Hogyan is kezdődött? A dohányzás és a Pécsi Dohánygyár

Mi a véleményed?
+1
3
+1
+1
1
+1
+1
+1
+1

A dohány, a dohányzás ősidők óta jelen van világunkban, napjainkban pedig egyre nagyobb divatnak örvend, főleg a fiatalok körében. De talán sokakban felmerül a kérdés: mikor kezdődött mindez? Hogyan tett szert ekkora népszerűségre? Ha olyan káros, mint rengeteg cikkben, tanulmányban olvashatjuk, mégis miért van ilyen hatalmas mértékben jelen a piacon? Ezekre a kérdésekre máig sem tudunk pontosan válaszolni. Hiszen nem tudunk úgy végigmenni egy utcán, hogy a sarkon ne találkoznánk egy-egy trafikkal. Valamint Pécs utcáin bolyongva nemcsak az árusító helyekkel találkozhatunk, hanem a híres Pécsi Dohánygyárral is. Annak nézünk most kicsit a mélyére, hogy hogyan is kezdődött Pécsett a dohányipar.

Előzmények:

A dohány már az 1750-es években jelen volt térségünkben, hiszen a dohánytermesztés a Dél-Dunántúlon ekkor már kitüntetett figyelmet kapott. Több hektár területen termesztik már a dohányt. A bányászat fejlődésével sorra települtek be az új munkások, családjaik. A család női tagjai a szőlőültetvényeket művelték, viszont a filoxéra járvány után, ami a pécsi szőlők majdnem egészét elpusztította, a nők munka nélkül maradtak. A dohánygyár betelepítésének ötlete itt vált egyre sürgetőbbé. Érdekesség: Tüke fogalma: tükének nevezték azokat a polgárokat, akik szőlővel és présházzal rendelkeztek legalább három generációra visszavezethetően Pécsett. A szó eredetileg a szőlőtőkéből származik. Napjainkban már a pécsi lakosokra is használják a „tüke” szót. Jó példa erre a pécsi tömegközlekedési eszköz, a „Tüke Busz”. A város rendkívüli fejlődésének (vasút, bányák) volt köszönhető, hogy végül engedélyezték az új gyár felépítését.

A gyár indulása:

A gyárat 1908-ban Zobl Lajos, Pollacsek és Epstein cége tervezte. Az építkezések csak 1908-ban kezdődtek el. Az építkezést azokra az elvekre, technikákra, működési mechanizmusokra építették, amelyeket a korábban Magyarországon épült dohánygyárakban már ismertek, és jól működtek. Ez az üzem a már végbement technikai fejlődésnek köszönhetően az ország egyik legkorszerűbb üzemének számított. Az építkezés, ami egy igencsak jól átgondolt, megfontolt, lassú folyamat volt, hosszú évekig húzódott. A gyár megindulása után rengetegen akartak itt dolgozni, hiszen a bérek itt jóval magasabbak voltak, mint a környéken fellelhető munkahelyek többségén. A szabályok szigorúak voltak, például akinél akármilyen mennyiségű dohányterméket találnak, azonnal elbocsájtják, viszont ennek ellenére rengeteg előnnyel is szolgált a lakosok számára ez a gyár. Például rendkívül kedvező nyugellátási feltételek mellett dolgozhattak a munkavállalók, hiszen amely munkás elérte a megadott kort, nyugbérben részesült, illetve amely tisztviselő abba a korba lépett, nyugdíjban részesült. Ezek a hosszú távú előnyök pedig sokak számára megnyugvást jelenthettek. A munkások nyugbére annyiban volt más, mint a felsőbb kategóriás hivatalnokok, tisztviselők nyugdíja, hogy mivel a tisztviselők állandó munkásnak számítottak, az ő nyugellátásuk kiterjedt az árváikra, özvegyeikre, míg a munkásoké nem. 

