A pszichológia szakról egy végzőstől

+1
4
+1
0
+1
6
+1
0
+1
1
+1
0
+1
0

A középiskolai évek folyamán talán az egyik legnehezebb döntés, a február 15-ére datált továbbtanulási sorrend leadása. Minden végzős igyekszik a legtöbb információt megszerezni a számára legtesthezállóbb szakról, egyetemről és a legjobb mellett elköteleződni. Akik elképzelésében már körvonalazódott, hogy a PTE-n szeretnék folytatni tanulmányaikat, valamint érdeklődnek a humán szakok iránt, vagy akár azoknak, akik még tétováznak a választással kapcsolatban, egy interjúban szeretnénk segítséget nyújtani. A következőkben Pfaff Kinga, harmadéves, alapszakos hallgatót kérdezem arról, hogy milyen az élet a BTK egyik legnagyobb szakán, a pszichológia szakon. 

Miért választottad a pszichológia szakot?

Pfaff Kinga: Mindig is szerettem emberekkel körül venni magam az életem számos területén, például a hobbijaimban. Így egyértelmű volt, hogy a munkámat is ilyen szempontok szerint fogom megválasztani, ezért a későbbi hivatásomat szenvedéllyel végezhetem. Mindig érdekelt a dolgok miértje, így az emberi gondolkodás és viselkedés mozgatórugói is. Valamint úgy gondolom a mai nyüzsgő mindennapokban mindenki számára, így számomra is hasznos az önismeret fejlesztése, a befelé figyelés, ami pozitív következményekkel társul.

Milyen tapasztalataid vannak a szakkal kapcsolatban?

Pfaff Kinga: A PTE pszichológia képzése a legjobb választásom volt eddigi életemben. Bár rengeteg hallgató választja ezt a szakot magyar, illetve angol nyelven is, mégis úgy érzem mintha lenne egy erő, ami összetart minket, egy nagy családhoz tudom hasonlítani a szakot. A tanáraink is rendkívül közvetlenek, jó viszonyt ápolunk velük, és ami még fontosabb, szakmailag is kifogásolhatatlanok és elhivatottak. Az óráink, legyen az előadás vagy gyakorlat, túlnyomó részben olyan közvetlen hangulatban telnek, hogy bármikor bátran feltehetjük kérdéseinket, vagy vitába kezdhetünk, ahol a különböző véleményeinket ütköztethetjük.

Milyen elvárásokra számíthat, aki a pszichológia szakot választja? 

Pfaff Kinga: Tárgyakban bővelkedik ez a szak, hiszen a pszichológia sokszínűsége miatt rengeteg terület vár bemutatásra az alapszakon, melyek segítségével a későbbiekben eldönthetjük, hogy melyik mester szak érdekel minket a legjobban. Én úgy gondolom, minden tárgy teljesíthető bizonyos mennyiségű energia befektetésével.

Minden szakon vannak szóró tantárgyak, a pszichológia szak esetében szerinted melyek a legnehezebben teljesíthetők?

Pfaff Kinga: Nálunk ez kétségtelenül a biológia. Ettől se érdemes tartani, hiszen abszolút teljesíthető és hasznos is. Jól tud esni, amikor egy későbbi témában visszaköszön egy-egy latin fogalom, vagy idegrendszeri példa, és van egy alap tudásunk már hozzá.

Elég nagy számú szakról beszélünk, milyen a pszichológia hallgatók közössége?

Pfaff Kinga: Sok jó ember kis helyen is elfér. Mondjuk az egyetemünk nem kicsi, de mindenképp sokan vagyunk és jó emberek. Pont emiatt számomra az egyik legkedvesebb része a szaknak az összetartásunk. Már a gólyatáborban akkora törődéssel állnak hozzánk a seniorjaink, hogy szinte második anyukáink/apukáink szerepébe bújnak. Az évek során se engedik el a kezünket, hiszen számos programot szerveznek (kocsmatúrák, szakestek), ezzel is összekovácsolva a közösséget. A Pszieszta (Pécsi Pszichológus Napok) programjai is remek lehetőséget nyújtanak arra, hogy jó közegben vehessünk részt érdekesebbnél érdekesebb előadásokon.

Milyen ösztöndíj lehetőségeket nyújt a szak a hallgatók számára?

Pfaff Kinga: Kifejezetten pszichológia hallgatók számára tudomásom szerint nincs ösztöndíj, viszont mivel könnyű jó átlaggal teljesíteni a szemesztereket, ezért a tanulmányi ösztöndíj elnyerése nem nehéz feladat. 

Végzős pszichológia hallgatóként milyen ambíciókkal tekintesz a jövőbe?

Pfaff Kinga: Én mindenképp Pécsen fogom folytatni a mester szakot, nagyon hozzám nőtt a PTE, úgy érzem ezen az egyetemen és ezen a szakon van még dolgom.

Végezetül, milyen tanácsot adnál a pszichológia szak iránt érdeklődő, idén érettségizőknek? 

Pfaff Kinga: Elsősorban sok sikert kívánok nekik a felvételihez, remek szakot választanak és nem fogják megbánni! Vegyenek részt minél több pszichos eseményen, alakítsanak ki társaságokat és vigyék tovább a pécsi pszichológia jóhírét! Remélem találkozunk a jövőben! 

Köszönöm az interjút Pfaff Kingának és reméljük, mindenki hasznos információkkal gazdagodott és szeptembertől beleveti magát a pszichológia tanulmányozásába a PTE falai között.