„Az egyetem számtalan kaput kitárt előttem” – Interjú Kovács Fannival és Hosszú Norberttel

+1
0
+1
0
+1
2
+1
0
+1
0
+1
0

Kovács Fanni és Hosszú Norbi a PTE diákjai voltak még néhány éve, most már sikeresek a munkájukban is, és a nevükkel is gyakran találkozhatunk különböző egyetemi eseményeknél. Őket kérdeztem arról, hogy mi történt velük a PTE-n és azóta.

Mutatkozzatok be, kérlek, hogy jobban megismerhessünk benneteket!

egyetem_kovács_fanniKovács Fanni: Jelenleg vállalkozóként tevékenykedem, előtte a PTE Bölcsészettudományi Karán végeztem, és pedagógia alapszakos bölcsészdiplomám van. Különböző hátrányos helyzetű gyermekcsoportokkal foglalkozunk, és az improvizáció kapcsán tréneri feladatkörben tudom kamatoztatni ezt a végzettségemet.

Rendezvényszervezéssel is foglalkozom, a Rockamarton Fesztiválon és a Fishing on Orfű fesztiválon dolgozom, ezenkívül Norbival közös projektjeink vannak. Az Improvokál társulatnál – ahol színházi improvizációval foglalkozunk – művészeti vezető vagyok, és a Motolla – Kreatív Üzem, ami mindenféle fajta dologgal foglalkozik, ami mi vagyunk, ami szolgáltatás, az hozzánk tartozik. Legyen az akár egy csapatépítő tréning, lakodalom, ceremóniamesterkedés vagy művészeti tábor.

egyetemHosszú Norbert: Végzettségem szerint moderátor vagyok, és andragógiát végeztem, azon belül is művelődésszervezést. Az egyetemi évek mellett belecsöppentem az Improvokál társulatba, ami egy véletlennek volt köszönhető, és most a társulat szakmai vezetője vagyok. A kreatív projektjeink mellett én a piros Orr Bohócdoktorok Alapítványnál is dolgozom, illetve egy pici mellékvágányként én is dolgozom a Fanni által említett fesztiválokon. 

Miért pont a PTE-t és a szakotokat választottátok? 

Hosszú Norbert: Kollégista voltam középiskolában is, és egy volt kollégista társam ajánlotta Pécset és a moderátor szakot, ami akkor egy OKJ-s szak volt, és ez az én profilommal összefüggött. Utánanéztem, nagyon tetszett, és miután felvételt nyertem a PTE-re, nagyon boldog voltam.

Miután elvégeztem ezt a szakot, utána úgy éreztem, hogy a város, az emberek és a tudás is, amit megszereztem, az nem akar elereszteni, így egy alapképzésre is felvételiztem, ahova fel is vettek, és megszereztem a diplomámat. Én is és Fanni is egyetem mellett folyamatosan dolgoztunk, kivettük a részünket a közösségi életből és a közösség építéséből. 

Kovács Fanni: Szigetvári vagyok, így Pécs elég kézenfekvőnek bizonyult. Először nem vettek fel a BTK-ra, egy ponttal csúsztam le, de utána sikeresen elvégeztem a felnőttképzést és mellette dolgoztam folyamatosan. Pécs és a PTE számomra mindig is evidens volt, hogy ide fogok jönni.

Hogyan építettétek a közösséget? 

Hosszú Norbert: Fokozatosan haladtunk apró lépésekből magasabbra. Én is és Fanni is a gólyatáborokban seniorok voltunk, különböző rendezvényeken vállaltunk munkákat, utána szakos képviselők lettünk, a Pécsi Egyetemi Napokon csapatot indítottunk és versenyeztünk mi is. Az összegyetemi körforgásba is bekerültünk, emellett a seniorkodás után Fanni fő senior lett a BTK-n, a seniorok anyukája több éven át. 

Kovács Fanni: Norbi rendszeresen speakerkedett a gólyatáborokban, de nem csak egy karon. Az utóbbi 3-4 évben, hiába nem vagyunk egyetemisták, akkor is visszajárunk senior képzéseket tartani különböző karoknál. A BTK-n fejlesztettük ki, hogy milyen is egy senior tréning, és így több helyre is elhívtak minket a PTE-n belül. 

Hosszú Norbert: Az Improvokál társulatnak van egy nyitott műhelye, a PISZE, Pécsi Improvizációs Színház Egyetemistáknak. Amikor nincsen pandémia és a normál kerékvágásban mennek a dolgok, a Szenes Klubban minden kedden 6 órakor kezdődik. Ide várunk minden vállalkozó kedvűt, aki ki akarja magát próbálni az impróban vagy fejlesztené a kommunikációs készségét, kiállását vagy a magabiztosságát. Ezt még egyetemistaként kezdtünk el, ennek is nagy közösségformáló ereje van. 

Mit adott nektek a PTE? 

Hosszú Norbert: Ott ismertük meg egymást, így a társamat adta. Továbbá a kitartásunkat, nyitottságunkat és elhivatottságunkat a PTE-nek tudom be. Én hátrányos helyzetű gyerekként nőttem fel, és az egyetem számtalan kaput kitárt előttem, nem gondoltam volna, hogy ilyen dolgokban fogok részt venni. A PTE rengeteg lehetőséget adott nekünk, amivel tudtunk élni, és anélkül nem tartanánk ott, ahol most. Az egyetem nagyon sok lehetőségeket kínál, ezeket ki kell használni, mert nagyon jó dolgok tudnak születni belőlük.

Kovács Fanni: Több olyan rendezvényen is részt vettünk, amik ha nem lettünk volna PTE-sek, biztosan nem találnak meg minket. A barátaink nagy részét, akikkel mai napig tartjuk a kapcsolatot, az egyetem keretein belül ismertük meg. 

Sok sikert kívánok Fanninak és Norbinak a jövőben is, és biztosan hallhattok még róluk az egyetemen is!

Képek forrása: kiemelt; 1. 2.