Egyed Bulcsú – az ÁOK Arca

egyed-bulcsu-impresszum-kiemelt

Egyed Bulcsú vagyok a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar általános orvosi szak jelenleg harmadéves hallgatója. Tavaly STAFF szerepet töltöttem be a kari gólyatáborban, idén pedig már instruktorként erősítettem a csapatot. Idén a pandémia miatt önkéntes vagyok a PTE KK Szívgyógyászati Klinikán, illetve besegítek az OMSZ mintavételező tevékenységébe. Ezeken kívül már elkezdtem munkámat a Tudományos Diákkörben, így beletekinthetek a kutatólét egyes aspektusaiba is.
Miskolcon születtem, de Sopronban éltem egészen az érettségiig, meg utána még egy évig, mivel elsőre nem sikerült a felsőoktatásba való felvételi. Egy év újra próbálkozás után azonban beküzdöttem magam Pécsre, az orvosira. Sajnálatos módon Sopron nem lett a szívem csücske, szemben Péccsel, ahol már lassan 3 éve tengetem mindennapjaim. Nagyon megszerettem a várost, és a kisvárosi létből becsatlakozni ebbe a pörgő városba igazán felpezsdítő érzés mind a mai napig.
Hogy miért lettem orvos? Sok medikával és medikussal ellentétben én nem akartam mindig orvos lenni. Az mindenesetre már gyerekkoromtól kezdve meglátszott, hogy a természettudományok mozgatnak, hiszen űrhajóstól kezdve kvantumfizikusig sok minden szerettem volna lenni. Végül is a gimnázium végén dőlt el, hogy merre fele megyek tovább, mert nekem a biosz-kémia fakultációkból leginkább az orvoslás következett. Számomra Pécs valahogy mindig az első és egyetlen város volt, ahol szerettem volna továbbtanulni, így a kérdés már csak az volt, hogy mikor kerülök be.
Feltehetitek a kérdést, hogy miért jelentkeztem a Pécsi Egyetemisták Magazinjába. Szeretek részt venni a közösség szervezésében és tájékoztatásában, és erre egy nagyon jó lehetőségként láttam meg ezt a lapot. Otthonos keretek között mozoghatok Pécsen belül, de mégis kiszakadok a már megszokott és megszeretett kari környezetből. Remélem ez nem csak nekem, hanem mindenkinek egy win-win szituáció lesz.

Egyed Bulcsú sztorijai
Egyed Bulcsú sztorijai
2020
2020-12-01

Bulcsu lett a PTE ÁOK Arca itt a Pécsi Egyetemistáknál!

egyed-bulcsu-sztori

 

Preloader