nő

A nőiség Sargasso-tengerében – Az ehető nő könyvajánló

+1
1
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Margaret Atwood a női egzisztenciális kiszolgáltatottságot a kannibalizmus szimbolikájával összekapcsoló, a 60-as évek Kanadájának társadalmából építkező, az írónő által protofeministaként – ahogy a ’79-es előszóban írja: „1965-ben, amikor megírtam, a nőmozgalom még sehol nem volt” – definiált regénye a középosztálybeli nő hagyományos szerepvállalásának és korlátozott karrierlehetőségeinek identitásválságából született. A „kanadai irodalom nagyasszonyának” könyve, The Edible Woman címmel 1969-ben jelent meg, 2020-tól pedig Csonka Ágnes fordításában végre magyarul is olvasható. 

nő
A magyar borító Julia Geiser illusztrációjával

Atwood – akinek aztán a valódi hírnevet az 1985-ös A szolgálólány meséje hozta el – Az ehető nőt „a University of British Columbiáról csórt üres vizsgalapokra” írta még 1965-ben. Visszaemlékezése szerint egy cukrászda kirakatában marcipán disznókat nézegetve merült fel benne a regény gondolata, de az is lehet, hogy a Woolworth’s áruházban látott Miki egér alakú sütemények láttán. Mindenesetre a szimbolikus kannibalizmus erősen foglalkoztatta ebben az időszakban, az esküvői torták cukorból készült menyasszonyai és vőlegényei különösen érdekelték. Némi huzavona után a könyvet négy évvel a megírását követően adták ki, így az esemény éppen egybeesett a feminizmus észak-amerikai felívelésével. Az írónő azonban – ahogyan a bevezetőben is olvasható – nincs megáldva látnoki képességekkel, pont emiatt nem nevezni a mozgalom termékének a művet, bár Betty Friedan és Simone de Beauvoir feminista-egzisztencialista gondolatai kétségtelenül hatással voltak rá.

nő
Margaret Atwood az 1970-es években (John Reeves fotója)

„Meg akartál semmisíteni engem, igaz? (…) Meg akartál emészteni.”

A regény főszereplője Marian McAlpin, akinek tulajdonképpeni feminista kérdéseket felvető jellemfejlődése munkahelyén, egy piackutató cégnél a felső szinten dolgozó, a lejjebb található nőkkel nem érintkező férfiak döntéshozatali elitjének jelenségétől, a liberális-konzervatív ellentéteken át a családi közösségről alkotott képekig kiterjed. Az alapkoncepció nem újkeletű – a házasság kérdéskörén keresztül ismerjük meg Mariant és pszichoszomatikus tünetekkel tarkított identitáskeresését. Atwood mindezt a mű második részétől az E/1-ből E/3-ba váltó fogalmazásmóddal teszi tökéletesen egyértelművé – aprónak tűnő, mégis kulcsfontosságú írói lépés.    

A történetben a lány saját teste felett veszíti el az uralmat, amit – ha az embert be tudja szippantani a mondanivaló, és el tud tekinteni attól, hogy nem a klasszikus értelemben vett cselekménydús, hanem egy igen komoly motívumstruktúrára építő alkotással van dolga – nagyszerűen követni lehet az ételeket és az étkezéseket leíró jelenetekben. Így jutunk el az „egy szelet műanyag sajt két megkeményedett habfürdődarab között, néhány cafat sápatag zöldség társaságában”-tól szép lassan az „egyáltalán semmit nem vagyok képes megenni”-ig. A könyv tehát a társadalmi elvárások által majdhogynem elfogyasztott nő kálváriája és ibseni felismerése között ingadozó élethelyzetét festi le, mindezt a szimbolizmus igen kifinomult alkalmazásával.

„Tehát ez a tárgy itt hozzám tartozik. A vállára hajtottam a fejemet.”

– mondja a regényben vőlegényéről Marian. A családmítosz tekintetében viszont nem csupán arról van szó, hogy a passzív-önfeláldozó anyaképet egyszerűen megsemmisíti a feminizmus jelensége. A kötetben karakter-alternatívaként jelennek meg az egyes – néhol egészen a korai feminizmus radikális értelmezéséig terjedő – családfelfogások. A konzervativizmus kalitkájába zárt gyermektől a nemi hovatartozása miatt kiszolgáltatott barátnő szerepén át az önállóságát a természet felsőbbrendűségének vallási fanatizmussal történő hirdetésével alátámasztó lakótársig, a női szempont egyáltalán nem kollektív módon mutatkozik meg. 

Hasonlóan a férfi sem. Jelen van természetesen a racionális, teljesítménycentrikus, társadalmilag megbecsült férfi képe, de megjelenik a társ belső konfliktusának felismerése az anyai szerep és a személyiség paradoxonjaként, valamint a kényszerű apaszerep karaktergyilkos értelmezése is. Sőt, a legszélsőségesebb pont magától a maszkulinizmustól sem áll távol.

nő
A könyvborítók önmagukban is megérnek egy misét

„Embernek lenni kezd túlságosan bonyolulttá válni.”

Nem egyszerű tehát – a főszereplőt talán leszámítva – azonosulásra ösztönző karaktert találni a regényben, ugyanakkor a téma miatt nem gondolom, hogy feltétlenül fel kellene vonultatni hasonlót. Valószínűleg felborítaná az identitáskeresés komplex problémáját, amely egyébként nem csak az ideális család mítosza és a karrier között feszül – megjelenik például a női szépség hangsúlyozása, majd ezzel szemben indokoltságának megkérdőjelezése, valamint a diplomás női élethelyzet szatirikus ábrázolása is.

Atwood 1979-ben azon a véleményen volt, tévedés azt feltételezni, hogy a könyv megírása óta minden megváltozott. „A feminista mozgalom nem érte el a céljait, és azok, akik azt állítják, posztfeminista időket élünk, sajnálatos módon vagy tévednek, vagy pedig már belefáradtak abba, hogy a témáról gondolkodjanak.” – írta. Manapság önmagát általában „rossz” feministának definiálja. Az eszmerendszer lényegét ugyanakkor többféle gondolatmenetben látja létezni, amelyek közül nem mindegyikkel tud azonosulni – az ő felfogása szerint a mozgalom esszenciája a következő: „A női jogok emberi jogok, mert a nők emberek. Ez nem egy bonyolult koncepció.”

Az ehető nőt mindazoknak kifejezetten ajánlom, akik nem bánják, hogy egy szimbólum fokozatosan bontakozik ki és kísér végig négyszázhatvan oldalt, emellett pedig azoknak, akik szerint – hiába telt el a regény megírása óta lassan 60 év – a kérdésfeltevések ma is aktuálisak. Abszurditás lenne például azt megkérdezni, az élet elvek vagy alkalmazkodás alapján működik? 

 

Források: 

Margaret Atwood: Az ehető nő (Jelenkor, 2020)

Lévai Katalin: A nő szerint a világ (Osiris, 2000)

1, 2, kép1, kép2, kép3, kiemelt

1 thought on “A nőiség Sargasso-tengerében – Az ehető nő könyvajánló

Comments are closed.