A pécsi gyógyszerész szak egy gólya szemével – interjú Ángyán Virág elsőéves hallgatóval

Mi a véleményed?
+1
2
+1
+1
+1
+1
+1
+1

Az érettségi időszakhoz közeledve diákok ezreinek kell ismét eldöntenie, hogy középiskolás éveik végéhez érkezve hól kívánják folytatni tanulmányaikat. Nekem anno 2019 tavaszán nem esett nehezemre választani, hiszen már egy évvel korábban a Középiskolások hete nevű, az Általános Orvos és Gyógyszerésztudományi karok által szervezett táborban beleszerettem a gyógyszerészeti hivatásba. Egy hét alatt betekintést nyerhettem az orvos-, fogorvos- és gyógyszerésztanhallgatók mindennapjaiba, az ott tanuló diákok és oktatók jóvoltából. Közben új barátokat is szereztem és megismerkedhettem az egyetemisták számára fontos helyekkel is, mint a kari épületek vagy épp a legjobb romkocsmák. És most másodéves hallgatóként azt kell hogy mondjam, hiteles információkat kaptam a képzés pozitívumait és árnyoldalait tekintve egyaránt és rengeteg jótanáccsal is gazdagodtunk.

Jóllehet a gyógyszerész szak nem a könnyűségéről híres, a legtöbb oktató azonban jóindulatú és segítőkész, a közösség pedig összetartó akár egy család. Így bár a 10 félév alatt szembesülünk néhány nehézséggel, azokkal nem kell egyedül megküzdenünk.

Saját tapasztalataimon túl, pedig elhoztam nektek Ángyán Virággal készített interjúmat, aki egy évvel ezelőtt még a nagy döntés előtt állt, most pedig boldogan erősíti a gyógyszerészhallgatók sorait.  Virág szívesen válaszolta meg kérdéseimet és mesélt az első szemeszterben szerzett tapasztalatairól:

Miért a PTE GYTK-t választottad?

Ángyán Virág: Gyerekkorom óta biztos voltam benne, hogy olyan munkát szeretnék végezni életem során, amivel segíthetem az embereket és biológiával, kémiával foglalkozik.  Eleinte az orvosi felé húzott a szívem, azonban utolsó pillanatban mégis sorrendet cseréltem és a GYTK került az első helyre. Ezt a döntésemet nem bántam meg, mert rájöttem, hogy a kémia közelebb áll hozzám és a gyógyszerészet is egy nagyon fontos és humánus hivatás.

Elképzeléseidhez képest milyen az egyetemi élet? 

Ángyán Virág: Erre a jelenlegi helyzet miatt elég nehéz válaszolni, hiszen nincsen tapasztalatom arról, hogy milyen lenne normál helyzetben az egyetem és az ahhoz tartozó egyetemi élet. Ha az online oktatást nézzük, akkor az elképzeléseim szinte azonosak voltak, mint ami a valóság.

Milyen a közösség? Van kire támaszkodnod? 

Ángyán Virág: Szerencsére a közösség fantasztikus. Nem véletlen mondják, hogy a GYTK olyan, mint egy nagy család. Maximálisan segítjük és támogatjuk egymást, bármiről legyen szó. A mostani helyzetben különösen szükségünk van egymásra és nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy ilyen közösséghez tartozhatok.

Mik a tapasztalataid a hibrid oktatással kapcsolatban?

EZT OLVASTAD MÁR?  Ismerjétek meg a gyógyszerésztudományi kart! - Miért válaszd te is a GYTK-t?

Ángyán Virág: Az online órák többsége gördülékenyen valósult meg, mind az oktatók, mind a hallgatók részéről. Én személy szerint sokkal jobban élveztem a jelenléti órákat és nagyon várom, hogy teljesen visszaállhassunk az eredeti rendszerbe. Azt érzem, hogy a sok online óra teljesen elveszi tőlünk az egyetem varázsát és sajnos kicsit személytelenné válik az egész.

Melyik óra volt a kedvenced?

Ángyán Virág: Talán az analitika gyakorlatokat mondanám a kedvencemnek, mert ott lehetőségünk volt rengeteg reakciót elvégezni, amiket eddig csak elméletből ismerhettünk.

Hogy éled meg a vizsgaidőszakot?

Ángyán Virág: Az elején még nagyon lelkes voltam, viszont a vége felé közeledve eléggé elfáradtam. Szerencsére már csak egy vizsgám van hátra, úgyhogy látom a fényt az alagút végén.

Ha lehetne mit tanácsolnál az egy évvel ezelőtti énednek? Újra ezt a szakot jelölnéd meg elsőként?

Ángyán Virág: Biztos vagyok benne, hogy ha lehetőségem lenne visszamenni az időben, akkor is a PTE GYTK szakot jelölném meg elsőként. Az első félév elteltével is úgy érzem, hogy jó helyen vagyok és jó döntést hoztam. Az egy évvel ezelőtti énemnek azt tanácsolnám, legyen még magabiztosabb, mindig csak előre tekintsen és bízzon az útban, ami előtte áll.

Ajánlanád ezt a szakot és egyetemet a most felvételizőknek?

Ángyán Virág: Teljes mértékben.

Mit üzennél a jövőbeli rózsaszín gólyáknak?

Ángyán Virág: Azt, hogy bízzanak magukban és céljaikban maximálisan. Sok sikert és kitartást kívánok nekik az érettségihez és az előttük álló úthoz. A GYTK tárt karokkal várja őket és sose felejtsék el, hogy #csakarózsaszín.

Ezt magam sem mondhattam volna szebben. Ha szereted a biológiát és a kémiát és tudásoddal szeretnél embereknek segíteni, a tudományos világ része lenni vagy épp a gyógyszerekről és magisztrális készítményekről többet tudni, itt a helyed.