Hajdu Bence

hajdu-bence-impresszum-kiemeltkep

Sziasztok!

Hajdu Bence vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki karának televíziós műsorkészítő szaknak a másodéves hallgatója. Igazából egyetemre sem akartam jönni, viszont ez a szak, valamint a sokrétűsége a tantárgyi tematikának megfogott engem a 12. osztályban. Akkoriban már dolgoztam a sneakerbox.hu blognak, akik teljesen megszerettették velem az írást, és emiatt adtam be a PEM-re is a jelentkezésemet. Nagyon sokszor úgy gondolom az írás már már egy igazi hobbimmá vált és szívesen csinálom ezt mind munka mind szabadidőmben.

Az írás mellett egyik nagy szerelmem a fotózás és az utazás is, ami szinte remekül elfér egymás mellett. Rengeteg helyen voltam már mind itthon mind külföldön, ahol szinte az egész utat meg akartam örökíteni valamilyen fénykép formájában. Másik nagy hobbim a biciklizés, ami nekem mint Balatoni gyereknek nem a balaton körbebringázásában merül ki. Imádom a dombos hegyeket, valamint az erdőkben tekerni. Igaz itt Pécsen a Mecseket szívesen mellőzöm felfelé tekerve, habár szerintem Pécs egyik legszebb helye az a hegy. Ez is nagyban hozzájárult, hogy ezt a várost válasszam, ne pedig egy távolabbi vagy zajosabb várost. Az itt tartózkodásom alatt Zamárdi után az egyik kedvenc településemmé vált Pécs. Rengeteg helyi hírességgel találkoztam, akik színesítik a várost, valamint rengeteg lehetőséget adott nekem a hely.

Ilyen például a PEM, ahol folytathatom az írást ami az egyik szenvedélyem, valamint tudok fejlődni is abban amivel a jövőben szeretnék foglalkozni.Rengeteg témáról lehet majd Tőlem olvasni, hiszen rengeteg dologba szeretem beleásni magam, viszont a divat téma rengetegszer elő fog fordulni, hiszen 14 éves korom óta érdekel a fashion és cipő kultúra, ami itthon egyre nagyobb formában kezd kialakulni. Remélem a cikkeim elnyerik majd a tetszéseteket, és minél többen tértek vissza, hogy olvassátok a PEM oldalát.

Hajdu Bence sztorijai
Hajdu Bence sztorijai
2020
2020-10-13

A MIK csapata Bencével erősödik!

hajdubence-csatlakozas

Kíváncsian várom, hogy milyen lesz egy olyan stábban dolgozni, amit ennyi különböző ember tesz ki, hiszen az előzö munkahelyemen a közös téma adott volt mindig a hasonló érdeklődési kör miatt.

 

Preloader