Venicz Ábel Zsolt – az ÁJK Arca

venicz-abel-impresszumkiemeltkepe

Sziasztok! Venicz Ábel vagyok, az Állam- és Jogtudományi Kar harmadéves jogász hallgatója és szeretett karom arca.

22 éves újhartyáni lakos vagyok. Aki esetleg még nem hallott volna róla, ez egy kis város Budapest és Kecskemét között. Óvodai éveimet itt, Újhartyánon töltöttem, ezután Dabason jártam általános iskolába, gimnáziumi tanulmányaimat pedig a Kecskeméti Piarista Gimnázium falai közt folytattam.

Budapest közelsége miatt a középiskola utáni első évben Kereskedelem és marketing szakra jártam a fővárosban. Viszonylag hamar világossá vált számomra, hogy nem ez az én utam, valami mást szeretnék az életben.

Szeretem kihívások elé állítani magamat, ezért döntöttem végül a jogászi pálya mellett, hiszen nem csak az egyetemi évek alatt kell nehézségekkel szembenéznem és (jogi) problémákat megoldanom, hanem a diploma utáni életben is.

Több oka is volt annak, hogy Pécset választottam, többek között az, hogy a Pesten eltöltött 1 év után azt éreztem, hogy szívesebben járnék vidéki egyetemre, illetve az, hogy azelőtt még nem jártam Pécsett.

Mindig is csak jót hallottam erről a városról és így, 3 év után én sem tudnék mást mondani, csakis jót. Szeretem az egyetemi közösséget, s azt, ahogy a hallgatók és az oktatók egymáshoz viszonyulnak a karunkon. Büszkeséggel tölt el, hogy az ország elsőként alapított egyetemén tanulhatok.

Ezen felül beleszerettem a városba. Az atmoszféra, a színes hallgatói élet, a nyüzsgés mind-mind megszépítik az itt töltött mindennapokat.

Szeretem, hogy a párommal élhetek, és annyi lehetőségünk van kimozdulásra. Egyszerűen mindig van mit csinálni.

A tanulás mellett szabadidőmben nagyon szeretek utazni a párommal, kipróbálni Pécs kávézóit, éttermeit, illetve szerves része az életemnek a sport. Mindig is aktív életet éltem és kipróbáltam magam mindenben, amiben csak tudtam. Kedvenc sportjaim a kosárlabda és a foci, amiket sajnos már csak ritkán, hobbi szinten játszok. Jelenleg a mindennapi mozgást a futás és az edzőterembe járás jelenti számomra, de a jövőben szeretnék majd elkezdeni teniszezni.

 

Mindig is szerettem szem előtt lenni és szerepelni, ez már fiatal koromban is megmutatkozott, ezért is töltöm most be a pécsi jogi kar arcának szerepét itt, a PEM-nél. A célom ezzel az, hogy megmutathassam a külvilágnak és a felvételi előtt állóknak, hogy milyen jó is egy vidéki egyetemre járni, és hogy a jogászi élet nem csak a könyv feletti görnyedést jelenti.

Venicz Ábel sztorijai
Venicz Ábel sztorijai
2021
2021-04-27

Az időbeosztáson múlik minden! – Interjú a PTE ÁJK HÖT ügyvivő elnökével

2021-04-09

ÁBEL: Irány a Pécsi Jogi Kar! #storytime

2021-04-02

Ábel és Bence így várja a Húsvétot!🐰

2021-03-30

ÍRÓKÁZÁS? – Így festenek tojást az egyetemisták!

2021-03-23

KI SZÁMÍT KÖZSZEREPLŐNEK? – Beszélgetés az Alkotmánybíróság döntéséről Dr. Mészáros Gáborral

2020
2020-12-11

Ma debütál az első videóm!

2020-11-18

Venicz Ábel lett az ÁJK Arca!

veniczabel-csatlakozas-pecsi-egyetem

Izgatott vagyok, hiszen mindig is ki akartam magamat próbálni ilyen területen, amire most meg is van a lehetőségem. Rengeteg ötletem van, hogy milyen tartalmakat és milyen formában gyárthatunk majd a nézőknek/olvasóknak. Megismerve az Arcokat, mondhatom, hogy egy nagyon kreatív és ambíciózus csapat jött létre és várom a közös munkát. Bízom a magazin sikerében, és hogy nem csak a már PTE-re járó hallgatókat fogja érdekelni a munkásságunk, hanem a felvételi előtt álló középiskolás diákokat is.

 

 

Preloader