“Egykori kémia tanárom orvosi pályára szánt, viszont én a tanári pálya hívó szavát éreztem.” -Interjú Dergez-Mohari Katával

+1
7
+1
0
+1
7
+1
0
+1
0
+1
0

Minden diák életében van egy olyan tanár/tanárnő, aki elindította tanulmányai során azon az úton, amin haladnia kell. Ugyanakkor motiválta, segítette a felkészülését, akire felnézett tanulmányai alatt. Dergez-Mohari Kata Tanárnő a Nagyatádi Ady Endre Gimnáziumba tanít biológiát, és most már kémiát is. Ezenfelül, a Pécsi Tudományegyetem hallgatója is volt hosszú ideig. Az alábbi interjúban őt kérdeztem, hogyan is sikerült neki mindaz, amit véghez vitt. 

Mi ösztönzött arra, hogy anno a PTE biológia-földrajz szakra add be a jelentkezésedet? Mindig tanári pályára készültél, vagy más terveid is voltak a gimnáziumban?

Dergez-Mohari Kata: Még a végzős gimnazista évem elején sem voltam teljesen biztos az irányban. A humán vénám legalább olyan erős volt, mint a reál, a biológia fakultáció mellett magyarra jártam, jól énekeltem, szépíró-szépolvasó versenyeken képviseltem az iskolámat. Kiváló tanáraim voltak, jó alapokat kaptam a későbbi tanulmányaimhoz. Csurgón végeztem, a rendszerváltás idején indult nyolcosztályos gimnáziumi tagozaton. Mi voltunk az első, „válogatott” társaság. Az osztályfőnököm, egykori kémia tanárom – nem mellesleg, ő is Pécsett végzett – orvosi pályára szánt, viszont én a tanári pálya hívó szavát éreztem. Végül a biológia mellett döntöttem – nem bántam meg. Az valamiért nem is volt kétséges, hogy Pécset válasszam, és a Janus Pannonius Tudományegyetem hallgatója lettem. Nem kellett felvételiznem, kitűnő bizonyítványommal és középfokú nyelvvizsgámmal maximum pontszámmal kerültem a szakra. Emlékszem, mennyire szégyelltem összekarcolt alkaromat azon a nyári napon, amikor be kellett mutatnom a bizonyítványaimat az egyetemi felvételi bizottság előtt. Éppen málnaszedésből indultam ugyanis útnak Pécsre. Szüleim középfokú végzettségűek, de mindig támogattak a céljaimban, kitartásra és szorgalomra neveltek. A családban első generációs értelmiségi lettem. A földrajz szakot csak később, már saját család mellett végeztem, amikor pályakezdőként beláttam, egyetlen szak kevés lesz a boldoguláshoz. 

Nemrég megszerezted a kémia szakos MSc diplomádat is, mi motivált egy harmadik szak elvégzésére? 

Dergez-Mohari Kata: Ez már teljesen tudatos, racionális döntés volt részemről. Nagyatádon, a kisváros gimnáziumában tanítok közel 10 éve. Az óraszámom bőven megvan a biológiával, földrajzot – bár kedvem lenne hozzá – nincs is módom tanítani, sajnos nagyon alacsony az óraszáma, földrajz tanár pedig van elég. Nem így áll a helyzet a kémiával – nincs ez másként nálunk sem, mint országosan. Iskolánk kémiatanára nyugdíj előtt áll, így jött az ötlet, hogy elvégezzem az újabb szakot. Korábbi igazgatónk támogatta az elindulásomat, a fenntartónk pedig anyagilag segített. Végleg eldőlt a reál irányultságom.

Mennyire volt nehéz összeegyeztetni a tanítást, a családot/magánéletet azzal, hogy újra hallgató lettél a Természettudományi Karon?

Dergez-Mohari Kata: Egyetlen szóval: logisztika. Rengeteg támogatást kaptam. A férjem erkölcsileg, lelkileg támogatott, és nem csinált ügyet abból, ha éppen nem volt meleg vacsora vagy vasalt ruha…. Édesanyám és anyósom a kislányomra vigyáztak a vizsgaidőszakokban és a konzultációs hetekben, amikor szinte csak aludni jártam haza, és gyakran nem is láttam a gyerekeimet ébren. A lányom 2, a fiam 11 éves volt, amikor újra iskolapadba ültem. Utólag úgy látom, sikerült mindenkinek lelkileg egészségesnek maradni, a kicsiért aggódtam leginkább. Az iskolában a kollégák türelme, segítőkészsége példaértékű volt, hálás vagyok nekik. Rengeteget kellett ugyanis helyettesíteniük akkoriban. A nyugdíj előtt álló kolléganőm sokat segített a szakon való elindulásban, amikor még a gimis kémiaórákat is nehéz volt felidéznem. Újra kellett tanulnom a matekot… 

Az egyetemen olyan jó csapatunk alakult ki, hogy öröm volt minden perc, még az elemorganikus kémia tanulása is. Mi négyen – családanyák – kitartottunk, és megmutattuk, hogy anyaként, munka mellett is lehet tanulni, lehet nagyot álmodni, csak bátorság kell és nagyon nagy kitartás. Egyetemi tanárainkról pedig annyi jót tudnék mondani, hogy nem lenne elég a „papír”. Sokat köszönhetek nekik.

Összességében tehát, nekem az volt a feladatom, hogy tanuljak, tartsak ki, bírjam ki. 

