pte-mik-mernokinformatikus-szak-beszelgetes-zoltan-gabor-kiss-norbert-alumni

Informatikus – így is, úgy is… – Beszélgetés Kiss Norbert és Zoltán Gábor PTE alumnikkal

Mi a véleményed?
+1
1
+1
+1
1
+1
+1
+1
+1

Szerinted melyik célravezetőbb? Autodidakta módon böngészni a könyvtárak és  világháló irományait, vagy elfogadni és élni a magyar felsőoktatási rendszer adta lehetőségekkel? Szereted annyira a nullák és egyeseket sorozatait, hogy a PTE MIK mérnökinformatikus szakát válaszd? Szeretném leszögezni, hogy nem tartozik a legkönnyebben elvégezhető szakok közé. Pont ezért itt sem mindenki jut el a végéig. De aki végig járja az utat, hatalmas dolgokra lehet képes. Pláne manapság, amikor minden eddiginél szerteágazóbbá vált a informatikai szakma.

 

Két olyan emberrel szerettem volna átbeszélni ezt a témát, akikkel egyszerre indultam el a nagybetűs élet felé. Két olyan ember, akik habitusukat tekintve mások, de munkabírásukat és kitartásukat tekintve hasonlók. De csak hasonlók.

A járvány miatt egy jó nagy asztalhoz ültünk, egymástól távol. Pár csésze kávé, egy-egy szendvics és pár pohár gyümölcslé elfogyasztása közben beszéltem Kiss Norberttel, egy országos élelmiszerlánc központi informatikai vezetőjével, és amolyan ellenpólusként Zoltán Gáborral, egy multinacionális cég informatikai megoldásokra szakosodott managerével. 

 

Szerencsés helyzetben vagyok, mert a gimnázium első évei óta ismerjük egymást. De már halvány, hogy az érettségi után, pályaválasztás tekintetében hol tartottatok fejben. Ki miért választotta a mérnökinformatikus szakot?

 

Kiss Norbert: A középiskola annak idején még egészen más irányba indított el engem. Közgazdaságot tanultunk és érettségi után úgy is gondoltam, hogy azon a mezsgyén fogok tovább menni és felvételiztem is a Közgázra. Első körben nem gondolkodtam műszaki pályán, bár a középsuliban sok technikai eszközzel volt kapcsolatunk. Akkor lépett be az életembe a zene és a hangtechnika, egyébként a számítógépek működése, működtetése mindig is érdekelt. A sikertelen felvételi vizsgát követően a technikumban a Kisvállalkozások gazdasági ügyintézője szak elvégzése közben döntöttem el, hogy inkább műszaki pályával próbálkozom. Voltak kihívások a statisztikában, könyvelésben és úgy gondoltam, hogy a nagyon elméleti sík nem nekem való. Így az ötödév elvégzése után jelentkeztem a mérnök képzésre. Akkor még Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Karnak hívták. Hát mondjuk ki, nem most volt.

 

Zoltán Gábor: Tényleg nem. És bár visszaemlékezni nem nehéz, csak az van tisztán meg, hogy fogalmam sem volt, „tűzoltó akarok-e lenni vagy, katona“… Kerestem a lehetőséget műszaki jellegű munkákra, de igazából sodródtam. Azzal a lehetőséggel éltem ami adódott. A gimnázium óta dolgozom, már közben is alkalmi munkákat vállaltam, utána én is nyomtam egy ötödévet. Végül is volt egy teljes munkaidős „kitérő“ a vendéglátás területén, de hát tanultam közben, szóval karrier kezdésről nem volt szó. Miután elvégeztem az ötödéves képzést, főiskolás lettem. Ez idő alatt nem dolgoztam. Utána egy kis vállalkozáshoz kerültem, ahol eleinte asztali gépeket szereltem, állítottam össze megrendelésre, otthonra és kisebb irodákba. Utána egy piackutató cég call centerének informatikai rendszereinek kiépítésében és üzemeltetésében vállaltam vezető szerepet, csak ezután kerültem nagy céghez, ami jelentős váltás volt. Hirtelen több tízezer felhasználót kiszolgáló rendszerekért lettem felelős, amik teljesen nemzetköziek. Így hirtelen többet kellett angolul beszélnem, mint magyarul.  Az igazat megvallva, ezt én pozitívumként éltem meg. Tetszett a feladat és a világ sokszínűsége is amit nap mint nap tapasztalhattam.

pte-app-iranyapte

 

Vissza tudtok emlékezni, hogy milyen érzések fogtak el, amikor először léptünk be a földszinti nagy előadóba?

