pecsi_egyetemi_napok

A pécsi egyetemisták fesztiválja, avagy a Pécsi Egyetemi Napok

+1
2
+1
0
+1
6
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Az egyetemi évek életünk egyik legmeghatározóbb időszaka. A tanulás mellett kiemelném a közösségi élet, a kikapcsolódás fontosságát is, hiszen a szellemi frissességre szükség van a szorgalmi időszakban és az azt követő vizsgaidőszakban ugyancsak. Nálunk Pécsett rengeteg lehetőség van a kikapcsolódásra, bulik, koncertek, de aki ezt nem preferálja, színházaink, múzeumok tárháza ad lehetőséget kipihenni a vizsgák, zárthelyi dolgozatok fáradalmait. Ehhez kapcsolódóan szeretném bemutatni a Pécsi Egyetemi Napokat, ami már a 90-es évektől kezdődően fontos szerepet kapott az egyetemisták és a pécsiek életében egyaránt.

PEN

A mozaikszó a Pécsi Egyetemi Napokat jelenti, mely Pécsi Tudományegyetem hallgatói, valamint pécsi lakosok részére kerül megrendezésre az EHÖK, azaz az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat szervezésében. 

Története 

Kezdete a 90-es évek elejére tehető, az akkor Janus Pannonius Tudományegyetem hallgatóinak rendezték. A pécsi lakosok számára is nagyon muris esemény volt, a fiatalok a belváros utcáin beöltözve, hangszerekkel felvonulva szórakoztatták magukat és természetesen a kisebbektől az idős korosztályig szívesen nézték őket, sokkal inkább hasonlított családias hangulathoz, hiszen ekkor még nem volt több tízezer hallgatója az egyetemnek. Ennek a pár napnak a célja a 21. században sem változott: összehozni az egyetem hallgatóit, nem számít, hogy ki mit tanul, mi a szakterülete. Idejét tekintve szinte mindig április végén, a vizsgaidőszak előtt került megrendezésre.

Napjaink

2000-ben az ország legnagyobb egyeteme a Pécsi Tudományegyetem lett, mely hatással volt a PEN-re is, a családias hangulatot már nem tudták megőrizni, így a 2000-es évek legelején nem volt sikeres a fesztivál, majd 2006-ban egy új időszámítás kezdődött az egyetemi közösségi életben. 2006 és 2008 között a pécsi Zsolnay-gyár adott helyszínt a fesztiválnak, melyen körülbelül 40 külföldi és magyar zenekar lépett fel, szerencsére a változás sikernek örvendett, többször teltházas napokat tudhattak a szervezők maguk mögött. 2009-ben tágasabb helyre, az egykori Pécsi Bőrgyár területére költöztették, és csaknem 60 zenekarnak adott lehetőséget megmutatkozni. 2013-ig, 2 év kihagyással ugyan, de a helyszín maradt, 2014. és 2018. között a Zsolnay-negyedben szórakozhattak az bulizni vágyók. Az utóbbi évek sikerességének köszönhetően a PEN kinőtte helyszínét, így 2019-ben először az Expo Center helyszínére került az esemény, ami a 2020/21-es években az ismeretes koronavírus járvány miatt elmaradt. A fellépők sokan Pécs rendkívül színes zenei életéből kerültek ki, de az ország legnagyobb zenekarai és sok külföldi is színpadra lépett. Ilyenek például: Jonas Blue, Halott Pénz, Punnany Massif, Wellhello, 30Y, Brains, Vad Fruttik, Bëlga, Krafty Kuts, Kowalsky meg a Vega, Szabó Balázs Bandája, Intim Torna Illegál, Fish!, Blahalouisiana, Magashegyi Underground, Tankcsapda, Necc Party. Arra érdemes egyetemistáknak is lehetőség nyílt tehetségkutatón megmutatni magukat, 2017 óta a PTE Hangja néven ad ennek keretet. 

pecsi_egyetemi_napok

Interjú

Mint már feljebb is említettem, a fesztivál célja a közösség összehozása, a felhőtlen szórakozás, kapcsolatok építése, az, hogy a hallgatók ismerjék meg egymást. Ennek egyik eszköze a Diákrektor Választás, három évtizede hagyomány, kisebb változásokkal. Ha valaki számára nem ismeretes ez, vagy szeretne róla többet megtudni, ajánlom az alábbi interjút, melyet dr. Hosszú Krisztinával készítettem, aki az EHÖK csapatát erősítette két éven keresztül, így aktívan részt vett a PEN, valamint a Diákrektor Választás szervezésében.

Mesélnél kérlek arról, hogy mi is az a Diákrektor Választás?

pecsi_egyetemi_napokHosszú Krisztina: A Diákrektor Választás tulajdonképpen egy karok közötti kreatív verseny, ahová minden kar saját belátása szerint indíthat egy-egy csapatot. Minden csapatnak valamilyen fantázia névvel kell rendelkeznie, amiben szerepel a PEN szó. A névválasztás azért is fontos, mert e köré építik a későbbiekben a csapatok a “brand-jüket”, a jelmezt, a zászlót és minden egyebet. A nevezés után a csapatok saját egyetemi karukat képviselve mérik össze tudásukat különféle eseményeken, versenyeken, aminek utolsó állomása a Pécsi Egyetemi Napok.

