Egyszer kéne slágert írni, és milliárdosok lennénk

Mi a véleményed?
+1
+1
+1
+1
+1
+1
+1

Hogy miről is van szó pontosan? Nem lehet nehéz kitalálni így karácsony tájékán, hisz nem másról, mint a Spotify 5 legtöbbet hallgatott karácsonyi dalairól. 

Szembe mennék az árral, és a nem megszokott módon, hátulról mennék előre, hanem rögtön az elsővel kezdeném, mert az egyben a legérdekesebb is. Mariah Carey, és Az All I want for Christmas, ami nem egy hatoslottó, hanem annál sokkal jobb.

Az évnek ebben a szakaszában lehetetlen, hogy legalább egyszer ne hallgassuk meg elejétől a végéig ezt a slágert, ugyanis ez a dal már évek óta jó pár másik klasszikussal együtt úgy hozzátartozik a karácsonyhoz, mint a bejgli vagy a karácsonyfa. AZ 1994-ben megjelent „Jingle bell Rock” vagy a Wham-től a „Last Christmas”-al együtt rendszeresen hallhatjuk a rádióműsorokban novembertől-decemberig. Egyfajta „kötelező programmá” nőtte ki magát, amit mindenhol hallhatunk, bevásárlóközpontoktól kezdve, karácsonyi vásárokban, és még zenei appokon is. Mindenhol jelen van, ami hatalmas bevételeket generál az előadójának ráadásul minden egyes évben.

A Spotify-on ez a dal a legsikeresebb, a legtöbbet hallgatott, még a fentebb említett dalokat is jóval lekörözi, és amióta elérhető az „All I want for Christmas”, azóta – szinte lehetetlen, az utálók, biztosan nem is hiszik el, de – 602 millióan töltötték le. Majd 2009-ben a Youtube-ra is felkerült, ahol azóta 605 millióan nézték meg. Érdekesség, hogy bár idén lett 25 éves a dal, csak a mostani évben került fel első alkalommal a Billboard Hot 100 lista élére. (Ez fogható arra is, hogy a dal csak időszakos, a 12 hónapból 1 max 2 hónapig hallgatják az emberek.)  

És pontosan mennyit is ér a dal? 

Csak a Spotify-os letöltésekből 2 millió dollár, vagyis 600 millió Ft folyt be az énekesnőnek. Amennyiben az idei év is hasonló számokkal fog zárulni, akkor Mariah Carey 2 hónap alatt újra meggazdagodhat. A cikk címe is mondatja velünk, hogy egyszer kell slágert írni, és az unokáinknak sem lesz semmi pénzügyi gondjuk, ezt mutatja az is, hogy Mariah Carey ebben a két hónapban ismét milliókat fog kaszálni egy olyan dalért, amit 25 éve adott ki.

Az Economist gazdasági magazin szerint az 1994-es dal 2016-ig csaknem 60 millió dollárt hozott össze az énekesnőnek, ami nagyjából 18 milliárd Ft-ot jelent. A Spotify-on a második helyet a Wham-től a „Last Christmas” áll, ami szintén egy hatalmas nagy sláger. Sokak szerint ez egy mélyebb dal, ami nagyobb figyelmet igényelne, de emberek millióinak szívét mégis a Mariah Carey által megírt dal lopta el. 

A Wham után a harmadik a „Santa Tell Me” áll, Ariana Grandétől. A negyedik helyet Michael Buble foglalja el az „It’s Beginning To Look A Lot Like Christmas” dallal. Végezetül pedig, az ötödik helyen a tinilányok kedvence, Justin Bieber áll a „Mistletoe” karácsonyi dallal. 

A Spotify-os bevételeket illetően ez a Wham dala esetében 1,5 millió dollár, Ariana Grande 1,1 milló dollárt keresett a dalával, Buble 1 millió dollárt, Bieber pedig 950 ezer dollárt.

Befejezésül pedig egy újabb érdekeséggel szeretnék zárni. Mariah Carey dala akkora kultusznak örvend, hogy az Amazon hamarosan külön dokumentumfilmet fog készíteni a sláger dalról „Mariah Carey a karácsony” címmel. A film pedig nem másról fog szólni, mint a dal születéséről, és arról, hogyan vált egy felejthetetlen klasszikussá, amit újabb 25 évvel később is emlegetni fogunk. A tervek szerint még idén decemberben bemutatják, de nem lehet biztosra állítani. Mindenesetre reméljük a legjobbakat. Illetve, minden bizonnyal ez is hozzátesz majd pármillió dollárt a dal eddigi bevételeihez.

1 thought on “Egyszer kéne slágert írni, és milliárdosok lennénk

Comments are closed.