 

Zoltán Gábor: Az, hogy kimegyek… Az a mondat ugrott be, hogy „Koncerten tuti nem tanulunk meg zenélni…“ 

Kiss Norbert: Na ja. De azért én vegyes érzelmekkel gondolok vissza a jó öreg “400 ágyas”-ra. Most is ez a gúnyneve?

Igen, elvétve de hallani még. – szerk.

Na akkor nem minden változik. Egyébként egy szó jut csak eszembe: érdekes. Az volt… Persze próbáltunk minél messzebbre kerülni az előadótól és a táblától, ahonnan persze nem sokat lehet látni, hallani, de sokszor épp elég volt annyi is. A jelenléti ívek, amikor a tanár képes volt megszámolni, hogy tényleg annyian vagyunk-e ahányan aláírtak…

Na meg, amikor egy előadáson az első sorban bealudt valaki, és mikor az előadó tanár mellé ért, annak mikroportján keresztül az összes hangszóróból bőgött a hallgató horkolása… Frenetikus röhögés, hetekig téma volt. -szerk.

Nevekben nem vagyok jó, de előttem van a srác arca, amikor felébredt…

 

Melyik tárgyat, vagy tárgyakat kedveltétek leginkább? Melyiken éreztétek már akkor is, hogy azt a tudást biztosan használni fogjátok később is, amikor munkába álltok?

 

Zoltán Gábor: Programozást, természetesen! Bár nem ott és akkor tanultam meg igazán programozni. Elárulhatom, hogy én végül nem végeztem el a szakot. Ennek élethelyzettel összefüggő okai is voltak, és az akkori gondolkodásmódom akkori formája hozta. Próbálták „belekanalazni” a fejembe tudást, de ennek befogadásához nem álltam készen. Ilyenformán nem vagyok annyira jó példa. Azért sem, mert ma már úgy gondolom, hogy hiba volt elutasítani a nekem nem tetsző tárgyakat.

Kiss Norbert: Nyilvánvalóan, mai fejjel már biztosan másképp áll hozzá az egészhez az ember. Akkor – mint minden egyetemista – én is úgy gondoltam, hogy sok felesleges dolgot tanítanak, ami nem is feltétlen kapcsolódik az informatikához. Nem volt ezért kedvencem az ábrázoló geometria sem. Az AutoCAD gyakorlaton jókat nevettünk, mikor tanárunk a “mentés másként” funkció angol megfelelőjét úgy ejtette ki, hogy “sév, es”. 

 Vicces volt, és kissé talán komolytalannak tűnt. Mára ez egészen másként van. – szerk.

Aztán ahogy teltek az évek és jöttek a munkák, feladatok, projektek csak-csak előkerültek, hogy egy műszaki rajzot hogyan is kell értelmezni, hogyan kell tervezni, stb. Így utólag visszagondolva hasznosak voltak azok az órák is, még ha akkor nem is tudtam értékelni őket. Kiemelni nem nagyon tudok egy-egy tárgyat, összességében adott sokrétű ismeretet. Nyilván a konkrét munkát az ember általában a munkahelyén tanulja meg. Az informatika főleg egy olyan szakterület, ahol folyamatos a tanulás, fejlődés, amit 20 éve tanultunk az már azért erőteljesen idejétmúlt az informatikában.

 

Volt olyan élményetek később a munkaerő piacon, ami eszetekbe juttatott egy egyetemi oktatót, vagy volt olyan, hogy beugrott egy szösszenet a mérnöki tanulmányokból? Olyan, amire már régen azt hittétek, hogy soha nem jön elő.

 

Kiss Norbert: Egyszer 2010 környékén pályáztam több munkahelyre és az egyiknél adtak egy programozási feladatot, amit otthon kellett megoldani. Adtak rá több napot, és elvárás volt, hogy ne a Google-lel kezdje az ember megoldani a feladatot. Na akkor kerestem gőzerővel a jegyzeteimet! Ugyan nem sikerült jó megoldást adnom a feladatra, így az a munkahely nem jött össze, de igen, akkor nagyon kellettek azok a jegyzetek.

