Ez történt idén: augusztus

Mi a véleményed?
+1
+1
+1
+1
+1
+1
+1

A 2020-as év megannyi jót és rosszat, de leginkább sajnos utóbbit hozott el. Szerencsére az augusztusi hónapig szinte komplikációk nélkül lehetett nyaralni, csak néhány szabályra kellett odafigyelni, mint például a maszk használata. Ez a hónap mégis alig hozott a világnak valami jót. 

,,Bánatos balladáktól tajtékzik a tenger…”

Augusztus első napján Amerika lépett egy váratlant, és felszólította a ByteDance-t, hogy adja át egy hazai cégnek az alkalmazását, vagy kitiltják őket az országból. Az amerikaiak közül sokan felháborodtak, hiszen ez az app a TikTok volt, melynek legnagyobb piaca az USA-ban található. A hírek után csend ült a világsajtóra, békésen telt az idő egészen a hónap negyedik napjáig. Az idei év egyik legnagyobb katasztrófája történt meg ekkor Bejrútban. Libanon fővárosát egy hatalmas robbanás rázta meg, amely több mint 200 áldozatot ragadott magával, és 4000-nél is többen sebesültek meg. Videók kezdtek el terjedni az interneten, hogy mi is történt, emiatt hatalmas figyelem terelődött a Közel-Keletre. Az országban ujjal mutogattak egymásra, hogy ki lehet a felelős a történtekért. A 300.000 lakóhelyet követelő tragédia után az egyébként is belső viszályokkal küzdő libanoni kormány lemondott 10-én. Ebben hatalmas szerepet játszott egy több ezer fős tüntetés, amelyhez hasonlóval nem csak ebben az országban találkozhattak az emberek. 

A Black Lives Matter mozgalom tüntetései augusztus hónapban csillapodni látszottak, de ez Amerikának kényes téma maradt továbbra is. A másik nagyobb hangvételű tüntetéssorozat Európában indult el. A kontinens utolsó diktatúrájának nevezett Fehéroroszországban választásokat tartottak, melyet 6. alkalommal is Aljakszandr Lukasenka nyert meg, ez nagy felháborodást váltott ki az emberekből. Nagy horderejű hír volt még, hogy a teljes fesztiválszezont törölték. Sokan lázasan készültek a Sziget, Strand, B My Lake vagy a júniusról áthelyezett Fishing on Orfű fesztiválokra. A sokáig húzódó bezárkózás és a szórakozás hiánya miatt az egész ország vágyott már ezekre a bulikra, de a magyar kormány helyesen döntött és ezeket megtiltotta. A hírek bejelentésével együtt érkezett minden magyar egyik nagy szomorúsága. Bejelentették az augusztus 20-ai tűzijáték elmaradását, amelyet minden éven az egész ország követ vagy élőben, vagy a tv-ben. Valószínűleg ez volt a legokosabb döntés, amit hozhattak, hiszen rengeteg ember megy fel ilyenkor Budapestre, hogy valamelyik hídról vagy a Duna partjáról követhesse ezt az eseményt. A filmvilágot nagy veszteség érte augusztus 28-án, vastagbélrákban elhunyt Chadwick Boseman. A Marvel filmek rajongói ledöbbentek, a 43 éves színész halálára kevesen voltak felkészülve, hiszen amíg tudta titkolta az állapotát.

,,Minden rosszban van valami…”

Az augusztusi hónap rengeteg családnak a szabadságról és a pihenésről szól. Igaz a 20-ai hosszú hétvégén sok gyerek kedvenc égi fényjátéka elmaradt, a Balaton partjára szinte már csak a megtelt tábla fért volna ki. Rengeteg magyar család döntött úgy, hogy külföld helyett idén hazánk szépségeit csodálja meg, mert legalább itthon lehetett még utazni. Igaz, ehhez nagyban hozzájárult a horvát határ lezárása és a hazaérkezést követő, kötelezően letöltendő két hetes karantén. Augusztus 12-én a PTE diákjai és dolgozói elismerésben részesültek. A PTE sportiroda 2 munkatársa Bánkyné Perjés Beatrix és Halmos Zoárd elismerést kaptak a munkájukban elért sikerekért. Müller Zsófia Zita (ETK) és Varga András (TTK) is jutalmat kaptak. Mivel a törvények már lazábbak voltak, mint például a pandémia elején, a fesztiválok szervezői nem hagyták unatkozni az embereket. Igaz, a hivatalosan bejelentett programok elmaradtak, mégis rengeteg ingyenes programot szerveztek, mint például a Szabadstrandot Zamárdiban. Napokon át híres énekesekkel együtt énekelhettek az emberek, mindezt teljesen ingyenesen, a Balaton partján. Mindezek mellett szinte eltörpült az örömhír, miszerint kevés iskola kivételével újraindul a jelenléti oktatás. Több hónapos bezártság után az egész országban megmozdultak a diákok, főleg az egyetemisták, és újra beköltözhettek a kollégiumokba, albérletekbe. Hónapok után ismét találkoztak a barátok és kezdhetett mindenki visszarázódni a megszokott sulis környezetbe.

Augusztus az én szememmel

Az egyik kedvenc hónapom augusztus, hiszen zamárdi lakosként a Balaton rengeteg lehetőséget nyújt nekem. Az idei év mindenki számára teher és nyűg volt, amit néhány nap múlva szívesen fogunk majd lezárni. Mégis, nekem az augusztus nagyszerű volt, mert bár kevés volt a program, ezek felértékelődtek a szememben. Az iskolák újranyitása nekem is egy nagyszerű hír volt, hiszen újra Pécsre kerültem és láthattam a barátaimat napi szinten. Fesztiválok lesznek majd a jövőben is, szóval csak kaptunk rájuk 1 év pihenőt, hogy jövőre jobban szórakozhassunk. Ti várjátok már a következő fesztivál szezont?