pecsi-egyetemistak-magazinja-horvath-dominik-pte-ajk-hot-interju-kommunikacio

A kommunikáció szerepe szerintem kimagaslóan fontos ebben az időszakban – Interjú Horváth Dominikkal, a PTE ÁJK HÖT elnökével

Mi a véleményed?
+1
+1
+1
+1
+1
+1
+1
1

A tavalyi év a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát is számos kihívás elé állította, hiszen nagyon gyorsan át kellett állni a távoktatásra, és egy teljesen más napirendet kellett kialakítania mind az oktatóknak, mind a hallgatóknak. A záróvizsgák kivételével a tavaszi vizsgák online keretek között kerültek megrendezésre. Szeptemberben lehetőség nyílt a jelenléti oktatásra a járványügyi szabályok betartásával, emellett természetesen volt lehetőség az előadások online követésére, és a szemináriumokon való személyes részvétel helyett beadandó feladatok készítésére. Azonban már év elején is tudtuk, hogy október 23. után ismét átállunk a távoktatásra és a vizsgák is a tavaszi időszakhoz hasonlóan alakulnak majd. Most még tart a vizsgaidőszak, azonban a múlt héten biztossá vált, hogy a 2020/2021-es tanév tavaszi szorgalmi és vizsgaidőszaka is online formában valósul meg.

A tavalyi évről és a következő szemeszter menetéről és terveiről kérdeztem Horváth Dominikot, a PTE ÁJK HÖT ügyvivő elnökét.

Először is nagyon köszönöm, hogy elfogadtad a megkeresésemet! Hogyan értékeled a jogi kar tavalyi évét? Mennyire volt nehéz a koronavírus időszakában a PTE ÁJK HÖT újdonsült ügyvivő elnökeként ellátni a feladataidat?

horvath-dominik-pte-ajk-hot-elnok-interjukepHorváth Dominik: Elsőkörben én is meg szeretném köszönni a lehetőséget! Másodsorban a komplett évet nehéz értékelnem, hiszen konkrétan a kari életbe csupán szeptember óta látok bele olyan mélységekig, amely alapján egy teljesen objektív és minden szempontot figyelembe vett véleményt lehet alkotni. Így inkább a második kérdésre térnék ki. Összességében egy olyan helyzettel találtam magam szembe a kinevezésemkor, amely – ahogyan már többször bebizonyosodott – körültekintő, precíz és nagy teherbírást igénylő munkastílust kívánt meg. Egy olajozottan működő lendületes stílusban, de mégis aprólékosan dolgozó csapatot tudtam magam mellé választani, akikkel a kezdeti nehézségeken könnyedén túl tudtunk lendülni, amelyek leginkább az átadás-átvételre vonatkoztak. Ezt követően bele tudtuk magunkat vetni a munkába, a hallgatói megkeresésekre nagyon gyorsan és akkurátusan igyekeztünk válaszolni. Az oktatókkal, illetve a kari vezetéssel közösen, kollektív megoldásokat keresve igyekeztünk megfelelni a vírushelyzet által elénk gördített feladatok ellátásában. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzattal is véleményem szerint sikerült megtalálni a közös hangot és a gólyatábori visszautalások problematikáját közösen, a tőlünk telhető legnagyobb alapossággal sikerült is elvégeznünk. Amennyiben az általam ismert információk megfelelnek a valóságnak, úgy elmondható, hogy már egyetlen egy ÁJK-s hallgató sem várja a pénzét. Ezen kívül kifejezetten örülök annak, hogy a kar Dékánjával konszenzusra tudtunk kerülni abban a tekintetben, hogy az október 23-ai online oktatásra történő átállás alól képezzenek kivételt az elsőéves nappalis hallgatók, ugyan is Nekik jelentette a kezdeti nehézségeken kívül a legtöbb bonyodalmat az eleinte hibrid, majd online oktatásra történő átállás. Több hallgatói megkeresés is érkezik felénk napi szinten. Ezekre igyekszünk minél hamarabb egzakt, korrekt és kielégítő válaszokat adni. Jelenleg az elsőévesek számára már három Word dokumentumot is elkészítettünk, amelyben a gyakori kérdésekre adtunk válaszokat. A jövőben létre szeretnénk hozni egy nagyobb terjedelmű „kisokost”, amelybe minden releváns információt pontosan feltüntetnénk. Ezen kívül a Media Iurissal idén is összedolgoztunk és megvalósítottuk a karácsonyi gyűjtésünket, amely idén is, a sok nehézség ellenére is, jól sikerült. A kommunikáció szerepe szerintem kimagaslóan fontos ebben az időszakban, ugyanis a Hallgatóknak nincs lehetőségük személyesen érdeklődni, nincsenek események, amelyeknek nyilván a közösségépítő funkciójuk mellett ott volt az információszerző, valamint átadó szerepük is. Ezért esszenciális tényezőnek tartom azt is, hogy ebben a félévben hatalmas jelentkezői számmal és nagy végleges létszámmal meg tudott alakulni a kari küldöttgyűlés, amely jelentőségteljes szerepet játszik abban, hogy az évfolyamok különféle kívánságaik, nehézségeik minél hamarabb és konkrétabban eljussanak hozzánk, és ennek köszönhetően mi azt orvosolni tudjuk. 

