Akkor és most 2. rész – Interjú Erát Dáviddal (Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar)

Mi a véleményed?
+1
+1
+1
+1
+1
+1
+1

“„Direkt szivatnak a tanáraim. Át se tudják érezni, hogy milyen diáknak lenni.” Szerintem nincs olyan diák, aki ne hallotta volna ezeket a mondatokat egy barátjától, osztálytársától vagy éppen önmagától. Sokszor érezhetjük úgy, hogy minden összeállt, hogy nehezebb legyen a mindennapunk és erre általában rátesz még egy lapáttal a tanulnivaló mennyisége is. Ebben a helyzetben általában a tanárok vannak leginkább hibáztatva. Viszont sokan elfelejtik, hogy az egykori tanáraink és a mostani oktatóink is voltak a mi cipőnkben, és ő nekik is biztos voltak olyan rossz napjaik és annyi teendőjük, mint nekünk. Persze más idők voltak az ő korukban, így nem is lehet teljesen párhuzmot vonni „akkor és most” között.” Mi most mégis megpróbáljuk. Akkor és most sorozatunk első részét itt érheted el. 

Erát Dávid, a PTE-BTK Szociológia tanszékén 2018 ősze óta dolgozik, főleg módszertani, demográfiai és szociológiaelméleti kurzusokat oktat. Kíváncsi voltam, mi vezérelte a tanári pálya felé, milyen tapasztalatokat szerzett eddigi munkássága során. Nem mellesleg, aki tanári pályán gondolkozik, annak szuper motivációt és megerősítést jelenthetnek a Erát Dávid válaszai. 

Manapság egyre kevesebben mennek tanárnak, főleg egyetemi oktatónak. Mi az oka annak, hogy te ezt a pályát választottad?

Erát Dávid: Hát igen, ez egy hosszú folyamat eredménye volt – bár jobban hangzana, ha azt mondanám, hogy BA első évétől szociológiát akartam oktatni. Igazából terveim szerint elsősorban zenész lettem volna, aztán az egyetemi éveim alatt szépen lassan a szociológia felé húztam. Erről az akkori tanáraim (és jelenlegi kollégáim) tehetnek főleg, megszeretették velem a szakmát.

A mesterképzés elején gondoltam igazából először arra, hogy a tudományos pályán kellene maradnom. Az MA befejezése után egyből jelentkeztem is a PTE Demográfia és Szociológia Doktori Iskolába, ahol szerencsére éreztem, hogy jó döntést hoztam.

A PhD során döntöttem arról is, hogy egyetemen szeretnék elhelyezkedni. Egyfelől, az oktatás jól megfér és kiegészíti a mindennapos kutatómunkát: folyamatosan gondolatokat kell átadni, megértetni, a lehető legérdekesebb formában. Szerintem ezt napi szinten csinálni mindenképp hasznos, sokat tanul az ember – plusz jó kihívás kezdő társadalomtudósokkal megszerettetni a társadalomstatisztika módszertanát reggel 8.00-kor. Másfelől, a legtöbb példaképem aktívan oktat, természetesen részben követni akarom őket és hasonló hatással akarok lenni hallgatókra, mint amilyenek ők voltak rám.

Mit szeretsz a munkádban a legjobban?

Erát Dávid: Ez jó kérdés, általánosságban minden részével elégedett vagyok (talán az adminisztratív feladatoktól eltekintve). Az oktatás tekintetében jó érzés, amikor sikerül egy előadást tökéletesre megoldani, amikor minden passzolt, átment az anyag és még érdekes is volt. Kiemelten szeretem a szakdolgozati munkát egy-egy hallgatóval. E során nagyon jó megfigyelni, hogy három év tanulás után egy alapképzéses hallgató hogyan válik szépen lassan magabiztossá a területén, és hogy válik kollégává, amikor elkészül a művével.

Az oktatás mellett pedig a témáimban végzett kutatómunka minden elemét imádom. Hasonlóan a szakdolgozókhoz, az egyik legjobb pillanat amikor hónapok munkája összeáll egy cikkben, vagy ha valami érdekes eredmény mutatkozik. Ezeket jó megosztani, közölni, vitatkozni róla. Kicsit függője is az ember ennek az érzésnek.

Van olyan tanárod, aki tanított téged és most kollégák vagytok? Ha igen, ez milyen érzés?

EZT OLVASTAD MÁR?  Az endometriózis tudatosság hónapja

Erát Dávid: Mivel a PTE BTK Szociológia tanszékén végeztem a BA-t, MA-t, valamint a doktori iskolám is itt kap helyet, ezért tulajdonképpen két kivétellel minden jelenlegi kollégám tanított már BA szinten is. Őszintén, számomra szerintem furább volt, mint számukra. Teljesen nyitottan, befogadóan és közvetlenül kezeltek engem, kollégaként, nem pedig korábbi tanítványként.  Nekem időbe telt közvetlenebbé válnom, elhagyni a korábbi tanár-diák kommunikációs sémákat. De mostanra már belejöttem.

Mit gondolsz, mennyire adhat egy tanár betekintést a privát életébe? Gondolok itt legfőképp a közösségi platformokon megosztott tartalmakra. Mennyire fontos a közvetlenség? Mik ennek a pozitívumai, illetve negatívumai?

Erát Dávid: Nehéz válaszolni a privát élettel kapcsolatos kérdésre. Szerintem a közösségi médiában nem gond, ha a hallgatók látják az oktatóikat – mi is emberek vagyunk. Természetesen, a privát élet összes szegmensét nem lehet az egyetemre behozni, mert egy bizonyos határ után viszont ez az oktatás kárára mehet.

Ugyanakkor, határok mellett én inkább a közvetlenség pártján vagyok. A hallgatóim látnak a közösségi platformokon, tegező viszonyban is vagyunk, egyénileg is bármikor megkereshetnek. Szerintem ez hasznos, főleg a tudásátadás szempontjából: ha jobban ismerem a hallgatókat, jobban tudom mire figyeljek oktatás során, vagy éppen ők lehetnek motiváltabbak a kérdéseik feltevésére, ami mindenképpen hasznos.

Szerintem a közvetlenségnek és annak hiányának is lehetnek előnyei és hátrányai. A közvetlenség hasznos, mert a hallgatók több kérdéssel tudnak az oktatóhoz fordulni, de túl informális viszonyok esetén inkább baráti beszélgetés lesz az óra, mintsem tényleges oktatás. A távolságtartás pedig előnyös lehet, mert fenntartja az oktató-hallgató dinamikát, ugyanakkor egyes esetekben túlzó lehet és megközelíthetetlenséget sugallhat – és ki szeret félni az oktatójától?

Milyen tanácsot tudnál adni annak, aki szintén ezen a pályán gondolkozik?

Erát Dávid: Mivel az oktatói munka szerves része a tudományos pályának, elsősorban ott kell döntést hozni. Ha MA után valaki PhD megszerzésében gondolkozik (mely közben kezdhet oktatni), akkor a területén olyan témát érdemes választani, ami iránt gyerekesen rajong. 

Oktató, és kiemelten jó oktató az lehet, aki a területén belül valami iránt ilyen szervesen tud rajongani: ez az az energia, amit a hallgatóknak át kell adni. Minden korábbi oktatómban (és jelenlegi kollégámban) közös motívum, hogy – a saját stílusukban persze – meg tudták mutatni azt, hogy miért választották a szakmán belül az adott témát, és miért szeretik is azt. Természetesen, ez egy hosszú szakmai és önismereti folyamat része.

1 thought on “Akkor és most 2. rész – Interjú Erát Dáviddal (Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar)

Comments are closed.