Hogy miért a PTE MK a számodra legmegfelelőbb kar-interjú egy elsőéves tárgyalkotó és egy elektronikus zenész hallgatóval

Mi a véleményed?
+1
3
+1
+1
+1
+1
+1
+1

Az életben a két legfontosabb döntés a házasság és a továbbtanulás. Utóbbi döntést éppen most fogjátok meghozni.

Hasonló szavakkal biztatott minket egy éve a történelemtanárom a jól átgondolt egyetemi jelentkezésre. Az osztály összes tagja tudta, hogy ez valóban egy fontos döntés lesz, és nem lehet csak úgy hasukra ütve döntést hozni. Ezt tényleg át kell gondolni,hiszen azt mondják, hogy az egyetemi évei az egyik legmeghatározóbb évei az embernek. Itt alapozod meg a tudást a jövőbeli munkádhoz, itt alakítod ki a fontosabb kapcsolataidat, és itt tanulsz meg – többé kevésbé – felnőttként élni.  Ezekhez nem csak a számodra optimális tanulmányt kell kiválasztanod, hanem egy olyan várost, amiben szívesen megtanulnál a magad útján járni. Én is ezek alapján döntöttem a PTE, de leginkább Pécs mellett. Gimnazista éveimben sokszor voltam a városban, és több kellemes emlék kötődik hozzá, így nagyjából egyértelmű volt a választásom. Viszont amikor szakot választottam, ott bizonytalan voltam, ezért tanároknak, felsőbbéves barátaimnak véleményét kértem ki, részt vettem az Educatio Kiállításon, továbbá ajánlókat nézegettem. 

Hogy a felsőoktatásba jelentkező diákok betekintést nyerhessenek kettő, a művészeti karon lévő szakba, megkértem két évfolyamtársamat, Fehér Ambrust (1. éves alkotóművészet és muzikológia alapképzési szak, elektronikus zenei médiaművészet szakirány hallgatót) és Pengő János Gergőt (1. éves tárgyalkotás BA szakos hallgatót), hogy mondjanak pár szót a diákok lehetőségeiről, és hogy hogy tetszik nekik így fél év után az egyetem.  

Mi alapján döntöttél, amikor Pécsre jelentkeztél?


Fehér Ambrus: Kilencedikes korom óta ki volt szemelve nálam ez a szak. Pécset akkor még nem ismertem, a nyílt nap előtt nem is jártam ott. Ennek ellenére csak jókat hallottam róla. Tudtam, hogy nem vágyom a főváros nyüzsgésére, viszont Pécsen nem érzem azt, hogy ne lenne meg minden, amire szükségem lehetne egy városban. 

 

 

 

Pengő János Gergő: A középiskola utolsó évében rájöttem, hogy a felvételi egy olyan döntés ami a felnőtt éveimre nagy hatást gyakorolhat.Számomra a legfontosabb, hogy képzés azt a tudás adja, amit a későbbi pályámon kamatoztathatok. Azon kívül az alkotói környezet is fontos volt, hogy egy olyan páratlan helyen tanuljak és alkossak, mint a Zsolnay Negyed gyönyörű látképe és hangulata. Emiatt döntöttem Pécs egyeteme mellett.

Milyen a viszony a tanárok és a diákok között?


Pengő János Gergő: Minden egyes konzultációval egyre szorosabb kapcsolatot ápolnak a tanárok és a hallgatók. Hallgatóság nyitottan állhat a mestereik felé, mind szakmai, mind hétköznapi témákban. A tanárok ott vannak a diákok között, és nyomon követik egy-egy feladat alkotási folyamatát, de ez nemcsak a gyakorlati tantárgyaknál mondható el, hanem az elméleti kurzusokon is, persze ha engedi az idő az előírt tananyag után.

 

 

 

Fehér Ambrus: A szakunkon nagyon sok a fiatal tanár, és mindenki nagyon közvetlen. Nem érzem azt, hogy hatalmas szakadék lenne tanár és diák között, az óráinkat inkább közös munkához, és nem egy előadáshoz hasonlítanám. Ez persze nem megy a tanulás rovására. Oktatóinkra sokszor mentorként is tekintünk, mert minden segítséget megadnak nekünk, és mindenki jól ismer mindenkit.