A napokban kiderült, hogy a következő szemeszterben is online keretek között fog megvalósulni az oktatás. Ez mennyiben befolyásolja a Hallgatói Önkormányzati Testület terveit és munkáját?

EZT OLVASTAD MÁR?  Interjú az OSZT főszervezőjével, Czaun Eszterrel

Horváth Dominik: Őszintén sajnálom, hogy így alakult. Rengeteg személyes jelenlétet igénylő ötletünk volt, amelyet így nem fogunk tudni megvalósítani, de alkalmazkodunk a helyzethez és megpróbálunk így is minél több lehetőséget kiaknázni. A kommunikáció fontosságát már említettem az előbb. Egy online anonim felületet szeretnénk elindítani a következő félévre, amelynek jelentős szerepe lehet azoknál a hallgatóknál, akik esetleg nem szeretnék közvetlenül Nekünk, vagy más érintettnek feltenni a kérdéseiket, esetleges problémáikat. A „home office”-ra történő átállás szerintem már elveszítette aktualitását, ugyanis már egy ideje bele vagyunk kényszerítve ebbe a helyzetbe. Az EDUCATIO-t, és a nyílt napot a karral közösen próbáljuk megvalósítani online keretek között. Ez is egy új szituáció, ugyanis ezelőtt soha nem találkoztunk még ilyen élethelyzettel, de bízom abban, hogy ezt is könnyedén, de mégis a tőlünk elvárt minőségben tudjuk abszolválni. Összességében az online státusz nem a legmegfelelőbb egy egyetemista számára, mégis úgy gondolom, hogy ezalatt az idő alatt rengeteg hasznos fejlesztést sikerült eszközölnünk, illetve az előttünk álló megpróbáltatásokban is a fejlődés jövőbeli gyümölcsét látom.

Terveztek esetleg a már megszokott virtuális platformokon programokat (pl. kvízest, szakmai előadás) szervezni?

Horváth Dominik: Mindenképpen szeretnénk a jövőben online eseményeket szervezni. A karral együttműködve minél több program megvalósításában gondolkozunk, amelyet az online keretek engednek. Kvízestet szeretnénk tartani, ezen kívül gondolkozunk heti vagy havi minimális aktivitást igénylő játékok kivitelezésében is. Összességében vannak terveink az elkövetkező időszakra, de előre még nem szeretném felfedni őket, hiszen az a filozófia áll hozzánk közelebb, hogy ne az ígéretek, hanem az eredményeink beszéljenek majd helyettünk. 

Még javában zajlik a vizsgaidőszak. Mit üzensz azoknak a hallgatóknak, akiknek még van vizsgája?

Horváth Dominik: Kitartást és sok eredményes vizsgát szeretnék kívánni minden kedves Hallgatótársamnak! Én is abszolút még benne vagyok a vizsgaidőszakban, de úgy gondolom, hogy látszik már a fény az alagút végén. Az utolsó pár hét sokak számára jelenti azt, hogy kicsit lehet már esetleg lazábban venni a tanulást, de véleményem szerint ilyenkor kell még beleadni mindent, hogy aztán büszkén tekinthessünk vissza a mögöttünk álló sikeres időszakra. Kitartást szeretnék kívánni Mindenkinek a HÖT csapatának nevében az előttünk álló nehézségek, kellemetlenségek leküzdésére! Keressetek minket bizalommal továbbra is!

Köszönöm szépen Dominiknak az interjút!

Sok sikert kívánunk mindenkinek a hátralévő vizsgákhoz!