Do It Yourself karácsonyi ajándék ötletek

Mi a véleményed?
+1
+1
+1
+1
+1
+1
+1

Karácsony közeledtével biztos nektek is eszetekbe jutott már, hogy milyen ajándékokkal, apróságokkal fogjátok meglepni szeretteiteket. A kézműves ajándékok vagy éppen a kreatív megoldások azonban most is eredményesebbek lehetnek, így jelenlegi cikkünkben néhány DIY ötlettel szeretnénk Titeket segíteni az ünnepi időszakban.

A karácsonyi bevásárlást, valamint az ajándékokért történő rohangálást az idei évben nem csupán a vizsgaidőszak nehezíti meg egy egyetemista számára, hanem a járványhelyzet is körülményesebbé teszi. Jó esetben az idei december során nem ücsörgünk órákat a plázában és nem töltünk órákat egy boltban, hogy megvegyük a nagymamánknak, sőt még a kistestvérünknek is az ajándékot. Adódik az ötlet, hogy akár magunk készítsünk ajándékot az ismerősinknek… Hogy miképpen? Most segítünk Nektek!

Nézz szét otthon!

Az első és egyben a legfontosabb teendő, mielőtt belevágsz az ajándék készítésbe, hogy készíts egy listát, kinek szeretnél ajándékot adni. Ez az alapvető lépés támogatja az átláthatóságot és segíti a további ötletelést. Másodszor pedig gondold végig, hogy milyen alkotáshoz szükséges eszközök és alapanyagok állnak otthon a rendelkezésedre. Van-e cipősdoboz, ünnepi szalvéta, ragasztó, képkeret, szappanöntéshez szükséges anyag? Esetleg kötéshez vagy makraméhoz vannak-e eszközök? Van-e alapanyag egy sütéshez? Ha a válasz valamire igen, akkor kezdheted az alkotást.

Keksz sütés

Van olyan ismerősöd, aki rajong az édességért, te pedig éppen szeretsz a konyhában foglalatoskodni? Nos, akkor egyszerű dolgod lesz! A karácsony a mézeskalács kedvelők Kánaánja, azonban, ha valami egzotikusabbra, netán különlegesebbre vágysz, akkor készíts levendulás linzert vagy csokis kekszet. Vegyél elő egy kitisztított, nagyobb méretű befőttesüveget, majd a megsütött kekszekkel tölts meg. Keress egy szép masnit, mellyel át tudod kötni az üveget. Ha van kedved, filccel írj személyes üzenetet a csomagra és már kész is!

Képes album

Sok nagyszülő, sőt a szülő is szereti nézegetni az unokák és gyermekek fényképeit még nyomtatott formában. Válassz ki olyan képeket, melyen közösen szerepelsz a szeretteiddel. Nyomtasd ki vagy hívasd elő a képeket és tedd őket albumba vagy képkeretbe. Garantált siker lesz, ha még írsz is hozzá üdvözlőlapot vagy levelet kísérőként.

Kézműves kedvesség

A pandémia alatt sokan elkezdtek új hobbikat felfedezni maguk számára. Én például Youtube videók segítségével merültem el a makramé készítésben, így bátran ajánlom néhány adag makramé fonal beszerzését és már mehet is a kreatívkodás. Készíthetsz faldíszt, kulcstartót, karkötőt, nyakláncot, de akár kisebb méretű táskát is. A makramé technikák könnyedén elsajátíthatók: az interneten számos oktató videót és tippet találsz a témában.

Katt a videóra a témában.

Szappankészítés

Ó, azok a szappanok! Biztos ismerős számodra is a vásárok szappanos pultja vagy éppen az ünnepi illatú kézműves szappanok kavalkádja. Szappanokat otthon Te is tudsz készíteni, mindössze alapanyag kell hozzá és néhány szilikonos sütőforma, mely akár lehet hóemberes, csillagos vagy fenyőfás mintájú. A lényeg, hogy tükrözze a téli hangulat világát és mehet a kotyvasztás. 

Katt a videóra a témában.

Festés? Rajzolás? Írás?

Gondold végig, hogy milyen készségeid vannak! Szeretsz és tudsz rajzolni? Mi lenne, ha idén festenél valakinek egy absztrakt képet? Netán írhatnál egy verset a barátodnak/barátnődnek… 

Bögre díszítés?

Van olyan ismerősöd, aki imád kávézni és teázni? Szerezz be saját kezűleg díszíthető bögrét és tedd személyessé az ajándékot! Hidd el, hogy egy kedves vagy vicces rajz a bögrén, és mindig Te fogsz eszébe jutni az illetőnek a tárgyról.

Varrás? Kötés?

Egyszerű és nagyszerű DIY ötlet! Tudsz varrni és még varrógéped is van? Készíts karácsonyi zoknit, varrj edényfogó kesztyűt. Használj ünnepi mintás anyagot hozzájuk. Ha időben elkezded a karácsonyi készülődést és még kötni is tudsz, akkor pedig remek ötlet lehet egy általad tervezett sál, fejpánt vagy akár sapka is. Ezekből sosem elég, főként, hogy az igazi tél még csak most kezdődik! A fejpántot feldobhatod strasszokkal, a sapkához pedig varrhatsz színes bojtot.

Látjátok, a lehetőségek tárháza végtelen. Jobbnál jobb DIY karácsonyi ajándék ötleteket lehet találni, ha szemfülesek vagytok. S hogy mitől lehet jobb egy ilyen ajándék? Mindenképpen személyesebb és egyedibb, továbbá tanúskodik arról, hogy időt és energiát szántatok egy-egy ajándék gondos kiválasztására és elkészítésére. Természetesen ne feledjétek, hogy a törődés és a szeretet gesztusának kifejezése a fontos és nem az ajándék. 

Eszetekbe jutott egy DIY ötlet? Osszátok meg velünk bátran a komment szekcióban! Jó alkotást kívánunk Nektek!

 

1 thought on “Do It Yourself karácsonyi ajándék ötletek

Comments are closed.