 

Zoltán Gábor: Számomra ez azért érdekes kérdés, mert – mint már az előbb kiderült – én speciális vagyok ebben a tekintetben. Én nem voltam sosem jó tanuló. Mindenben kételkedtem és mindent kétségbe vontam. Volt, amit egyenesen ignoráltam, figyelmen kívül hagytam! Ezért azokra az előadásokra emlékszem szívesen, ahol igazán fel tudták kelteni az érdeklődésemet. Az összes többi ködbe vész.

Talán egy dolog mégis csak van. A szemlélet! Hogy hogyan tekintünk egy feladatra. Úgy végezzük el, hogy a nevünket adjuk hozzá. Nem azért dolgozunk mert kell, hanem, mert valami jót akarunk létrehozni, aminek értelme van. Valamit olyat, amit büszkén vállalunk majd. Ha ez nem lehetséges, nem szabad csinálni, elvállalni.

 

Beszélgetésünk célja, hogy segítsünk a most egyetemre jelentkezőknek eldönteni, hogy melyik kar felé orientálódjanak. Mégis meg kell kérdezzem, hogy mi volt az a tárgy, aminek örültök, hogy sikerült magatok mögött tudni?

 

Kiss Norbert: Egy szóval: matek!

Zoltán Gábor: Mivel nekem nem állt módomban végigcsinálni, csak elkezdeni és egy kicsit része lenni mindennek – nehéz általánosan megfogalmazni, mi volt vagy lehetett volna a legkevésbé szeretett tárgy. Ugyanakkor! Visszagondolva, ha fordítva csinálom és valami módon nem csak elkezdem, de be is fejezem ezt a képzést, sokkal könnyebb dolgom lett volna és gyorsabban haladhattam volna előre azon a bizonyos ranglétrán. Az úticél ugyanaz volt, csak én máshogy utaztam. Így lassabb volt és nem is ajánlom senki másnak ezt az utat. Attól függetlenül, hogy nekem ez tetszett. Amíg viszont ide járhattam, minden tárgy nehéz volt számomra, ami kiesett az érdeklődési körömből. Ami engem nem érdekel azt szinte képtelen vagyok megtanulni. És a fordítottja is igaz szerencsére. Ami érdekel azt észre sem veszem és már tudom is. És én pont ebben látom itt a lényegét, hogy kinek való és kinek nem való az egyetem.

Szerintem oda kell menni, ahol legnagyobb százalékban azt tanulhatjuk, ami minket érdekel, nekünk fontos. Nem szabad nézni, hogy „miben van a nagy pénz”. Ha valami tényleg érdekel minket, abban biztosan jók is leszünk és ez érték! Két kézzel kapdosnak majd utánunk mert jók vagyunk benne és ráadásul olyasmivel foglalkozhatunk, amit szeretünk és szívesen csináljuk!

 

Azt hiszem elmondható, hogy kösse fel a nadrágot mindenki, de ha kitartó vagy, eléred a céljaidat. Egyetemen pedig megannyi olyan hatás ér, rengeteg olyan tudáshoz jutsz hozzá, amit máshol szinte lehetetlen megszerezni. Egyébként én sem hallottam olyat, akinek például a matek kedvenc lett volna. Amolyan szűrőként is funkcionált a tárgy.

EZT OLVASTAD MÁR?  Online nyílt nap az ETK-n

 

Kiss Norbert: Nézd, így visszagondolva azt is lehetett volna másképp csinálni, jobban ott lenni fejben az órákon, előadásokon, de akkor valahogy az ember nem gondolta ezt annyira komolyan. Pedig előtte is és azóta is szeretem a matekot, nyilván nem egyetemi szinten, de segít észrevenni az összefüggéseket, gyakorlatilag a mindennapjainkban jelen van. Persze nem deriválok, integrálok minden nap, meg mátrixokkal sem foglalkozok, de ha találkozok ilyenekkel (nagy ritkán), akkor nem csak nézek, hanem megpróbálom megoldani. Mindent összevetve amikor belekezdtem a felsőoktatásba, akkor nagyon sok tantárggyal úgy voltam, hogy teljesen felesleges és én ezt soha nem fogom használni, miért is kell megtanulni? Akkor az volt a válasz, hogy egy mérnök embernek sok mindenhez kell értenie. Ami így utólag visszagondolva jogos, hiszen tényleg nem tudhatja az ember 5-10-20 év múlva mit is fog csinálni és ahhoz milyen alaptudás fog kelleni. Eddig mondjuk az áramlástan-hőtan tárgy alatt tanultakat nem tudtam kamatoztatni. De ki tudja? Lehet, hogy épület-automatizálással fogok foglalkozni akárhány év múlva, akkor viszont szükségem lehet arra, hogy mit vezéreljek és hogyan.

