Elhalasztották az Universiádét és az Európai Egyetemi Játékokat

Mi a véleményed?
+1
+1
+1
+1
+1
1
+1
+1

A tavalyi évben számos sporteseményt kellett törölni, illetve későbbi időpontra helyezni a koronavírus miatt. Az egyetemi évek alatt nagy megtiszteltetés a sportolók számára, hogy a csapatuk és az országuk mellett az Alma Materüket is alkalmuk nyílik képviselni rangos eseményeken.

MEFOB (Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság)

Az egyetemi hallgatók Magyar Bajnoksága, melyet számos sportágban évi rendszerességgel rendeznek meg. A 2020-as év tele volt bizonytalansággal, így nem sikerült minden kiírt verseny lebonyolítása. 

Az idei évben a járványügyi előírásokat betartva, a MEFS támogatása mellett a szervező egyesületek hatásköre eldönteni, hogy bevállalják-e a versenyek szervezését, de így is van több olyan sportág, ahol nem vírus okozta kavarodás mellett inkább nem kockáztatnak és nem rendezik meg a versenyt.

Universiade (Egyetemi Világjátékok)

Egy olyan nemzetközi sportesemény, amely az egyetemisták olimpiai játékának felel meg. A kötelező sportágak mellett a szervező ország is kiválaszthatja az általuk preferáltakat. 1959 óta fut ezen a néven verseny, és kétévente, ugyanazon évben, kerül megrendezésre mind a Nyári, mind a Téli Universiade. Idén Chengdu adott volna otthont a multisport eseménynek, azonban néhány napja látott napvilágot a hír, hogy a járványhelyzet miatt későbbre kényszerülnek halasztani a versenyt. Egyelőre nincs információ arról, hogy milyen új időpontot tartanak lehetségesnek.

Kötelező sportágak: 

  • Nyár: asztalitenisz, atlétika, cselgáncs, kosárlabda, labdarúgás, röplabda, taekwondo, tenisz, torna, toronyugrás, vívás, vízilabda
  • Tél: alpesisí, biatlon, curling, északisí, jégkorong, gyorskorcsolya, műkorcsolyázás, snowboard

Európai Egyetemi Játékok (EUSA Játékok)

2012 óta kerül minden páros évben rendezik meg az európai egyetemek számára. Ilyenkor az adott sportágak Európa Bajnokságaira egy városban gyűlnek össze a sportolók. 2020-ban Belgrádban csaphattak volna össze az egyetemisták, de 2021 júliusára napolták a megmérettetéseket. Március közepén azonban az a szomorú hír jelent meg a közösségi médiában, illetve a honlapon is, hogy Szerbia idén nyáron sem fogja tudni lebonyolítani a versenyt. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a jövőben, elvégre, ha a következő évre tennék, akkor egyazon évben kellene kettő ugyanolyan versenyt rendezni.  A tervek szerint 2022-ben Lengyelország adhat majd otthont a nívós eseménynek. 

Sportágak: asztalitenisz, evezés, futsal, judo, karate, kick-box, 3×3 kosárlabda, kosárlabda, labdarúgás, rögbi, röplabda, taekwondo, tájékozódó futás, tenisz, tollaslabda, sakk, strandkézilabda, strandröplabda, vízilabda

Egyetemi Európa Bajnokság

Európa Bajnokság, amikor egy helyen csupán egy sportág versenyzői találkoznak. 2001 óta folyamatosan bővült a sportágak száma, amikben elindulhatnak a versenyzők. Az Európai Egyetemi Játékokkal felváltva, páratlan években szurkolhatunk a játékosoknak. Az EUSA Játékok elhalasztása azzal a hatással is járt, hogy a biciklizésen kívül idén nem tartanak meg egyet sem az Európa Bajnokságok közül, 2019. után 2023-ban lesz a következő. Habár rossz hír, legalább biztosan tudhatjuk, hogy mennyit kell várni és bízva a járványhelyzet enyhülésében, pozitívan tekinthetünk előre.

Egyetemi Világbajnokság

Páros években kerülnek megrendezésre, az Universiadékkal váltakozva. A 2020-as évben június és november között szervezték volna az Egyetemi Világbajnokságokat, ám a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség azt a nehéz döntést hozta meg, hogy egységesen mindent törölni kell. Nem szerették volna kockáztatni, hogy igazságtalan kimenetel legyen és néhány sportág hátrányt szenvedjen, míg a többi megmérettetése pedig megtörténjen.

Összegzés

Több kritika is éri ezeket a versenyeket, mert akad olyan sport, ahol a legjobbak nem jelennek meg, vagy mert nem ez számít fontosnak, vagy mert nem egyetemi hallgatók. Ez lehet, hogy igaz, azonban ezek a megmérettetések, így is magas színvonalúak, és ami még fontosabb a fiatal sportolók számára, kihagyhatatlan élmény, amit egyetemük képviselésével élhetnek át.

A jövő bizonytalan, nem lehet hosszú távon előre tervezni, de a sportolóknak is nehéz a dolguk, elvégre csupán egyetemi éveik alatt mérkőzhetnek meg ezeken a nagy presztízsű versenyeken. Bonyolítja még a helyzetet, hogy korhatár is meg van szabva ezeknél az eseményeknél, továbbá kitétel, hogy hallgatók legyenek, vagy a versenyt megelőző évben szerezzenek diplomát a játékosok. 

Manapság nagyon sok lemondást kell meghoznunk bízva abban, hogy a helyzet javul nemsokára. Nagy csalódás, ha valaki lemarad egy ilyen eseményről, de jelen esetben be kell látnunk, hogy az emberek biztonsága fontosabb.

Felhasznált források: 

Mozdulj rá! – Nemzetközi sport (mozduljra.hu)

Mozdulj rá! – Elhalasztják a 2021-es nemzetközi egyetemi sporteseményeket (mozduljra.hu)

2020 FISU World University Championship Cancellations — International — U SPORTS

Championships 2023 | EUSA

Belgrádéi 2021 | EUSA

(Fotó: Sport Stock fotók, Sport Jogdíjmentes képek | Depositphotos®)