Dohányzási alternatívák – Interjú egy dohánybolt tulajdonosával

+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Magyarországon rengeteg ember szenved függőségben. Lehet ez akár az alkohol iránti függés, több felmérés alapján a vásárlásra is rá lehet szokni, de egyértelműen a legtöbb függővel a dohányáruk számolhatnak. Bár sokan igyekeznek megmagyarázni a fogyasztásukat, végülis így is függőségről beszélhetünk.

Sokan mások hatására szoknak rá a nikotintartalmú készítményekre, sokaknak kikapcsolódást jelent egy-egy cigit elszívni szabadidejében és rengetegen vannak, akik a dohány kultúráját szeretnék elsajátítani.  Az utóbbi okból sok gyártó igyekszik újításokat behozni a köztudatba. Ilyen újításnak számított a dohánynak finomra őrölt, orrba felszívandó változata, a tubák is, aminek nagy kultúrája volt Magyarországon a XIX-XX. században, viszont megvásárolható, márkajelzéssel ellátott változata csak a 2010-es évek közepe felé futott be igazán. A dohányzás ezen formája igen kedvelt a szórakozóhelyek által, hiszen lehetővé teszik a füstmentes dohányfogyasztást. Ez az alternatív mód kevesebb kárt okoz a szervezetben, mint a füstöt „gyártó” készítmények, hiszen a szervezetben csak a nyálkahártyával érintkezik és kis idő múlva fel is oldódik. Újnak számító változata a dohányzásnak a HEETS is, amit sokan e-cigarettának mondanak tévesen. A HEETS egy olyan formája a dohányzásnak, amelyben a dohánysűrítményt az elektromos áram segítségével fűtik fel. Bár ez a termék is termel füstöt, de más, kevésbé káros összetételűt, mint a szokványos cigaretta. 

A dohányáruk vásárlása nem csökken évről évre, sőt inkább folyamatosan növekszik, ami annak tekintetében érdekes statisztika, hogy a dohányárak időről időre egyre nagyobb mértékben nőnek. Ennek és az alternatív, ritkábban használt dohánytermékek vásárlásával kapcsolatos kérdéseknek igyekeztem utánajárni, egy helyi dohánybolt tulajdonosánál. A témát teljesen kimerítő válaszait és az interjút innen is köszönöm szépen!  

Mi az oka a dohányáruk folyamatos áremelkedésének?

B.T.: Sajnos már sok éve drágulnak itthon, Magyarországon. A legfőbb ok az, hogy a nyugati árszínvonalra kívánják hozni a cigaretták árát. Tehát azt mondják az Európai Unióban, hogy mivel nálunk olcsóbbak a termékek, mint nyugaton, ezért hazánkból viszik ki ezeket az árukat a nyugatabbra. Főleg, akik kinn dolgoznak, azok kiviszik, lényegében kicsempészik az olcsóbb áruinkat. Erre találta ki az unió, hogy hogyha ugyanannyiba kerül a cigaretta mint Franciaországban, Németországban, akkor már nem fogja megérni tőlünk kivinni a termékeket. Ennek köszönhető, hogy Magyarországnak folyamatosan mondják, hogy növelje az adótételét a dohánytermékeknek. Főleg most január elsejétől elég drasztikusan megemelkedik az áruk és ezért van az,hogy 130 forintot emelkedtek a dobozonkénti árak, az eddigi megszokott 20-30 forinttól eltérően. Várhatóan áprilisban újra hasonló növekedés fog bekövetkezni, tehát olyan 1500-2000 között lesznek majd a cigaretták árai.

Mi alapján rendelnek a ritkábban vásárolt termékekből?

B.T.: Általában a dohánygyárak emberei, lényegében dohányügynökök járnak az ország dohányboltjaiban propagálni a legújabban piacra dobott termékeket. Meghát az is közrejátszik, hogy mi már elég régóta csináljuk ezt és nagyjából tudjuk, hogy mire lehet szükség. Nekünk vannak pipadohányaink, szivarjaink, különféle tubákjaink és vizipipa dohányunk is, tehát mi tartjuk nagyjából az egész palettát, hiszen nem csak a cigaretta és társai tartoznak a dohánytermékek közé, csak ezeket nem mindenki vásárolja.A felsoroltak általában ritkábban is fogynak. Az alternatív dohányzási termékek elenyésző mennyiségben fogynak a cigarettához vagy a dohányhoz képest. Ahogy fogy a termék úgy rendeljük, előre sose rendelünk be belőlük nagyobb mennyiséget. 

Mennyire tájékozottak a rendelt termékekről?

B.T.: Persze, természetesen tájékozódunk, meg ezekben azért otthon vagyunk. Még a legújabbaknak is utánaolvasunk, bár ez annyira nem nehéz dolog, hiszen nincs annyira sok új fejlesztés, mint mondjuk az élelmiszerekben. Mostanában, ugye a HEETS, ami nagy fejlesztés volt és ezt a mai napig erőltetik és propagálják a gyártók. De ismétlem, nem nagyon érkeznek új dolgok ebben a kultúrában.

Változott az utóbbi években a kevésbé ismert termékek eladása? Többen érdeklődnek irántuk mint régebben?

B.T.: Nem, éppen ellenkezőleg. Mi már 28 éve foglalkozunk ezzel és azt vettük észre, hogy egyre jobban szűkül be az érdeklődés. Például régebben sokkal többen pipáztak, mint manapság és a tubákot is sokkal jobban ismerték, mint most. Ez annak is köszönhető, hogy leszűkítették a propagálási lehetőséget az ügyfél felé a boltban és a médián egyaránt. Pont emiatt nem is nagyon tudnak az újításokról, hacsak nem érdeklődik az illető az új dolgokról. De nagyon beszűkült az érdeklődési kör. Általában mindenki tudatosan cigarettáért jön hozzánk,ahhoz képest, hogy több évvel ezelőtt nálunk sokkal jobban fogytak a szivarok. Már nem érdekes, hogy van valami egyéb is a cigaretta mellett. Bár nem tudom, hogy más boltoknál mekkora az érdeklődés, de itt elenyésző. Persze most jelennek meg újítások például a snüssz, de tőlünk még nem nagyon fogyott más helyekkel ellentétben, sőt sokan nem is érdeklődnek iránta. Lehet annak is köszönhető, hogy minden dohányboltban megtalálható, ellentétben a pipadohányokkal, amiket keresnek más boltokban, de Kanizsán nagyjából csak nálunk kapható. Összegezve, bár a gyártók a dohánykészítmények reneszánszát várják és újra fel akarják éleszteni a kultúráját, az érdekeltség évről évre csökken.

kiemelt kép: Roberto Lee Cortes fotója a Pexels oldaláról