Brlas Dóra

impresszum-pecsi-egyetemista-brlas-dora

Sziasztok!

Brlas Dóri vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója. Már a középiskolai éveimet is Pécsett töltöttem, a Leőwey Klára Gimnáziumban szereztem érettségit emelt angolos osztályban. Nagyon örülök, hogy a továbbtanulásnál nem a fővárost választottam, ott sosem tudnám magamat ennyire otthon érezni. 2019 nyarán szereztem meg az első diplomámat Nemzetközi tanulmányok szakon. A tudásszomjam csillapítására jelentkeztem jogász szakra, régóta a terveim között szerepelt, hogy jogi területtel is foglalkozzam.

Abszolút szenvedélyem az utazás, mindig is kétlaki életet éltem, ez innen fakad talán. Ha tippekre van szükségetek, vagy meghallgatnátok egy lehetetlen történetet arról, hogyan sikerült lekésnem életem első önálló repülését, vesztem el teljesen egy nyolcmilliós nagyvárosban, vagy kellett igénybe vennem kórházi segítséget több ezer kilométerre az otthonomtól, keressetek bátran! Bizonyosan tudok hasznos tanácsokat adni, és hozzáfűzni valamilyen megmosolyogtató személyes sztorit.

A Pécsi Tudományegyetem eddig is sokat adott nekem, olyan lehetőségeket tudtam kihasználni, amelyek teljesen megváltoztatták az életemet és a személyiségemet is. Mindenkinek azt kívánom, hogy ilyen egyetemi évei legyenek!

A PTE által tölthettem el egy fantasztikus félévet Barcelonában Erasmus+ ösztöndíjasként, ezt a programot mindenkinek csak ajánlani tudom, szerintem az egyik legnépszerűbb és legnagyszerűbb lehetőség az egyetemen, amivel mindenkinek élnie kellene legalább egyszer. A PTE-n találkoztam azzal a programmal is, amely által három nyarat élhettem és dolgozhattam az Egyesült Államokban egy kulturális csereprogram keretében nemzetközi környezetben. Szívesen adok tanácsot ezekkel a lehetőségekkel kapcsolatban, illetve népszerűsítem őket a cikkeimmel, mert olyan irányba vitték az életemet, amiért mindig nagyon hálás leszek.

Foglalkoztatott már a gondolat régen, hogy tagja legyek egy magazin vagy valamilyen médium szerkesztőségének, örülök, hogy erre lehetőséget kaptam. A Pécsi Egyetemisták Magazinjához 2020. februárjában csatlakoztam, mert jó érzés kifejteni a gondolataimat, a véleményemet írásban, és mert azt mondták jó buli lesz. Tényleg az!

Brlas Dóra sztorijai
Brlas Dóra sztorijai
2020
2020-09-07

Brlas Dóra a Media Iuris szerkesztőségéből érkezik a PEM-hez!

brlas-dora-belepes-sztori-pecsi-egyetemista

Úgy gondolom a Pécsi Egyetemisták Magazinja egy egyedülálló, üde színfoltja lesz az egyetemnek, amelynek célja sok más mellett a közösségformálás,  tájékoztatás, és szórakoztatás. Örülök annak, hogy én is részese lehetek a csapatnak, és a munkámmal segíthetem az oldal előrehaladását, fejlődését. Minden szerkesztőnek megvannak az általa preferált témái, amelyekről a legszívesebben ír, és úgy érzi hitelesen tud az olvasókhoz szólni. Nálam ezt az aktuális közéleti és egyéb hírek, illetve az egyetemistáknak szóló külföldi lehetőségek bemutatása jelenti. Remélem ez utóbbi téma hamarosan újra időszerű lesz, mert ehhez kapcsolódóan rengeteg utazással kapcsolatos tippem van, és bízom benne, hogy ezekből majd sok cikk születhet az oldalra! 

 

Preloader