Mi a véleményed?
+1
3
+1
1
+1
+1
+1
+1
+1

2020 egy rendkívüli év volt mindenki számára. A COVID-19-vírus szinte mindenre rányomta a bélyegét. A járvány okozta rendkívüli körülmények új kihívások elé állították az Általános Orvostudományi Kart is, és ahogy a világon mindenkitől, úgy tőlünk is rendkívüli alkalmazkodást, rengeteg lemondást, eddig ismeretlen megoldások bevezetését követelték meg. Az oktatás terén és a kar egyéb rendezvényeinél is főszerepet kapott a prevenció, így idén csak olyan programok kerültek megrendezésre, amelyeknél tarthatóak voltak a szigorú járványügyi óvintézkedések. Következzen ezek közül néhány:

Január

Január 6: Újévi koccintásra gyűltek össze a Klinikai Központ, a Gyógyszerésztudományi, valamint az Egészségtudományi Kar vezetői

Január 14: Országosan egyedülálló műtétet hajtott végre dr. Gerlinger Imre professzor, a Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti Klinikájának vezetője, és dr. Martin Chovanec professzor

Január 15: Nyílt Nap a középiskolás diákok és szüleik részére

Január 22: Pécsre látogattak a MedTech4 Europe szakmai képviselői

Január 27-28. és január 29-30.: “A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása az egészségügyben” – képzés az ÁOK dolgozóinak és hallgatóinak

Január 29: Megtörtént az első olyan gerincvelői eredetű izomsorvadás-kezelés a Klinikai Központban, amelyet 18 év alatti beteg kaphatott meg

Február 

Február 11: Nők a tudományban konferencia

Február 19: Magyar Ápolók Napja 

Február 20: IME XV. Regionális Egészségügyi Konferencia

Február 20: “A NAGY ORVOSKARI #LÉPCSŐFUTÁS!” – először az ÁOK történetében

Február 26.-28: Az Általános Orvostudományi Kar és a Gyógyszerésztudományi Kar közös Tudományos Diákköri Konferenciája 2020

Február 29: Ritka betegségek világnapja

Március

Március. 3-4: IMDC- Innovation Methodologies for Defence Challenges 2020 konferencia

Március 6: Hova Tovább?! – tájékoztató nap a PTE ÁOK hallgatói számára

Március 7: A PTE ÁOK Testnevelés- és Mozgásközpont tavaszi Fitnexx szabadidősport programot szervezett az ÁOK és Klinikai Központ dolgozóinak és családtagjainak

Március 3: A hasüregi daganatok terjedésének új módját azonosították pécsi kutatók

Március. 10.-30: Wei Xiang képzőművész jótékonysági kiállítást tartott a Gyermekgyógyászati Klinikáért

Március 12: A PTE elsőként csatlakozott az Európai Unió „Európai Egyetemek” kezdeményezéséhez

Március 12-22: Oktatási szünet 

Március 17: Elkezdődött az új fogászati, elméleti tömb kivitelezése

Március 18: A PTE Klinikai Központja egy Koronavírus Ellátó Központot állított fel a volt Megyei Kórház épületében. 

Március 21: Rendhagyó Teddy Maci Családi Nap az online térben

Március 22: A pécsi virológiai kutatócsoportnak sikerült elsőként hazánkban meghatározni a koronavírus teljes genetikai kódját

A Pécsi Tudományegyetem 2020. március 23-tól távoktatásra áll át a koronavírus-járvány miatt elrendelt vészhelyzetben.

EZT OLVASTAD MÁR?  Ez történt idén: június

Április 

Április 24-30: WHO Immunizációs Hét 

Április 28: Megtörtént az első beteg vérplazma terápiája, amelynél koronavírusból kigyógyult betegek vérplazmájából kivont antitesteket használtak fel

Április 28: Országos lakossági szűrővizsgálatba kezdtek a hazai orvostudományi egyetemek, amelybe a pécsi hallgatók is aktívan bekapcsolódtak.

Május

Május 4-8: PTE International Spring

Május 22: Az állandó készültségben lévő egészségügyi dolgozók kitartásáért és munkájáért köszönetképpen a Vizuál Tipp Kft. a Klinikai Központ Rákóczi úti bejáratát digitálisan átfestette

Május 23: I. Online sport- és egészségnap 

Június 

Június 3: „Chip-technológia alkalmazása a humán in vitro fertilizáció eredményességének javításában” – videokonferencia 

Június 9: Ember Arm – tanulékony művégtagot fejlesztenek a pécsi orvoskar és műszaki kar kutatói

Június 24: Új, biztonságos játszóteret avattak a Gyermekgyógyászati Klinika udvarán

Július

Július 9: Megtörtént az első nusinersen-kezelés a Gyermekgyógyászati Klinikán

Július 23: Rendkívüli koponyaműtétet végeztek egy daganatos betegen a Fül-Orr-Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinikán

Augusztus

Augusztus 24-25. és augusztus 26-27: “A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása az egészségügyben” – képzés az ÁOK dolgozóinak és hallgatóinak 

Augusztus 28-30: IV. Kihívás Napja – orvosok, nővérek, egészségügyi dolgozók és betegek a Balaton körül 

Szeptember 

Szeptember 7: Megkezdődött a 2020/21-es őszi szemeszter szorgalmi időszaka

Szeptember 24-26: 4. Pécsi Tanuló Fesztivál

Október

Október 7: Díjat nyert a Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportja 

Október 31: Halloweeni tökfaragó verseny

November 

Novemberben kiterjesztették – a korábban csak ötöd-, és hatodévesekre vonatkozó – kirendeléseket és az önkéntességre való felhívásokat az általános orvostanhallgatók összes évfolyamára, valamint minden további egészségügyi hallgatóra. 

November 16: XXI. TDK Szalon

November 16: A tolerancia nemzetközi napja

November 25: Dékány Miklós Emléknap 

November 27-28: Interdiszciplináris Doktorandusz Konferencia

November 27: Kutatók Éjszakája 

November 30: PTE Innovációs Nap 

December 

December 8: Virtuális tárlaton is megtekinthetjük mostantól a PTE Táncegyüttes “Maszkban is menő vagy” fotósorozatát

December 9: Új, non-invazív vizsgálati módszer fejlesztésről publikált az Élettani Intézet kutatócsoportja, amely a korai stádiumú májzsírosodás, illetve májfibrózis kimutatását teszi lehetővé

December 15: Cukorbeteg gyerekeknek segítő, virtuális kisállattal nyert nemzetközi innovációs bronzérmet a Pécsi Tudományegyetem csapata.

December 17: Antibakteriális kesztyűt fejlesztett a PTE és a Karma Pécsi Kesztyű

December 17: Közel 3,5 millió forintos adományt kapott a Gyermekgyógyászati Klinika

December 17: Folytatódott a szép hagyomány a PTE Klinikai Központjának Gyermekgyógyászati Klinikáján, és egy estére ismét mesebeli fényárban úszott a klinika belső udvara.

Forrás: https://aok.pte.hu/hu/hirek/hirarchivum

Kiemelt kép: https://aok.pte.hu/docs/dekan/image/kepes_hirek/13182_PTE_AOK_bejarat.jpg

Beillesztett kép: https://www.pecsma.hu/wp-content/uploads/2019/12/img_20191226_182800.jpg