Az érdeklődési köröd tudtommal felettébb szerteágazó, a sportolás is szerves része az életednek. Mi az az időbeosztási stratégia, amivel ennyire hatékonyan helyt tudsz állni anyaként/tanárnőként/feleségként?

Dergez-Mohari Kata: Sosem szerettem unatkozni. Nincsen olyan, hogy üresjárat. Az aktív pihenést részesítem előnyben. Sokat bringázunk, túrázunk. Kezembe veszem a térképet, és kijelölök egy útvonalat, mindent megtervezek, a többieknek „csak” jönni kell velem. Férjem méhészetet tart fenn, így ő gyakran elfoglalt – főleg mostanság, hiszen „szezon” van –, ha ő nem jön, megyünk a gyerekekkel. Mindig is arra törekedtem, hogy álljak meg a magam lábán, ne függjek senkitől. A Testnevelési Egyetemen elvégeztem a gyalogos erdei vándor – tábor vezető képzést, most a bronzjelvényes túravezetőt szeretném. Lakóhelyemen van egy lelkes kis csapatunk, gyakran túrázunk velük is. Két hete a Tátikához terveztem 16 km körtúrát, júniusban a Tenkes következik. Nekem ez a kikapcsolódás. Mindennek megvan a maga ideje: a hétköznapok munkával telnek, az esték és a hétvégék a családé. Azt hiszem, ez másnál is így van, ebben semmi különleges nincsen.

 

Volt esetleg példaképed (van példaképed), aki inspirált gyerekkorodban, hogy ezen a pályán indulj el? 

Dergez-Mohari Kata: Senki nem volt tanár, de még csak bármiféle pedagógus sem a családomban. A gimnáziumi tanáraim voltak a minták, az ő példájuk, hitelességük, szakmai iránti elkötelezettségük hatott rám inspirálóan. Klasszikus értelemben véve példaképem nem volt, de a mai napig szeretettel és megbecsüléssel gondolok biológia tanáromra, osztályfőnökömre, magyartanáromra, nyelvtanáraimra. A történelem tanárom volt az, akire, mint tanárra, példaként tekintettem, ahogy kiállt elénk és csak magyarázott, mi ittuk a szavait és jegyzeteltünk – önállóan. Milyen érdekes, hogy egykori nevelőim ma már kollégák. Ez is egy érdekes helyzet.

Mit szeretsz legjobban a szakmádban? Mi szerinted a legszebb a tanári hivatásban?

Dergez-Mohari Kata: Szeretek a gyerekek között lenni. A felsős, illetve középiskolás korosztály az, akivel leghatékonyabban tudok dolgozni. Az iskolánkban hatosztályos gimnáziumi tagozat is van, a hetedikesek és nyolcadikosok tanórái számomra a felüdülés. Jó látni, ahogy az évek során a kicsi gyerekekből felnőtt emberek lesznek, és mi ennek tanúi lehetünk. 

Jó érzés az, ha motiválni tudom őket arra, legyen igényük megismerni a körülöttük lévő világot. Három természettudományos szakom miatt meglehetősen komplexen látom az anyagi világot, szeretném, ha ezt a komplex látásmódot a tanulók is átvennék, megértenék. A világ nem biológia és mellette földrajz, egyébként pedig kémia, hanem minden mindennel összefügg. A virágzó repcetábla jelenti a repcét, mint növényt, jelenti a talaj kémiai összetételét, ami lehetővé teszi a növény életben maradását, és jelzi a talaj típusát is, azon az éghajlaton, abban az adott életközösségben, és még mi mindent… A természet lenyűgöző, szeretném, ha ezt a tanulóim is meglátnák. A tantermi órákon kívül gyakran szervezünk lelkes kollégáimmal kerékpáros – és gyalogtúrákat, ezeknek a hozadéka felbecsülhetetlen. Kihasználva a járványügyi szabályok enyhítését, június elején máris bringatúrázni megyünk, a lábodi Vidraparkot célozzuk meg, ami összesen kb. 40 km lesz két keréken. Június második felében a Mecsekbe viszem egy hétre vándor táborozni a „kicsiket”, a 7. és 8. osztályos tanulók egy részét. 

Misszióként élem meg, ha tehetséget fedezek fel, minden erőmmel azon vagyok, hogy a tehetség utat találjon magának. Főként a kicsiket versenyeztetem, ők még nagyon lelkesek. A magasabb évfolyamokon már sokkal nehezebb a motiválás, és sajnos kevés a reál beállítottságú gyerek. A biológiát, de főként a kémiát nehéznek érzik, nem igazán vállalják, hogy ezekkel tanuljanak tovább. Ettől függetlenül szinte minden évben vannak tanulóink, akik egészségügyi főiskolára, természettudományos szakokra, esetleg orvosi, vegyész, gyógyszerész pályára indulnak. Jelenleg is többen hallgatói a PTE-nek. Szívügyem a hátrányos helyzetben lévő, roma leány tanulók segítése, kiemelése, hogy be tudják bizonyítani, nincsen lehetetlen vagy eleve veszett ügy. Akiben meglátom a szikráját a tehetségnek, nem mondok le róla az utolsó pillanatig. Onnan már rajta múlik. Csak akarni kell. De azt nagyon.

tanar

Köszönöm szépen az interjút a Tanárnőnek!