Argay Ferenc

argay-ferenc-pecsi-egyetemista

Argay Ferenc vagyok a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar gyógyszerész szakos hallgatója. Kaposváron születtem, és itt éltem egészen a gimnáziumi éveim végéig. A tanulmányaimat mindig is Pécsen képzeltem el, mivel viszonylag közel van otthonomhoz, illetve mindig is tetszett a város hangulata és környezete. A gyógyszerészi pályát azért választottam, mert amellett, hogy édesanyám és nagymamám is gyógyszerész, hozzám is közel áll a kémia, biológia tudománya. Az eddig eltöltött évek az egyetemen csak megerősítettek abban, hogy jól döntöttem, és a számomra megfelelő irányban haladok. Szerencsére mindent megtaláltam Pécsen, és nagyon örülök, hogy ide jöttem. Mind az egyetemi oktatás színvonalával, az oktatók hozzáállásával elégedett vagyok, és aminek rendkívül örülök, hogy egy nagyszerű hallgatói közösség részévé válhattam.

Szabadidőmben szeretek olvasni, főként regényeket, de érdekelnek a tudományos témájú könyvek is. A zene iránt is élénken érdeklődöm, régebben tanultam basszusgitáron játszani, de manapság sajnos ez háttérbe szorult. Ha tehetem időm nagy részét a barátaimmal töltöm, és különböző programokat szervezünk. Szeretek eljárni rendezvényekre, és új élményekkel gazdagodni. Számomra egy tartalmas beszélgetés mindig üdítően hat. Ezek mellett nagy hatással vannak rám a sportok, és rendszeresen is edzek, ha tehetem.

Az írással főként azért kezdtem foglalkozni, mert szerettem volna valamilyen formában megörökíteni a gondolataimat, és talán ez az egyik legjobb módja. Remélem sok embernek sikerül felkelenti az érdeklődését írásaimmal.

A Pécsi Egyetemisták Magazinját egy nagyon jó platformnak tartom, mivel az egyetem hallgatói könnyedén megtalálhatják az intézménnyel kapcsolatos híreket, és megismerkedhetnek más szakokkal is. A tudományos, egyetemi hírek mellett, szórakoztató témákkal is találkozhatnak az olvasóink. Úgy gondolom mindenki megtalálhatja a számára érdekfeszítő olvasmányokat, ezen a felületen.

Argay Ferenc sztorijai
Argay Ferenc sztorijai
2021
2021-01-17

A GYTK részéről új szerkesztő érkezett!

argay-ferenc-pecsi-egyetemista-sztori

Jelenleg nagyon motiváltnak érzem magam, az első cikkel kapcsolatban. Jó érzés, hogy a vizsgáim végeztével, van min gondolkodnom szabadidőmben. Izgalommal várom, hogy mi sül ki ebből.

 

Preloader