jog_pecsi_egyetemistak_magazinja

A PTE ÁJK a legjobb vidéki jogi kar

+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

A vírushelyzet miatt az egyetemen több kar már rendhagyó módon kezdte ezt az évet, ám voltak, akik később álltak át a digitális oktatásra. A Pécsi Tudományegyetem Állam -és Jogtudományi Kara hibrid oktatással kezdte meg az idei a tanévet, majd fokozatosan áll át az online tanításra. 

A nehézségek ellenére ebben az évben ismét elnyerte a legjobb vidéki jogi kar díját a HVG 2021-es felsőoktatási rangsorában. A felmérésen olyan szempontokat vettek figyelembe, mint, hogy hányan jelölték meg első helyen a karokat és szempont volt a felvettek pontjának átlaga, a nyelvvizsgával rendelkezők aránya, illetve azoknak a számát is figyelembe vették, akik a tanulmányi versenyben elértek valamilyen helyezést.

Dr. Fábián Adrián dékán szerint ez a siker annak köszönhető, hogy a járványhelyzet alatt gördülékenyen vették a kialakult akadályokat és ezzel együtt fejlődhettek és előre haladhattak. Véleménye szerint ezeknek a rangsoroknak jelentősége van, mivel bebizonyosodhatott az, hogy az eddig megtett erőfeszítések végül kifizetődhettek. Úgy gondolja, hogy a törekvéseik nem állhatnak meg, folyamatos fejlődésre összpontosítanak, illetve arra, hogy a hozzájuk jelentkezők minél pozitívabb, modernebb képet kapjanak a karról. Ehhez egy új, háromdimenziós virtuális sétára nyílik lehetőség a kar honlapján, így a felvételizők beleláthatnak az egyetemi életbe, ha a nyílt napon nem adódna rá lehetőségünk személyesen megtekinteni azt. 

A jelenlegi hallgatók több ösztöndíjra pályázhatnak idén is. A járványügyi helyzetnek az egyetem igyekszik megfelelni, de emellett egy rugalmas, online környezetet kíván kialakítani a tanulóknak, így megkönnyítve számukra a nehéz tanulási helyzetet. A kar célja, hogy az elkövetkezendő években is minél több hallgatóval legyenek gazdagabbak, illetve, hogy a tanulók elégedettetek lehessenek a kar által biztosított lehetőségekkel és az oktatással. 

A HVG rangsora ide kattintva érhető el.