Elon Musk és a Neuralink

Mi a véleményed?
+1
+1
+1
+1
+1
+1
+1

A technológia ördögéről, Elon Muskról szerintem már sokan hallhattatok. Egy igazi, megszállott zseni, olyan jövőképpel, mely egyeseket megbotránkoztat, mások pedig hitetlenkedve pillantanak Musk agymenéseire. Mennyi esély van arra, hogy sikerül létrehozni azt a bizonyos automatizált világot?

Muskról röviden

A dél-afrikai származású mérnök és feltaláló, töretlen sikerei a Zip2 internetes vállalatának eladásával kezdődött, melyből 341 millió dollár bevétele származott. Ezt a pénzt az internet egyik legmeghatározóbb szolgáltatásának, a PayPal-nak megalapításába fektette, amit szintén továbbadott. Ezzel az építő folyamattal jutott akkora tőkéhez, melyből már nyitni tudott víziói irányába: létre hozta a SpaceX céget, azzal a szándékkal, hogy forradalmasítsa az űrrepülést. Végső célja az, hogy az emberi társadalom multiplanetárissá válhasson. Ezzel párhuzamosan került fejlesztésre önerőből a Dragon űrkapszula, melynek tervezése és kivitelezése tíz évig tartott, végezetül sikeresen pályára állt 2012-ben. Idén pedig két űrhajós szállítását is teljesítette. A másik, szintén világhírű vállalat, mely nevéhez fűződik, új fejezetet nyitott a közlekedés világában. Ez pedig nem más, mint a Tesla.

 

A „Vasember” víziói

Robotok, felettünk álló mesterséges intelligencia, multiplanetáris társadalom. Egy olyan világot álmodott meg, melyben nem a fosszilis energiahordozók játszák a főszerepet, helyettük a környezetbarát energiaforrásokon van a hangsúly. Talán ezek a legfőbb részegységei Musk tervének, melyeket sokan elutasítóan fogadnak.

Ettől függetlenül sokszor bebizonyította már: számára nem létezik lehetetlen, csupán idő kérdése, de véghez viszi, amit egyszer kitalált. Céltudatossága, munkája iránt érzett szenvedélye alkalmazottjaiból is hasonló imádatot váltott ki projektjei iránt. És mint minden tudós, rá is kissé illik az „őrült” jelző, mely abban nyilvánul meg, hogy irreálisan sok munkaórát fektet be egy-egy tervébe, s ha valamilyen okból kifolyólag mégsem elégedett: azonnal berekeszti a folyamatot és törli a projektet.

Az általa leírt jövőkép egyszerű, érthető, már-már tökéletes. Ezzel a letisztultsággal más szakembereket is inspirál arra, hogy társuljanak a cél érdekében. Azzal, hogy a legtöbb, világhírű szakembert megnyerte magának, olyan stabil támogatói hátteret teremtett, amely a legnehezebb időszakban is biztos alapot nyújt számára. Jól látható ez például a Tesla részvényeinél is.

A Neuralink

Számomra ez az egyik legforradalmibb találmány, amely mellett akár a marsi kolónia létrehozása vagy a Hyperloop is eltörpül teljesen. A Neuralink lehet a megoldás az olyan ideggyógyászati betegségekre, melyeket a hétköznapi orvostudomány önmagában nem képes gyógyítani. Hosszú távon pedig lehetővé tenné, hogy az emberek szimplán a gondolataikkal kommunikáljanak. Az eszköz még hosszú tesztfolyamaton fog átesni, jelenlegi fázisában állatokon zajlik a tesztelés.

2016-ban került megalapításra, azonban az évek alatt homály fedte pontos kilétét. Sokkal komplexebb, bonyolultabb már maga az összefoglalója is, mint mondjuk a SpaceX-é. A sok hangzatos kijelentés között hallhattunk olyasmit is, mely szerint a „Mesterséges Intelligencia összefonódik az emberi tudattal”. Nos, Musk híres arról, hogy szeret hangzatos kijelentéseket tenni, a figyelem fenntartása érdekében, na meg azért is, hogy bevonzza a befektetőket.

Komoly sajtóvisszhangot eredményezett a tavaly megrendezett bemutató, ahol Musk végre pontosította, hogyan is képzeli el azt a bizonyos agy-számítógép összeköttetést lehetővé tevő eszközt.

Hogy kell elképzelnünk? Elektródákkal ellátott, flexibilis szálak kerülnek beültetésre az emberi agyba, melyek képesek az agy által kibocsátott jeleket a gép irányába továbbítani. A szálak oly vékony, flexibilis anyagból készültek, melyek képesek az agyszövettel együtt mozogni, ezáltal nem fog sérülést okozni az érzékeny idegekben, nem károsítja azt hosszabb távon sem.

Fontos cél továbbá az is, hogy a beültetési folyamat teljesen automatizált legyen, vagyis ne legyen szükség érzéstelenítésre, sem pedig konkrét orvosi közbeavatkozásra. Működő prototípus még nem született, azonban a 2020-as évek közepére esélyes, hogy egy újabb mérföldkőhöz érjenek a kutatásban.

2020. augusztusában egy update előadás keretében ismerhettük meg, hol is tartanak jelenleg. A Link V.09 névre keresztelt prototípus teljesen vezeték nélkül működik, Bluetooth-szal kommunikál a külvilággal.

A „furcsa” jövő

A Neuralink egyszerre nyújthat segítséget a gerincsérültek, vagy stroke következtében mozgássérültek számára, egyben át is szabja a jövőt. Akár a gondolatunkkal odahívhatjuk magunkhoz a Teslánkat, emlékeinket pontosan elmenthetjük, törölhetjük, visszanézhetjük, vagy a későbbiekben egy robot testbe áttölthetjük. Igazi szuperképességekre tehet szert az, akibe beépül a szerkezet. A sors iróniája, hogy Musk többször is kifejtette: veszélyesnek tartja a mesterséges intelligenciát. Akit bővebben érdekel, ajánlom figyelmébe a Do You Trust This Computer című dokumentum filmet.

„Ha nem tudod legyőzni, csatlakozz hozzá.”

Ti melyik oldalon álltok?