régi hallgatókat egyaránt. Aztán hát igazából az őszi szemeszterben hasonlóan reménykedtünk benne, hogy lehetne rendezvényeket szervezni, de nem lehetett. Szóval így elég gyenge volt ez az év ebből a szempontból.

Hogyan éltétek meg az online oktatásra való áttérés menetét?

Palkó Attila: Azt kell mondanom, hogy szerintem (meg a visszajelzések alapján) igenis jól zajlott le ez a folyamat. Voltak nyilván nálunk is nehézségek. Nem minden oktatótól lehetett elvárni, hogy pikk-pakk átálljon a digitális tanrendre. Nekünk hallgatóknak azért lényegesen egyszerűbb volt ez, ugye letölteni egy programot, bekapcsolni egy kamerát, szóval mi ebben azért sokkal jártasabbak voltunk. Szóval volt egy-kettő alkalom, amikor így érkezett panasz, de kivétel nélkül sikerült megoldani ezeket. Azóta, lekopogom semmilyen anomália nem volt így az online oktatásban. Mindenki megértő volt. Egyébként, van egy ilyen általános „együtt vagyunk ebben a helyzetben” hangulat, és emiatt mindenki egy kicsit megértőbb, mindenki egy kicsit türelmesebb. Egyébként az Oktatói Munka Hallgatói Véleményezése kérdőív alapján is (bár kevés kitöltés jött rá) zömében elégedettek voltak a hallgatók.

Gólyatáborok elhalasztása véleményed szerint mennyire befolyásolta az elsőévesek első nagy „egyetemi kalandját”? Szerinted később ezt be lehet-e pótolni valamilyen más bulival vagy esetleg rendezvénnyel?

Palkó Attila: Hát az az érdekes, hogy ezen sokat gondolkoztam, hogy az elsőéveseknek igazából nemcsak a gólyatábor volt az, amit nagy érvágásnak éltek meg, mert ha belegondolunk, akkor ti nektek már az érettségi, az elballagás, a teljes nyári fesztiválszezon és akkor még tetejébe a gólyatábor is kukázva lett. Úgyhogy én nem tudom, hogy erről mit gondolsz, de amikor a gólyatáborok is le lettek mondva akkor már csak azt mondtátok, hogy: „Na tessék már ez is!” Én nagyon sajnálom, mert úgy nézett ki nálunk a táborszervezés, hogy ugye volt egy ilyen nagy reménnyel teli időszak így június vége felé, hogy na lehetséges, hogy meg lehet tartani a táborokat és volt is rá példa, hogy sikerült megtartani. Például MIK teljesen jól szervezetten és biztonságosan megcsinálta a tábort. Utána kezdődtek a gondok. Mi abban a szerencsétlen helyzetben voltunk, hogy az utolsó pillanatban volt az, hogy sajnos nem lehet megtartani. Így mi nem is tudtunk időben szólni nektek. Akkor itt térnék rá, hogy mennyire befolyásolta az elsőéveseknek az első nagy „egyetemi kalandját”, hogy én féltem attól, hogy a félév úgy fog elkezdődni, hogy ez egy nagy hiátus lesz, viszont volt egyetlen egy aprócska momentum így a tábor lefújása és aközött, hogy tájékoztattunk titeket. Nyilván megvártunk titeket, mind a seniorok, mind a szervezők, és személyesen tájékoztattunk titeket, hogy sajnos ez a helyzet. Meglepődtem, mert nyilván érted, sokat utazol, odamész és azt mondják, hogy bocs, de fordulj vissza, akkor az ember azért mérges lesz. De nagyon jó volt azt látni, hogy mindenki megértő volt és jól fogadták. Igazából, az az első napi ismerkedés, ami lett volna a táborba olyan szinten megvalósult, hogy volt egy ilyen pozitív első benyomás, hogy igen itt kedves emberek vannak, akik tájékoztatnak és segítenek és megnyugtatnak minket, gondolok itt a seniorokra. Azt gondolom, hogy egy ici-picit sikerült megvalósítani a tábornak a szellemiségét. Azt, hogy a hallgatók, akik idejönnek egy család részei lesznek.

Milyen feladatok várnak rátok az elkövetkezendő évben?

EZT OLVASTAD MÁR?  Bevezetés a kereskedelem világába, egy dolgozó szemével. Interjú a máriagyűdi Tom Market boltvezetőjével, Szabó Lászlóval.

Palkó Attila: Hát most egyelőre nem tudjuk, hogy fog zajlani ez a félév. Továbbra is csak reménykedni tudunk. Amennyiben lazítunk, én elsődleges feladatnak gondolom a Pécsi Képzési Központnak a Hallgatói szolgáltató irodájának beiindítását, ami ugyanúgy Szekszárdon is megvan hosszú-hosszú évek óta. Azt Pécsen is újra beindítani és a hallgatókat toborozni oda. Az erre való törekvésünk már el is kezdődött szerencsére volt sok szabadidő ezzel foglalkozni. Emellett az Oktatói Munka Hallgatói Véleményezése (OMHV), népszerűsítése a hallgatóink között. Köztetek is, mert ugye már egy féléven túlvagytok, így az őszi szemeszterre vonatkozó kérdések lesznek. Természetesen az, hogy folyamatosan monitorozzuk, hogy annak ellenére, hogy a hallgatókkal nem vagyunk személyesen kapcsolatban, tudjuk, hogy mi történik velük és tudassuk velük, hogy itt vagyunk, dolgozunk, ha segítségre van szükségük. A másik a most januárban esedékes Educatio. Ez most online formában fog megvalósulni, és dolgozunk rajta, hogy legalább olyan informatív és hatékony legyen, mintha személyesen találkoznánk.

A tavaszi félév mennyire lesz szerinted a vírus befolyása alatt? Lehetséges-e, hogy rendezvények személyesen is megtarthatóak legyen a karon?

Palkó Attila: Ez egy nagyon ingoványos talaj, hogy hogy lesz. Én is csak reménykedni tudok abban, hogy át tudunk állni személyesre, de őszintén mondom, hogy ezt most én se tudom és senki nem tudja sajnos. Igazából az egész tavalyi év a bizakodásról szólt, hogy „Soha ne hagyjon el benneteket a remény!”

Képek forrásai: kiemelt, 2, 3