Elbocsátó szép üzenet – Úgy búcsúznék már tőled covid 19

Mi a véleményed?
+1
+1
+1
+1
+1
+1
+1

Egyre többen úgy érezzük sajnos, hogy elfogyott a türelmünk. Az elmúlt hónapokban mindenkinek nagyon nehéz megpróbáltatásokkal kellett szembenéznie. Olykor megéltük a találkozást saját démonjainkkal. Gyakran lemondásokkal járt az elmúlt időszak, és néha nagyon nehéz döntéseket kellett hoznunk. Bízom abban, és valójában igencsak reménykedhetünk is, hogy már látszik az alagút vége. Ez alkalomból pedig úgy gondoltam, írjunk egy elbocsájtó szép üzenetet benne minden gyűlölettel, szeretettel, és minden egyéb más gondolattal, ami bennünk dúl. Vajon ki lenne a címzett? Ki más is lehetne, mint az, aki ilyen szinten felfordította az életünket, levelem címzettje a koronavírus.

Koronának tisztelettel!

Itt állok előtted, rettegve. Látlak téged, de kérlek közelebb ne gyere. Másfél méter a szabály, s hamár itt tartunk, rajtad nem látok maszkot. Én csak annyit kérek, hallgass meg kérlek. Kiskoromban a nagyszüleim sokat meséltek ‘56-ról, amit megéltek. Az ellenség jött és láthatóan porba akart minket tiporni. Az emberek féltek, futottak, szaladtak az ellenség elől. Összebújtak közösen a szekrényben, behunyták szemüket, s aki csak tehette kántálta magában: “bár ne hallanám a puskák dördültét, ez nem igaz, csak álmodom”. Barátok, rokonok, testvérek és riválisok fogtak össze közösen az ellenség ellen. Volt, ki fegyvert fogott, volt, ki sajnos csak menekülni tudott. És hogy ezt miért mesélem el neked? Nem, nem kívánom vissza azt a helyzetet. De most legbelül átérzek valamit, amit akkor is hasonlóan érezhettek. Elfáradtam. Beleuntam. Félek. Menekülni akarok. De a kérdés, hogy mégis merre? Mert jelenleg a világon nincs sehol biztonság. Nem látunk téged. Nem látjuk az ellenséget. Mennyire ijednél meg, ha eltűnnének az emberek? Gondolj bele kérlek. Neked is túl kell élned, de gazdatest nélkül ez lehetetlen. Most már érzed? Túl kell élnem. Túl kell élnünk. Mert megszakad a szívem, amikor látom a piros cetlit az ablakon. Egy pillanatra megrezzenek, mikor meglátom a betegszállítót, benne a szkafanderes emberekkel. Utálom, hogy félve lépek be szeretett nagyszüleimhez. Utálom, hogy nem tudok nyugodt szívvel hazautazni. És hogy miért…? Mert mivan akkor, ha túl közel engedtelek magamhoz? Holott megmondtam, nem járok ki éjszaka, kerülöm a kocsmákat, nem megyek sem moziba, sem pedig színházba. Maszkot is hordok. Olykor annyira, de annyira fáradt vagyok. Gyakran elcsábít az élet, beismerem, de olyan nagy hibát vétek? Néha legurul egy sör, s néha megölelem egy-egy barátom. De már olyan régen láttam őket!

Gyűlöllek tiszta szívemből! Első egyetemista évemet nem élvezem, mert 11-kor minden zár, éjfélkor  pedig országzár… Csak hogy tudd, márciusban te rontottad el a külföldi nyaralásom! Csak hogy tudd, tönkretetted a gólyatáborom! Csak hogy tudd, családok mentek miattad tönkre, és még sokan mindig negatívan gondolnak a jövőre. Hát nem látod mit művelsz? Mi nem bújhatunk el előled együtt, összebújva, és könyörgöm…hova tartsam a pisztolyt, ha nem látom az ellenségem? Tudod te, mennyi ember jár feketében? Mennyien borulnak gyászba miattad? Hogy búcsúzol a testtől, kit megfertőztél, és hogy van az, hogy ennyire könnyen tovább lépsz?

Tudod…A furcsa dolog az, hogy habár haragszok, mégis van, amit meg kell neked köszönnöm. Köszönöm, hogy tanítottál. Most már tudom, hogy hálásnak kell lennem minden egyes ölelésért, csókért, napért és emberért. Kellett ez nekem, hogy végre hiányoljam a nagymamám forró, gőzölgő levesét, a minőségi, együtt töltött időket. Esküszöm, hiányoznak már a hosszú sorok a boltban, a hatalmas kocsisorok az utakon, a zajos belváros, a hatalmas embertömegek…

Nemsokára elbúcsúzunk egymástól (remélem). Az életem olyan lesz, mint régen, vagy talán annál százszor jobb, mert most már tudom, hogy a jelen mennyire törékeny. Büszke vagyok az orvosokra, a nővérekre, a rokonaimra, a barátaimra, sőt, büszke vagyok magamra. Túlélünk téged is. Megmutattuk, hogy ha összefogunk, abból bármi jó is kisülhet. Értettük az üzenetet. Tudjuk, hogy mit csinálunk rosszul, és hidd el, jó irányba haladunk. Hiszem és tudom, hogy pár év múlva minden problémára megoldást találunk.

Nem mondom, hogy a viszont látásra, mert őszintén mondom, hogy nem örülnék neki. Inkább azt mondom, ég veled. Így én is boldog lehetek, s így neked sem fáj annyira. 

Bízom benne, hogy mindenki pozitívan tekint a jövő felé! Reménykedek abban, hogy ez a terhes időszak nemsokára lezárul, és egy új, pozitív jövő veszi kezdetét! Mindenkinek jó egészséget és kitartást kívánok!

Főkép: cottonbro fotója a Pexels oldaláról