 

Az egyetemi évek után, vagy akár előtte mennyire volt egyenes a karrieretek? Voltak benne komolyabb váltások? Hogy érzitek, most mennyire vagytok a helyeteken? Mennyire vagytok elégedettek azzal ahogy és amin dolgoztok?

 

Zoltán Gábor: Én anno már eleve munka mellett kezdtem el a műszaki infót. Szerencsés vagyok. Mindig volt munkám, nem kellett munkát keresnem. Inkább a munka talált meg engem. Ugyanakkor, ahhoz a céghez, ahol most dolgozom, én jelentkeztem. Csakis azért, mert az előző munkahelyemen már nem volt lehetőség fejlődni/előre lépni. Csak ide adtam be az önéletrajzomat. Mindenképpen multinál/nemzetközi cégnél szerettem volna dolgozni és tulajdonképpen csak ez volt. Az állásinterjún sikerült megfordítanom a szerepköröket pár alkalommal, és az önmagában annyira tetszett, hogy bár gondolkodtam egy kicsit rajta, elkezdett érdekelni és elvállaltam. Talán itt vett kicsit más irányt az élet mint azt eredetileg terveztem. Szóval kérdésedre válaszolva ez egy váltás volt. És sosem bántam meg. Több lettem azáltal, hogy megtapasztalhattam ezt a világot és jól érzem magam benne.

 

Kiss Norbert: Nekem gyakorlatilag a főiskola alatt már sikerült elhelyezkednem informatikai állásban.

Az de jó időszak volt! – szerk.

Kiss Norbert: Igen, mi ketten lettünk a régi sulinkban a rendszergazdák. Sok tapasztalatot szereztem hálózat-üzemeltetésből, szerverek összeállításából, géppark fenntartásából. Te mondjuk inkább kommunikációból. Én azóta is informatikai területen dolgozom, hatalmas változások nem voltak benne. Inkább az, hogy egyre nagyobb felelősséget vállaltam, egyre nagyobb cégekhez sikerült felvételt nyernem és ott egyre több sikeres projektet sikerült elindítanom, futtatnom.

Nem szeretem sűrűn váltogatni a munkahelyeimet, azt gondolom, az informatika egy olyan ág, ahol mindig van fejlődési lehetőség és ha egy cég ahol dolgozom partner ebben, akkor jól érzem magam és csinálom. Általában akkor váltok, ha már nincs hova fejlődni egy cégnél, vagy nem engedik a változásokat. A mostani pozíciómmal elégedett vagyok, most már 8 éve vagyok ennél a cégnél ebben a pozícióban és vannak még kihívások, fejlődési lehetőségek. Amíg ez így marad, addig biztosan csinálom. Az informatika gyakorlatilag a mindennapjaim része, kiegészítve az informatikához kapcsolódó projektekkel és menedzsmenttel. Ezen kívül van egy informatikai cégem, ahol hardver és szoftver értékesítéssel foglalkozom. Saját applikációk készítése, illetve a kereskedelemhez kapcsolódó hardverek beszerzése, telepítése. Az applikációkat és a programozást nem én viszem, abba nem tudtam elmélyedni, erre van szakember.

 

Most, hogy kicsit újra éltük az akkori időket, van esetleg olyan vicces vagy kedves sztori, amit megosztanátok magazinunk olvasóival?

Kiss Norbert: Rengeteg jó sztorink volt szerintem ezen évek alatt. Én személy szerint nagyon szerettem, jó kis csapat jött össze akkor. Talán amikor kint bandáztunk a büfé előtt sokadmagunkkal és megbeszéltük, hogy programozás előadás lesz, amit most kihagyunk inkább beszélgessünk, hülyéskedjünk, majd mikor jöttek ki a többiek óra végén akkor néztük, hogy nem is programozás volt, hanem egy másik tárgy és majd csak most jön amire nem akarunk bemenni. Ráadásul dupla órák voltak mind, így aznap nem sok előadáson voltunk végül. Meg is lett a böjtje… Majd rájön mindenki ennek az ízére.

Ez speciel már a gimiben is így volt…– szerk.

