Családi hagyomány, avagy évtizedek óta a Pécsi Egyetemen

Mi a véleményed?
+1
1
+1
2
+1
1
+1
+1
+1
1
+1
1

A gyógyszerész-és orvosképzést a Pécsi Tudományegyetemen még sokan egy lapon említik, hiszen több éven keresztül a gyógyszerészek képzése szak formájában történt az Orvostudományi Karon belül. 2016-ban ugyan különváltunk, azonban máig sok szál köt minket az ÁOK-hoz, hiszen rengeteg tárgyat az ottani intézetek tanítanak nekünk. Emellett esetemben egy személyes kötődés is van, hiszen apukám – aki jelenleg a Nagyatádi Kórház reumatológus főorvosa – is itt tanult, az akkor még POTE néven ismert egyetemen. Éppen ezért nagyon örültem, amikor felkértek a cikk megírására, hiszen nem kellett a szomszéd házba mennem az interjú elkészítéséhez.

A családunkban a fő csapásirány a gyógyszerészet, Te mégis orvos lettél. Mi motivált anno arra, hogy ezt a pályát válaszd?

Gara István: 1989-ben a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségiztem, ahol a természettudományos képzésnek nagyon komoly hagyományai vannak, elég ha csak Jedlik Ányosra, a világhírű tudós-tanárra gondolunk, aki többek között a szódavizet is feltalálta. Rajta kívül szintén bencés szerzetes tanár volt a Templeton-díjas Jáki Szaniszló atya, aki világhírű fizikusként vált ismertté az Egyesült Államokban. Szüleim gyógyszerészként dolgoztak/dolgoznak, így gyakorlatilag patikusok és orvosok között nőttem fel, ezen két szakmán kívül tulajdonképpen más szóba sem jött a pályaválasztásnál. Az orvosi egyetemeknek, valamint az orvosi pályának már akkor is nagy elismertsége volt, a legjobb, természettudományos érdeklődésű tanulók mind orvosi egyetemre mentek, csak az osztályomból négyen választottuk ezt a hivatást. Plusz motivációt adott a gyerekkoromban futó csehszlovák televíziós sorozat, a „Kórház a város szélén”.

Egy másik ponton is megtörted a családi hagyományt, hiszen papa, mama és a többiek Budapesten, a Semmelweis Egyetemen tanultak. Miért választottad Te mégis a pécsi orvosképzést?

Gara István: Ennek abszolút praktikus oka volt, hiszen már akkor is a somogy megyei Nagyatádon éltünk, amihez legközelebb a pécsi egyetem volt, illetve volt osztálytársam, most már sebész barátom is oda nyert felvételt. 

Az orvostanhallgatók az általános orvosi diploma megszerzése után számos szakorvosi irány közül választhatnak, Te a reumatológiát választottad. Miért esett a választás pont erre?

Gara István: Arra nagyon korán rájöttem, hogy valamilyen belgyógyászati jellegű szakmát szeretnék választani. Nagyon érdekeltek már akkor is a mozgásszervi kórképek, melyet csak megerősített az ötödévben választható kurzusként felvett „Reumatológia elmélete és klinikuma” tantárgy, amit a harkányi kórház akkori főigazgatója, prof. dr. Keszthelyi Béla tartott. Emellett nagy szerencsém volt, hogy a hatodéves belgyógyászati gyakorlatra a Nagy Judit professzorasszony által vezetett, II-es számú Belgyógyászati Klinikára kerültem, ahova épp akkor érkezett Debrecenből a belgyógyász-immunológusként dolgozó Czirják László professzor úr, aki később a pécsi Reumatológiai és Immunológiai Klinikát alapította, és klinikaigazgatója volt.

Sokszor meséled, hogy akkoriban az orvosképzés máshogy zajlott, főleg a számonkérések tekintetében, és biztos az olvasók közül is sokan hallottak már a régi, rettegett professzorokról. Van esetleg olyan vizsgaélményed, amit valószínűleg sosem fogsz elfelejteni?

EZT OLVASTAD MÁR?  Mentorklub, avagy milyen az ideális mentor?

Gara István: Az első megmérettetés anatómiából várt rám, melynek akkori, nagy tekintélyű professzora dr. Flerkó Béla volt, akinek jól bevett szokása volt, hogy szövettan gyakorlatra meghatározott nevekkel a zsebében érkezett, a papíron szereplő hallgatók ravasz, fogós kérdésekre számíthattak, melyre természetesen vizsgán is emlékezett. Mondanom sem kell, hogy az első választott én voltam, szerencsére a kérdésekre megfelelő választ tudtam adni. Akkoriban a szorgalmi időszak a lazulás időszaka volt, hiszen akkor a félévközi zárthelyiknek nem volt még divatja, viszont ennek következtében a vizsgaidőszakok meglehetősen kemények voltak. Az előadások egy részének mellőzése miatt előfordult, hogy a vizsgáztatót a vizsgán láttuk először.  Ennek hátulütője volt, hogy a liftben általunk nem ismert doktornő előtt bizonyos gyakorlatra kevésbé pozitív megjegyzést tettünk, természetesen ennek sem maradt el a következménye az adott tárgy szigorlatán. 

Mi volt, amit a legjobban szerettél Pécs városában?

Gara István: Véleményem szerint Pécs az ország egyik legszebb városa, annak építészeti-és természeti szépségeivel együtt. Számos lehetőséget nyújtott a kikapcsolódásra, sokat bicikliztem a Mecsekben, heti több alkalommal látogattuk a város mozijait, színházi előadásokra jártunk, illetve az akkori ifjúsági házban máig ikonikus együttesek koncertjeit hallgattuk (Bonanza Banzáj, Tátrai Band, KFT, stb.).

Volt már rá példa, hogy Te hoztál el egy-egy vizsgámra, és amíg írtam megvártál az elméleti tömb aulájában. Milyen érzés ilyenkor újra belépni az egyetem épületébe?

Gara István: Minden alkalommal amikor a pécsi egyetem aulájába lépek, felsejlenek az egyetemi emlékek, akkori barátok, csoporttársak. Eszembe jutnak az egyetemi bálok, az orvosavatás, és természetesen az alagsor büféjének kakaós csigája. 

Kiknek ajánlanád a  pécsi képzést? Szerinted miért jobb, mint a fővárosban tanulni?

Gara István: Személy szerint én hosszútávon nem rajongok a budapesti életért, nekem az ottani élet túl zajos, túl fárasztó. Szerintem Pécs egy élhetőbb, de mégis minden lehetőséget biztosító város, a pécsi orvosképzés pedig mindig is magas színvonalú volt. 

Ez a felvételi időszak most különösen aktuális számunkra is, hiszen a húgom is ebbe az irányba szeretne tovább tanulni. Bízom benne, hogy Ő is Pécset választja, így a családi hagyomány tovább folytatódhat. Ti melyik orvosi egyetemet fogjátok első helyen jelölni?