Hogy érzed, optimálisan fel van szerelkezve az iskola? Elég eszköz áll rendelkezésetekre?


Fehér Ambrus: Nyilván minden helyzetben lehet fejleszteni az eszköztáron, de úgy gondolom, hogy a szakon megkapjuk, amire szükség van. Minőségi felszerelésen dolgozhatunk, és hozzáértőkből sincs hiány.

Pengő János Gergő: A műhelyek tanulóbarát környezetre készültek, minden hallgatónak van egy saját asztala, ahol alkothat saját berkein belül. A speciális műhelyekben, mint a gipszelő- és öntőműhely, labor és massza előkészítő, üvegműhely vagy a fémműhely is látszik, sok lehetőség nyílik a hallgatók számára az alkotómunka sokszínűségére. Ezek mellett nem hanyagolható el az eszközpark, amivel rendelkezik a tanszék, itt megemlíteném például a kemencéket, CNC maró és lézervágót, melyeket a feladatokhoz lehet használni, és erősen ajánlják a tanárok. A legfőbb előny és egyedi potenciál, hogy számunkra ott van a nagy múltú Zsolnay Porcelángyár, mely a munkánkat segíti. A campuson kívüli lehetőségek az egyetemi 3D Nyomtatási és Vizualizációs Központ, ahol lehet nyomtatást kérni, de a többi kar hallgatóival van lehetőség kutatni egy fenntartható és innovatív cél érdekében.

Milyen lehetőségeitek vannak a munkáitok bemutatására?

EZT OLVASTAD MÁR?  A PTE rektora is tekert egyet!


Fehér Ambrus: A tanáraink lépésről lépésre nyomon követik a munkáinkat, és tanácsokkal látnak el, ha szükséges. Emellett minden héten tartunk egy prezentációt, ami egy kötetlen workshop, egy bemutató, ahol mindenki meg tudja mutatni, hogy hol tart. Előfordul az is, hogy a városban egy-egy kiállításon, kiállítás megnyitón veszünk részt a műveinkkel.

Pengő János Gergő: Széles a lehetőségek tára, két út áll a hallgató előtt. Az egyetemi és egyéb, külső fél által kiírt pályázatokra van lehetőség jelentkezni, és az ilyen meghírdetett kiállításokon a munkáink által bemutatkozhatunk az érdeklődőknek és a hozzáértő közönségnek. A másik lehetőség az, ha saját magunkat mutatjuk be social média segítségével, például Instagram, Pinterest. Ezek a felületek még nagyobb közönséget meg tudnak célozni. A mai fiatal alkotóknak ez nyújt lehetőséget a megnyilvánulásra, de mindenki maga találja meg azt az utat, ami a céljaihoz vezet.

Ha most felvételiznél, újra a PTE-re tennéd a voksod?


Pengő János Gergő: Őszintén…igen! A nyílt napon tapasztaltak után nem gondolkodtam túl sokat, hogy elsőnek jelöljem a PTE-MK tárgyalkotás szakot, de nem minden olyan egyszerű. Amikor az ember odakerül. a lehetőségek adottak, csak élni kell velük. Lehetett volna máshol is tanulni ezt a sokrétű szakmát, de én nekem fontosabb volt az, hogy egy olyan egyetemen tanuljak, ahol nem csak művészeti képzés folyik, hanem a mérnöki tudás is jelen van. A rengeteg közös projekt, élményeket és barátságokat is egyaránt teremthet. Azt hiszem, ezért szeretem  leginkább, a Pécsi Tudományegyetem művészeti karát.

Fehér Ambrus: Mindenképpen. Sajnos nem sok időt tölthettem személyesen Pécsett, de annak a kis időnek minden percét élveztem, legyen szó az órákról, a bemutatókról, az esti életről vagy a gólyatáborról. Pécs egy remek város, és tökéletes az itt tanuló egyetemisták számára egy nagyváros minden adottságával és egy vidéki város minden nyugalmával.

Köszönöm az interjúkat az évfolyamtársaimnak, mindketten sokat segítettek. Az idei felvételizőknek bölcs, megfelelő döntést és sikeres félévi bizonyítványt kívánok. Találkozzunk jövőre a PTE MK-n!