A termelés megindulása:

Elsősorban 15 gyakorlott munkásnőt telepítettek a gyárba Fiuméből. Ezek a munkásnők tanították az új alkalmazottakat arra, hogyan is kell ezeket a munkafolyamatokat végezni, hiszen az újonnan érkező, gyakorlatlan munkások még nem tudják, miképp kell ezeket a szivarkákat tölteni, a termékeket előállítani. Ebben az időben az igazgatókat még nem az iskolai végzettségük alapján választották, hanem az alapján, mennyire rátermett és mennyire ügyes az adott szakmában. Majd megalakították a betegsegélyező pénztárt, melybe először önkéntes alapon léphettek be, utána kötelező lett. Ez segítette betegség esetén betegpénzzel, halál esetén pedig segéllyel a családot. A gyár minden téren próbálta segíteni munkásait, például a gyár területén működött óvoda, orvosi rendelő is. Munkásétkezőt is építettek, végül azt nem használták, nem működött. Ezekből következtetni tudunk arra, hogy ez a munkahely megbecsülte dolgozóit, és mindenben próbálta őket segíteni. Talán épp ezért is volt ilyen nehéz itt munkát kapni. Hiszen rengeteg jó szakember pályázta meg ezeket az állásokat, ezekből a pályázatokból választották ki a legtökéletesebb jelölteket ezekre a posztokra.

A dohány feldolgozása:

Miután a dohány a gyárba került, elkezdődött a feldolgozás, ami nagyon sokrétű volt. Mivel a dohány bálákban érkezett, el kellett kezdeni szétbontani őket. Ezek a bálák a szárazságuk miatt rendkívül „törékenyek voltak” ezért bontás előtt le kellett vízzel permetezni, locsolni, hogy ne legyen veszteség. Majd ezután szétválogatják őket minőség szerint, majd egy megadott recept szerint keverik össze. Ez a keverési folyamat általában kézzel történt, viszont a különböző finomságra vágást gép végezte el. A pécsi gyárban csak finom pipa- és szivarkadohány, valamint szivarkát, cigarettát állítottak elő, azonban másféle dohányterméket (rágódohány, szivar, stb…) nem.

Az első világháború:

Az 1914-ben kezdődő első világháború alatt folyamatosan nőtt a gyár dolgozóinak száma, hiszen a frontra kellett küldeni a legnagyobb mennyiségű dohányterméket. 1914-ben 405 fő, 1917-ben pedig már 531 fő munkás volt nyilvántartva a gyárban. Viszont sajnálatos módon a besorozások, a katonai behívások a gyár munkásait sem kímélték. Folyamatosan hívták be őket, sokan a háborúból hadirokkantként tértek vissza. A gyárban dolgozó munkásokról többségében nem sokat tudunk, csak annyit, hogy a női munkások alkották a gyár nagyobb részét. Szita László összeállított az eredeti bérjegyzékek alapján egy táblázatot, miszerint 1912-ben a 75%-a nő és csak 25% férfi, 1916-ban 76%-a nő és 23% férfi, 1918-ban a 73%-a nő és 27% férfi. Valószínűleg azért ez a számottevő különbség, mivel ebben az időben a kézi munkálatokban a nők ügyesebbnek és gyorsabbnak bizonyultak, ez volt ekkor a legfontosabb. Másrészt pedig a női munkaerő olcsóbb volt, hiszen szinte ugyanabban a munkakörben a nők egy férfi bérének maximum a 60-75%-át kapták kézhez. A háború idején a gyár hadiüzemként is üzemelt. 1918 novemberében Pécs városa az Antant szerb megszállása alá került. Ez tovább rontotta az alkalmazottak helyzetét. 1919 februárjáig még folyt a termelés. Először a tömeges elbocsájtások jöttek, ám mikor viszont a szerb hatóság teljes mértékben kifosztotta az ország egyik legmodernebben felszerelt gyárát, majd a gépeket és minden berendezést, ami mozdítható volt, Szerbiába szállított. 1919 májusában teljesen bezárták a gyárat. Ekkor az igazgató is távozott. Ekkor még senki sem tudta, hogy valaha üzemelni fog e még a híres pécsi dohánygyár. Végül 1922 nyarán újranyitott a gyár új gépekkel felszerelkezve, és azóta is töretlen lelkesedéssel dolgoznak napjainkban is.