Egresits Dominika

egresitsdominika_impresszum

Sziasztok!

Egresits Dominika vagyok, 2020-ban kezdtem tanulmányaimat az Állam- és Jogtudományi Kar jogász szakos hallgatójaként. A gimnáziumi évek alatt sokféleképpen láttam magam előtt a jövőmet. Anglisztika, pszichológia, orvosi, mentőtiszti. Az egyetemi jelentkezési határidő előtt egy hónappal fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy a jogi pályát válasszam. Sopronban élek, a közel 300 kilométeres távolság miatt sokan nem értették, miért a pécsi egyetemet választottam. Annak ellenére, hogy a kollégiumba való beköltözés előtt sohasem jártam Pécsett, hihetetlenül vonzott a város, tetszett mindaz, amit az iskoláról hallottam. Bár kevés időt töltöttem el eddig a városban, szinte úgy érzem a második otthonom lett. A hosszú vonatutak egyetlen percében sem bánom döntésemet, pedig sokszor fárasztó tud lenni. Alapvetően introvertált embernek tartottam magam, a gimi utolsó egy-másfél évében kezdtem jobban nyitni mások felé. Az egyetem adott egy nagyobb löketet, segített megtalálni a társaságom, megtanultam spontán lenni, könnyebben beszélgetek ismeretlen emberekkel.

Évekkel ezelőtt találtam meg az örömömet az írásban. Legyen szó iskolaújságról, irodalmi pályázatokról, versekről vagy éppen mások által soha nem olvasott történetekről, ebben tudtam kiteljesedni. A Pécsi Egyetemisták Magazinjához való jelentkezés egy hirtelen ötlet volt. Kerestem valami elfoglaltságot, amivel le tudom magam foglalni a tanulás mellett, illetve szerettem volna az egyetemi életből is kivenni a részem. Motivációm, hogy kipróbálhassam magam, megismerjem a határaimat, fejlődjek az írás szempontjából és más tekintetben is.

A szenvedély az, ami az életben számomra a legfontosabb, az egyik mozgatórugó. Ha egy téma felkelti az érdeklődésemet, addig keresgélek és gyűjtöm az információkat, amíg meg nem ismerek minden részletet vele kapcsolatban. Na persze nem az atomfizikára kell gondolni (főleg, hogy a fizikával való kapcsolatomat a mai napig nem sikerült rendeznem), hétköznapi témákban is teljesen el tudok „veszni” napokon, akár heteken keresztül is. Szeretem azokat a témákat, amik hosszabb felkészülést, utánajárást igényelnek.

Szabadidőmet főleg a barátaimmal, családommal töltöm. Szeretek olvasni, sorozatot nézni és szinte minden percben zene szól a háttérben (ezen bemutatkozó írása közben is), főleg alternatív rock, de előfordul metál is.

Remélem, hogy a munkámmal tudok segíteni, ötletet adni másoknak, esetleg egyszerűen csak pár izgalmas, érdekes információval szolgálni az olvasóknak.

Egresits Dominika sztorijai
Egresits Dominika sztorijai
2021
2021-04-02

Dominika elsőévesként csöppen bele a PEM munkájába!

egresitsdominika_sztori

Nagy örömmel kezdem a munkát, boldog vagyok, hogy valami újban próbálhatom ki magam. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy bekerültem a szerkesztők közé, remélem megállom majd a helyem.

 

Preloader