Igaz! De az már egyetemi sztori, hogy tudtuk melyik tanár fénymásolja a vizsga előtt a kérdéseket. Volt aki általában az eredeti kérdéssort bent hagyja a fénymásolóban. Persze, hogy mindig volt olyan szemfüles csoporttárs, aki szemrebbenés nélkül kivette ilyenkor az eredetit a másolóból… Arra is tisztán emlékszem, hogy az utolsó őszi szemeszter elején fizika gyakorlaton mindenki pólóban ült. Kivéve a gyakorlatvezetőt. Ő pulóverben. Levette, de alatt volt még egy. Látta a döbbenetet, ezért tippelhettünk, hány pulóver van rajta. Háromnál többet senki nem tippelt, pedig mondta hogy fázós. Elkezdte levenni sorban. A hatodik után még egyet. Hát mondta, hogy fázós.

Zoltán Gábor: Assambly programozást tartó tanár foci-imádatát is kihasználtuk. Jó élmények voltak, de persze ezen kívül még lehetne sorolni sok-sok jó emléket.

mernokinformatikus-informatikus-pte-mik

A focis dolgot bontsuk ki azért! Otthon nyomtattunk Fradi fejléces papírt, ezzel felvértezve és zöld tollal a kezünkben mentünk ZH-t írni. Tuti volt a kettes már! Zárásképp adtok pár tippet a leendő gólyáknak, milyen irányban érdemes informatikán belül fejlődni? Mik a trendek manapság?

 

Kiss Norbert: Ez egy nagyon nehéz kérdés. Tényleg nagyon szerteágazó szakma. Én azt gondolom, hogy meg kell találni a fiataloknak azt a részét az informatikának, amiben ki tudnak teljesedni. Ez lehet akár a grafika, akár a robotika, akár a programozás. De bármi mást is említhetnék. Ez egy olyan szakirány, ami soha nem fog leállni a fejlődésben, mindig lesznek új trendek, új kihívások amiben el lehet mélyülni. Ami az elmúlt években megfigyelhető, hogy a mobilitás az elsődleges szempont, mindenki mindent azonnal akar legyen éppen bárhol. 

 

Zoltán Gábor: Hozzám a beágyazott programozás áll közel. Hobbiként űzöm jelenleg. Nálam a repülőmodellezés kapcsán kezdődött, autópilótát és OSD-t programoztam át, először csak magamnak a saját modell repülőgépemhez. Mikor mindenhonnan a világból elkezdték elkéregetni a kódomat, nyilvánossá tettem és bekerültem kicsit a nyílt forráskódú világba ezáltal. Büszke vagyok arra is, hogy a saját eszközeim működnek az otthonomban is. Például szobatermosztát. Nem találtam a piacon olyan funkciókat, ami nekem kellett, például időpontra felfűtés kalkulált hőérzet alapján, vagy adatbázisba naplózás, stb. Megoldottam. Optimalizáltam egy bojlert is egy kis microcontrollerel és hőmérő szenzorral  jelentősen csökkentve a fogyasztását. De sok más eszközzel is körül vettem még magam. Komoly lehetőségeket látok manapság ebben. Talán a következő munkám az okos otthonok világába visz.

 

Kiss Norbert: Másik komoly irány, hogy a világban a rendelkezésre álló adatok robbanásszerű növekedésével hatalmas igény van olyan jó szakemberekre, akik ebből a rengeteg adathalmazból összefüggéseket, elemzéseket tudnak készíteni, vagy éppen „jövőt jósolni”. Nagyon nagy szerepe van már most is és lesz is az adatbázis szakértőknek, a mesterséges intelligencia térhódításával ezek még nagyobb hangsúlyt kapnak. Ahogy Gábor is mondja, egyre több IT eszköz jelenik majd a háztartásokban és a vállalatoknál. Utóbbiak tekintetében pedig egyértelmű, hogy a kiberbiztonságra is nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni. Ha ebbe ássa bele magát az ember, itt is folyamatos a kihívás, a változás. Ez nem egy olyan szakma amit egy 3-4 éves képzésen el lehet sajátítani és abból a tudásból még 20 év múlva is megélni. Elhivatottság és nyitottság az újdonságokra, a folyamatos fejlődésre, tanulásra. Úgy gondolom, hogy ha valaki megtalálja azt a szegmenst, amiben remekül érzi magát és tud hova fejlődni, akkor sikeres és boldog lesz.