A divat és a rajzfilmek találkozása

Mi a véleményed?
+1
+1
+1
+1
+1
+1
+1

A rajzfilmek világa minden embernek nagyon meghatározó tud lenni, hiszen mindenkinek a gyerekkorában voltak kedvenc mesék, sorozatok és rajzfilmek. Ezek a műsorok nagyon sokat hozzátesznek egy gyermek fejlődéséhez, de gyakran felnőttek is szívesen nézik.

Éppen ezért, nemcsak fiataloknak készülnek mesék, hanem kifejezetten felnőtt problémákkal foglalkozó progaromok is vannak televízió-képernyőn. Ezt a piacot a divat világa is megirigyelte, és rengeteg rajzfilm ihlette ruha és cipő is a piacon van már.

A zászlóshajó

A mindennapokban a Nike és az Adidas mellett a Vans az egyik legnagyobb márka, amelyet szinte minden nap lehet látni az utcákon. Mivel vannak standard megjelenésű cipők, ezért gyakran kitűnik a Vans által piacra hozott színes mintás vagy éppen figurás cipő. A Vans szinte minden évben több stúdióval dolgozik együtt, hogy érdekesebb kollekciókat tudjon a piacra hozni. Ez 2020-ban hatalmas visszhangot kapott, ugyanis a világ egyik leghíresebb és legrégebben futó rajzfilm sorozatával kollaborált a márka és Június 5-én piacra került a Vans x The Simpsons kollekció. A kollekció tartalmazott 6 db cipőt, 1 papucsot táskát és néhány ruhadarabot is. Ezek mellett, a Vans dolgozott még együtt a Peanuts-cal és a Disney-vel is, aminek köszönhetően megjelent pár darab Mickey egeres cipő és ruha is.

A pipás cég és Spongyabob

A Nike kosaras cipői mindig is nagyon keresett termékek voltak, nem is csoda, hiszen Michael Jordan is ennél a cégnél kapta az első szerződését. Mára saját márkája is a Nike leányvállalatával működik együtt. Kyrie Irving hasonlóan profi kosaras és Ő is a Nikeval működik együtt, ahol már saját nevével fémjelzett cipővel rendelkezik. Ezekből a cipőkből már a 8. generáció van a piacon, viszont az 5. és a 3. kapott egy kisebb optikai tuningot. Sokak kedvence, a Spongyabob kockanadrág ikonikus szereplői díszítették ezeket a cipőket viszont nem az arcuk, sokkal inkább egy a karakterre jellemző szín és elem díszítette. Így lehet például pénzzel mintázott cipő Rák Úrhoz köthető cipőn, vagy Szandihoz köthető cipőn virág és mogyoró.

EZT OLVASTAD MÁR?  Mi is az az e-sport

Uniqlo és a művészek

A Uniqlo márka hazánkban nem nagyon ismert, viszont egy prémium anyagokkal dolgozó ruhamárkáról van szó. Ez a brand rengetegszer kér fel neves művészeket, hogy dolgozzanak át valamilyen úton módon egy témakört és ezek kerülnek rá ruhákra. Legutóbbi ilyen munkára Daniel Arshamot kérték fel. Az ő művészete egyik személyes kedvencem, hiszen minden tárgyat úgy kezel, mint egy szobrot. Legyen az cipő vagy labda, vagy akár a Pokémon híres kis szereplője Pikachu. Így került pólóra vagy éppen szobor formájában több Pokemon is a nagyérdemű elé, akiken erősen látható a kor és már elkezdtek kikristályosodni. Ez Arsham fő ismertetőjele. Az erodálódást használja fel fő művészeti elemnek, ami nagyon jól néz ki és különlegessé teszi az egyes darabokat. A másik nagy művész a Kaws művésznévre hallgató Brian Donnelly. Ő a Szezám utca ikonikus karaktereit formálta át a saját művészetére, melynek egyik legfőbb elem a szemek helyén megtalálható két darab “X”. Kaws így ábrázolta például Elmot is egy plüssfigurán, de pólón is megtalálhatóak voltak az ikonikus karakterek. Kawstól sose volt szokatlan egy megszokott figura átdolgozása, hiszen láthattunk már tőle alkotott Bobba Fettet vagy akár Snoopy is át lett formázva a műhelyében.

Mi várható még?

Mivel szinte állandóan jön egy újabb mese vagy film, amivel az emberek millióit teszik rajongóvá, ezért mindig lesz majd téma, amit be tudnak dolgozni a divat világába. Ha nem is a nagyobb divatházak fognak ezekkel foglalkozni, akkor a fast-fashion márkák fognak foglalkozni ezekkel. Mint például a H&M a színes zoknikkal. Ti szeretitek a rajzfilm témájú ruhákat az outfitjeitekben?