 

 

 

 

Milyen feladatokat kell teljesíteniük a csapatoknak?

Hosszú Krisztina: Mivel a Diákrektor Választás hónapokig tart (2-3 hónap), így a csapatoknak, csapattagoknak sokszínű feladatokban kell részt venniük. Ezek minden évben változnak, de van egy alap menete a versenynek, ami mindig része A Választásnak. Ilyen például a legelső Bemutatkozó Est, ahol megismerik egymást a csapatok, bemutatnak egy koreográfiát, vagy más egyéb kreatív módon ismertetik meg magukat a többi csapattal, szurkolókkal, zsűrikkel. Ilyen fontos esemény még például a 12 órás vetélkedő vagy a főzőverseny. Ezek mellett a csapatok kapnak “házi feladatokat” is, melyeket együtt kell megoldaniuk.

Hogyan történik a győztes csapat kiválasztása?

Hosszú Krisztina: A győztes csapat kiválasztása mindig nehéz dolog. A főbb eseményeken történő versenyeket, illetve a házi- és egyéb feladatokat (pl. zászló, jelmez stb.) zsűri pontozza, akik már szerepeltek korábbi csapatokban, illetve az EHÖK csapata. A pontrendszer alapján születik egy – többnyire nagyon szoros – végeredmény, amit a Pécsi Egyetemi Napok utolsó napján hirdetünk ki. A győztes csapat ezzel megkapja az egyetem kulcsát, más egyéb nyereményekkel karöltve.

Milyen hangulatban telnek a Diákrektor Választás napjai, hetei?

Hosszú Krisztina: Ha egyetlen szóval kellene jellemezni az egészet, az az izgalom lenne. Ezekben a hónapokban, a csapattagokban, a zsűrikben, a szervezőkben és a szurkolókban is végig ott van az izgalom. Nagyon szuper hangulat veszi körül az egész programot, hiszen a résztvevők az idejük nagy részét egymással töltik, folyamatosan újabb és újabb kihívások elé nézve. Aki már részt vett ilyenen, az igazán tudja mit is jelent a #ptecsalád. A versenyzőknek azért sokszor nincs egyszerű dolguk, rengeteg feladatot kell megoldaniuk, nem csak 1-1 eseményen, hanem szinte az összes szabadidejükben is. Azt sem szabad elfelejteni, hogy hallgatókról beszélünk, így mellette még – jobb esetben – tanulnak, ZH-znak is. De Én mindig mosolygó, vidám, izgalommal teli arcokat láttam végig, és ez az, ami miatt megéri! 

pecsi_egyetemi_napok

A Diákrektornak és csapatának, valamint a többi résztvevőnek van valami szerepe a PEN-en?

Hosszú Krisztina: A verseny nagy része a PEN előtti időszakban zajlik, azonban természetesen a PEN ideje alatt is akad dolguk a csapatoknak bőven. Fontos hagyomány az első napi felvonulás, amikor is a csapatok a Barbakán Térről átvonulnak a PEN helyszínére, jelmezben, zászlóval, jó hangulatban, amire a PTE Brass Band szolgáltatja a talpalávalót. A konvojhoz természetesen mindig csapódnak szurkolók, barátok, bulis arcok, így a fesztivál helyszínére érve egy egészen jó csapat jön össze. A második napon még egy utolsót versenyeznek a csapatok a bulizás mellett, a harmadik napon pedig levetítésre kerülnek az addigra leforgatott csapat kisfilmek, amiket a versenyzők közösen néznek meg. Ezt követően pedig kihirdetésre kerül a győztes csapat! Összességében az a legfőbb szerepük, hogy jól érezzék magukat és bulizzanak egy jót. A Diákrektor Választás remek alkalom arra, hogy a pécsi hallgatók megismerkedjenek más karok hallgatóival, Pécs városával, az egyetemi élettel, és hogy életre szóló élményeket és barátságokat szerezzenek. Szerintem, amelyik csapat vagy hallgató részt vesz rajta, az már nyertes!

pecsi_egyetemi_napok

Köszönöm szépen az interjút!

Szerencsémre mind a PEN-en, valamint a Diákrektor Választáson volt lehetőségem részt venni, azonban utóbbit elkezdtük, de a koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt 2020-ban ennek a vége elmaradt, a fesztivállal együtt. Többször vettem részt magán a „fesztiválon”, ahol rengeteg jó fellépő koncertjén jártam, emellett a hangulat is fantasztikus volt. Úgy gondolom, az Expónál nagyobb lehetőség van a PEN-nek kibontakozni, hiszen rengeteg a program és a koncert. Remélhetőleg, 2022-ben már a most egyetemre készülő fiatalok is pécsi egyetemistaként vesznek majd részt ezen a pár napon!

 

2 thoughts on “A pécsi egyetemisták fesztiválja, avagy a Pécsi Egyetemi Napok

Comments are closed.