Gara Bella – a GYTK Arca

gara-bella-impresszumkiemeltkep

Gara Bella vagyok, a Gyógyszerésztudományi Kar hallgatója, illetve a PEM-nél a kar arca. Nagyatádról, egy somogyi kisvárosból származom, itt jártam óvodába, általános iskolába, illetve gimnáziumba is. A pályaválasztás során szerencsés helyzetben voltam, a családban generációs hagyománya van a gyógyszerészetnek, ezért nem volt kérdés, hogy én is ezen a területen tanuljak tovább. A PTE-t a felvételikor első helyen jelöltem meg, hiszen egyrészt közel van a családomhoz, másrészt sokkal élhetőbb városnak gondolom, mint Budapestet.  A tanulmányaim mellett énekléssel is foglalkozom már több éve, egy éve itt Pécsen énektanárhoz is járok. A nyár folyamán megnyertem egy országos énekversenyt, és most azon dolgozom, hogy ebből a hobbinak indult dologból esetleg egy komolyabb zenei pálya is kialakulhasson. Jelenleg a PTE Hangja 2020 döntőjére készülök, ahol igyekszem minél jobb eredményt elérni. Szeretném ezzel a többieket is arra ösztönözni, illetve azt bebizonyítani, hogy az egyetemi tanulmányaink mellett igenis kitarthatunk a hobbink mellett akár magasabb szinten is, a lényeg, hogy a tevékenységek között egy egyensúlyt tudjunk tartani. Ezt az orvosi és a gyógyszerész képzésben részt vevőknél különösen fontosnak tartom, hiszen sokan azt gondolják, hogy ezeken a karokon a sok tanulás mellett ilyenekre nem marad majd idejük.

A tanulmányaim és az éneklés mellett széles érdeklődési körrel rendelkezem, szabadidőmben szeretek színházba és moziba járni, utazni, új éttermeket felfedezni és új ízeket kipróbálni. A PEM-nél többek közt arra fogok törekedni, hogy a kulturális eseményeket, lehetőségeket bemutassam, illetve népszerűsítsem. Társasági ember vagyok, szeretek a barátaimmal lenni, új emberekkel is könnyen megtalálom a közös hangot.

Azért tartom jó kezdeményezésnek a Pécsi Egyetemisták Magazinját, mert így megismerhetjük egymás karát, ezáltál lebonthatjuk azokat a falakat, melyek egyes karok között fennállnak, valamint a középiskolások számára is vonzó lehet egy olyan egyetem, ahol ilyen pezsgő hallgatói élet van.

Gara Bella sztorijai
Gara Bella sztorijai
2021
2021-06-21

Made in B: Szeretjük a pozitív gondolatokat! // Ha péntek, akkor Villány 2021

2021-06-13

Bella: Mi is az a ,,gap year”, és hogyan használjuk ki?

2021-05-27

Kulcsár Győző: Kurzusaink szemlélet módosításon mentek keresztül

2021-05-07

Bella: Életem legjobb döntése volt, hogy sorrendet módosítottam a PTE-re!

2021-05-02

💯ISMERJ MEG TAG❗️ // Bella

2021-04-10

Az elsődleges cél, hogy segítséget tudjunk nyújtani! // PTE GYTK MENTORKLUB

2021-03-21

😱 Kérdések, amiket a lányok, nem mernek feltenni a fiúknak! – BELLA MEGKÉRDEZTE!

2021-03-07

GOOGLE TRANSLATE kihívás #2 – Mulatós muzsikák 2. rész

2021-03-05

Kérdezz-felelek: Gyógyszerésztudományok #1

2021-02-28

GOOGLE TRANSLATE kihívás #2 – Mulatós muzsikák 1. rész

 

Preloader